Egy olyan pártra szavaznátok, ami a hagyományos földműves életmódot akarná visszahozni az országban? Mit gondoltok róla?
A párt célja az lenne, hogy minél több ember önellátó földműves legyen az országban.
Első fázisként elszegényedett falvakban terjesztené ezt az életmódot, aztán jönne a második fázis, amiben elkezdődne a kisvárosok, majd a nagyvárosok kiürítése, leépítése, a deurbanizáció.
Az emberek 19. század előtti módszerekkel, állati és kézi erővel művelnék a földet.
Elsősorban krumplit, rozst, és búzát termesztenének.
Fő táplálékuk a kenyér lenne, minden más csak köretnek számítana a kenyér mellé.
Tenyésztenének tyúkokat, disznókat, szarvasmarhát, juhot, a disznón kívül minden állatot elsősorban nem a húsáért, minimális lenne a húsfogyasztás mértéke.
Minél önellátóbbak lennének, saját maguk épített vályogházakban lakának, maguk által varrt gyapjú és vászonruhákat hordanának.
Teherhordás öszvérrel, málhás szamárral, és szekérrel történne.
Ökörrel szántanának, elvetnék a magot, aztán ha megtermett, sarlóval, kaszával aratnának, kévét kötnének, szélmalommal, vízimalommal, és állati erővel hajtott malommal őrölnének lisztet.
Ahogy telik az idő, egyre tőbb ember térne át erre az életmódra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szegény kérdező még nem aludta ki a szilveszteri mámort. De aki szívesen csinálná és nem született ilyen helyzetbe, az se tegyen elhamarkodott kijelentést, max. azt, hogy kipróbálja és vagy bejön vagy nem.
Na jó, ennyi, én megyek vissza a tűzcsiholó kovaköveimhez.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Te eddig hány csirkét vágtál, pucoltál, beleztél ki?
A netet ki öntözné?
Még átgondolom ezt a választásig!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!