A magyarok a 20. századig kisebbségben voltak Magyarországon?
Franciaországban hiába volt rengeteg nemzetiség, nem tudtak mit tenni, mert nem volt saját nemzetállamuk, ami támogathatta volna őket, illetve még csak rokon népnek sem volt saját állama. Mert ugye ott is voltak bőven bretonok, baszkok, okcitánok, akvitánok, burgundok stb stb.
A spanyoloknál is rengeteg katalán, baszk, andalúz, aragón stb.
Az angolok meg a keltákat nyomták el keményen.
A történelem nagy részében a magyarok voltak többségben. Itt vannak az adatok:
A tatárjárásig a magyarok aránya kb. 80% volt (a 900-as évek 50% körüli adata csak becslés, másrészt újabban egyre inkább amellett érvelnek egyes kutatók, hogy már az avarok is magyarok voltak). A tatárjárás után behívták pl. a kunokat, így az arány csökkent. A török kor előtt ismét 80%. A magyarok aránya csak az 1700-as években csökkent 50% alá, mivel a Rákóczi-szabadságharc után a Habsburgok előszeretettel kezdtek el idegeneket betelepíteni az országba (ekkor kezdődött meg a románok tömeges beszivárgása is Erdélybe). Szintén nagy felelősségük van a nemzetiségi ellentétek szításában is. Meg aztán ne felejtsük el a magyarok kárára történő népirtásokat sem:
Ezek azok, amikről tudunk. Így sikerült a magyarok arányát 50% alá csökkenteni nagyjából 1711 és 1867 között.
1867-től aztán újra nő a magyarok aránya, és a 20. század elejére újra 50% fölé kerül. Erőszakos magyarosítás nem nagyon volt (inkább csak természetes asszimiláció), Magyarország mindig élen járt a kisebbségi jogok biztosításában (szemben mondjuk Franciaországgal és sok más, magát fejlettnek gondoló európai országgal). Pl. itt volt először nemzetiségi törvény, gyakorlatilag azonnal, amint megtehettük (a kiegyezés után 1 évvel).
Ezek a jogok a határon túli magyarok számára ma sincsenek maradéktalanul biztosítva. Meg azt se felejtsük el, hogy anno Erdélyben több volt a román nyelvű iskola, mint Romániában. Ami meg szintén nem nagyon hangzik el, hogy a trianoni diktátum kapcsán elcsatolt területeken meg általában szintén alig vagy nem érte el az 50%-ot annak a nemzetiségnek az aránya, ahová a területet csatolták. Meg az sem, hogy bár a mondvacsinált indok a nemzetiségek önállósága lett volna, a románokon kívül senki nem kapott önálló államot trianon után. A szlovákokat és a ruténeket a csehekhez csatolták, a horvátok és a Vajdaság kevert népei (ahol még mindig a magyarok voltak relatív többségben) pedig Jugoszlávia részei lettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!