Mit szóltok ahhoz, hogy a kormány hazudott és végül a Diákváros kapja a kisebb területet, a Fudan a sokkal nagyobb, vízparti telket?
Az "eredeti" terveket (a Fudan bejelentése utáni áprilisit) gyakorlatilag megcserélték, a minden párt támogatását élvező norvég építésziroda diákvárosi tervei a térképen zölddel jelzett, immár Fudannak adandó területre készültek.
Az áprilisi módosított tervek, amire Fürjes Balázs megígérte, hogy nem sérül az eredeti projekt: [link]
A ma benyújtott törvénytervezet szerinti felosztás:
Teljesen lényegtelen hiszti. Elmondtuk már ezerszer, hogy Budapestet a földdel kell egyenlővé tenni, felszántani, felsózni, majd visszaállítani Esztergomot fővárossá.
Annyira felesleges ezen keseregni. A szarból nem lehet várat építeni, és kész.
16:48: szép Mao-szobrot is fognak felhúzni rajta. Nem zavar, igaz?
Az sem zavar, hogy kommunista vagy.
"Valószínűleg kiderült, hogy kevés az a terület, amit eredetileg a Fudannak gondoltak, ennyi."
Elég naív felfogás az, hogy csak utólag derülne ki, hogy pontosan mennyi terület kell egy egyetemhez, amihez már a hitelszerződés is megvan, a kivitelező is és a célszámok is.
De más bökkenők is vannak ezzel a magyarázattal, pl. a lokáció. De aligha gondolom, hogy itt az észérvek meggyőznének téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!