Baloldali ellenzéki pártok közül melyik a szimpatikusabb?
2-es
Az észre vételed valamennyire helyes ,mert vannak benne centrista pártok .
Nekem most nincs kedvem jobban utána nézni ,de a wiki szerint pl:a momentum az centrista ,de ha jól emlékszem akkor az MKKP is.(A wiki nem írja ki!)
#2 "Csak a fidesz hiv mindeki mast baloldalinak."
Nem csak a fidesz mondja így, ez nálunk a saját történelműnkből ered.
Nálunk nem azt jelenti a bal-jobb megosztás amit hagyományosan a világban jelent. Nálunk baloldalnak a volt szocialista állampárt és támogatói számítottak, jobboldaliak meg a velük szembenállóak voltak. Még a liberálisok is.
A rendszerváltás után ez a megnevezés maradt, az mszmp utódpártja az mszp volt, így ők voltak a baloldal, meg a Munkáspárt. A fidesz meg lett jobboldali, az mdf-fel, kisgazdákkal, egyebekkel együtt. A liberálisok különböztették meg magukat, az szdsz. Aztán amikor 1994-ben a választáson győztes mszp mellé beállt az szdsz csapata kormányra, azóta nevezzük azt az oldalt balliberálisnak. Ma ez a dk, mszp, momentum, lmp, párbeszéd és többiek csapata, hiszen idővel szépen együtt mozogtak, a politikusaik egyik pártból a másikba igazolgattak és közösen indulnak.
De éppen úgy nem igaz, hogy baloldaliak lennének ahogy nem igaz a fideszre sem, hogy tisztán jobboldali lenne. A magyar pártok nem besorolhatóak a hagyományos jobb-bal megosztásba aszerint, hogy milyen elveket vallanak. Nem véletlen, hogy a Munkáspárt könnyebben tudna együttműködni a fidesszel, mint a baloldali pártokkal, mert a magyar baloldal a nagytőkések és a globalizáció érdekeit képviselik, a fidesznek meg van rengeteg valóban baloldali intézkedése, elképzelése, csak hát az ideológia szerencsére nagyon nem ugyanaz mögötte, mint a munkáspártnál.
A jobbikot most átgondolva nem tudom ,hogy miért tettem bele.
Ő tényleg nem mondható baloldalinak .De elkezdett felvenni olyan eszméket ,amik rájuk jellemzőek ,mint zöldpolitika,europártiság stHogy ha
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!