A HirTV/Origo/MTV teljesen hiteles. Miért terjedt el ennek ellenkezője?
Én minden médiafelületet fogyasztok, összehasonlítom a híreket és azt hogyan tálalják őket. A leghitelesebbnek mégis ezeket tartom. A külföldi politikai események terén minden fontos dologról számot ad. Az ellenzéki mindent elhallgat a migrációval, Soros szervezeteivel kapcsolatban. Ha nem lenne köztévé és ezek, akkor nem is tudnánk a világban meghúzódó valóságról. Ez az igazság.
Belföldön is egy csomó kormányintézkedést, amik kedvezőek a közembernek egyszerűen elhallgatnak az ellenzéki médiában. Amit lehet csúsztatásokkal, direkt a hazugságokat előtérbe helyezve mutatja az ellenzéki média a híreket. Mégsem mondják hogy nem hiteles, pedig az egész liberális média ilyen ferdítő, ellhallgató
~~~
Vannak sajtóperek. Legtöbb aktivista a kormánymédiát pereli be, így a kiigazításoknak úgy megy híre, mintha csak a jobboldali médiát érintené, miközben ennek ellenkezője igaz. A 444 lehozott olyan interjút kormánytaggal, ami meg sem történt. Szájába adtak olyan mondatokat, amiket nem is mondhatott el. Kiigazítrásként odaírták a cikkre hogy frissítve. Ilyen a jobboldali média sosem tett!
A legtöbb jobboldali média általi kiigazítás helytelen szókontextusból ered vagy egyszerűen igaz, amit írtak csak nem lehet bizonyítani. Pl x,y ellenzéki azért lobbizott Brüszelben, hogy vegyék el hazánk szavazati jogát. Így nem tudjuk megvédeni magunk. Erre azt írta a jobboldali média, hogy ez hazaárulás. Beperelte az ellenzék a médiát és ki kellett igazítani, hogy ez még nem közvetlen hazaárulás, mert nem lehet igazolni. Az terjedt el, hogy a jobboldali média hazudik, pedig a tények alapján igaz híreket adott le. Ha megnézzük a lobbi lehetséges következményeit, még az is lehet hogy valóban hazaárulás volt. Tessék ilyen egy sajtóper története.
A jobboldaliak nem perelik minden csip-csup ügyért az ellenzéki médiát, így kevesebb sajtóper lesz a másik oldalon, de ez nem jelenti azt hogy az ellenzék tiszta, hiteles. Mégis csak a jobboldaliakra mondják hogy hiteltelen. Mi a véleményed?
Azt mondod, hogy szerinted a kormányközeli média hiteles. De aztán leírod, hogy kiigazításokat kellett közülniük. Ebben nem érzel óriási ellentmondást?
Ha hiteles lenne, akkor nem írna le olyat, ami nem igaz, nem kellene kiigazításokat közölniük. Nekem legalábbis nem tud hiteles lenni az, ami álhíreket terjeszt.
"A jobboldaliak nem perelik minden csip-csup ügyért "
Neked a hazugság "csip-csup ügy"? Érdekes dolog, ha hitelességről teszel fel kérdést...
"A jobboldaliak nem perelik minden csip-csup ügyért az ellenzéki médiát, így kevesebb sajtóper lesz a másik oldalon"
Ez amúgy azért hazugság, mert pont, hogy a fideszes - nem jobboldali, mert a jobboldalival nincs baj, pl. a magyar hanggal - média az, ami arra veri, hogy egy független médium valamit rosszul közölt, szóval pont, hogy ők akarnak minden hazugságba beleállni, mert abból írhatnak megint 50 cikket.
Egyszerűen arról van szó, hogy sokkal többet hazudik a fideszes média, mint a független médiák.
"Belföldön is egy csomó kormányintézkedést, amik kedvezőek a közembernek egyszerűen elhallgatnak az ellenzéki médiában."
Vagy igazából nem olyan kedvezőek, mint gondolod.
Gondolj bele, a legtöbb intézkedés általában hitelről szól, amivel segíteni akarják az embert. Hitelt az vehet fel, akinek a bank ad, vagyis már hitel képesnek kell lennie az embernek, pl. a családtámogatásos 10 milliós hitelhez.
Jelenleg az ország 1 harmadának 1 havi bére sincs félre téve, és még egy harmadnak pedig 3 havi bére nincs félretéve. (Forrás: K&H)
Ezek a személyek nem fognak hitelt kapni, mivel a bankok nem fognak ekkora kockázatot vállalni, így akik a kedvezményes hitelekkel jól járnak, az megint a felsőosztály, agyis az átlag embernek egyáltalán nem segít semmit.
A tény az, hogy a legtöbb kormány által hozott átlag embert/családot "segítő" intézkedés csak szűk rétegeknek vehető igénybe, és ez a réteg is azokból áll, akiknek nincs rá szükségük, mivel anyagilag olyan helyzetben vannak.
Látszik jön a választás egyre több az ilyen troll jellegű kérdés.
Ezeket a médiákat a fityesz pártközpont vezérli , mint az MTI t.
Csak egy példa a “hiteles “ tájékoztatásról , a Capitoliumi történéseknek kapcsolatban már Bden volt az elnök igaz csak jövő héten iktatják be.
Szomorú , h ennyire átmosták az agyadat.
A kormány közeli média pl az április 27 én megszavazott egyetemi péntek kihelyezéséről egy fél mondattal számolt be: modellváltás történt.
Az igazság elhallgatasa megy ott, a számukra előnyös információk elnagyítása és a számukra előnytelenek minimalizálása. Aki ezt nem látja az vak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!