Komolyan valaki ezért leszavaz a Fideszre?
Jött hozzánk egy új kolléga, aki elmondása szerint azért szavaz a tolvajokra, mert jelenleg 60 ezret spórol az szja-mentességgel, amit félretesz lakásra. Még 3 éve van, tehát kis matekkal kijön, hogy 2160000 forint, ezzel szemben az elmúlt 3 évben kb. 10 millióval drágult egy lakás, és ha a következő 3-ban nem is ennyivel, de 5-tel tuti drágul még. Hát innen nézve nem is annyira sok ez a támogatás, még egy önerőre is kevés lesz.
Néhányan komolyan nem látnak tovább az orruknál?
Függetlenül attól, hogy MZP megsértett-e valakit, vagy sem: azt, hogy engem mi sért, én tudom eldönteni. Ettől még lehet, hogy az érintett túlérzékeny, a sértő fél, BÁRKI, tudtán és szándékán kívül tépett föl egy régi sebet.
Van aki megsértődik azért, amin más jót nevet. Ennek megfelelően MZP sérthetett meg embereket akkor is, ha azt #30 nem érzi sértőnek.
"Nem sértett meg senkit,akkor miért tiltakoznak a zsidóktól kezdve a fogyatékosokig lévő szervezetek?"
Nem hallottam erről. Hol tiltakoztak?
"A sajtóban. Vagy az is manipulált?"
A választ köszönöm, a cinikus és tök felesleges bekérdezést meg nem értem.
"A fogyatékkal élők nevében még egy néni tettlegességre is kényszerült."
Abban azért nem vagyok biztos, hogy a néni valóban ezen sértődött meg. Élek a gyanúperrel, hogy ott a politikai hovatartozás okán volt egy alap indulat. Ez meg csak ürügy volt.
"A Fideszes elfogultsággal,nem vádolható Rónai Egonnál is kiverte a biztosítékot.".
Ő zsidó?
"Már az ATV is kormánypárti?"
Megint egy tök felesleges bekérdezés. Semmi ilyet nem mondtam, hálás lennék, ha tárgyilagos maradnál.
"Döbbenet,hogy ennyi elfogult hozzászóló van.".
Az tényleg döbbenet.
"Úgy,hogy semmi nem számít,csak Orbán takarodj."
Még ilyet sem mondtam. Téged nem zavar, hogy úgy rósz fel nekem dolgokat, hogy azokat épp te követed el?
Így elég nehéz értelmesen beszélgetni.
Amit terjesztenek MZPről annak a 90 %a kitaláció. Mondok egy példát hogy hogyan működik ez.
Ez mondjuk Karácsony Gergely de jó példa lesz.
Itt van egy origo cikknek a címe:
“Karácsony Gergely azt mondta, belefér belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban”
Ebben pedig már benne van, hogy mit mondott valójában:
Nyílt levelet intézett hozzám a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, mert véleményük szerint a Városliget beépítésével kapcsolatban adott rádióinterjúmban sértő hasonlatot használtam. Arról beszéltem ugyanis, hogy a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba. Elismerem, a hasonlat erős, talán sokaknak túlzottan is az. Tőlük elnézést kérek. De éppen annak a mély erkölcsi felháborodásomnak akartam ezzel hangot adni, hogy a magát kereszténynek mondó magyar kormány mennyire képtelen bármilyen alázatot mutatni a Föld olyan nagyszerű teremtményeivel kapcsolatban, mint amilyenek a városligeti fák.
Igen, azt gondolom, hogy a 21. században egy többszáz éves parkban építkezni bűn. Szentségtörés. Mert a százéves fák, nagyobb értéket képviselnek a városban, mint bármi, amit az ember létrehozhat. És a fák nem tudnak arrébb állni, hogy ne legyen útjába a történelemkönyvbe bevonulni akaró akarnok politikusoknak. Fejleszteni, építeni nem a százéves platánok rovására kell, hanem ott, ahol legfeljebb parlagfű nő, a városi rozsdaövezetekben. 🌳🌳🌳🌳🌳🌳
👉 A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén részletesebben is elmondtam a véleményem arról, hogy miért ellenzem a Városliget beépítését. Nézzétek meg a videót! #Budapest
Tehát ebből:
Arról beszéltem ugyanis, hogy a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba.
Lett ez:
“Karácsony Gergely azt mondta, belefér belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban”
A jelenlegi rezsicsökkentés szerintem sem jó.
Jobb az amit MZP mond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!