Egy értelmes, intelligens embert, aki szerint Orbán Viktor jóságos, tisztességes és a kormány jó, hogyan lehetne meggyőzni arról, hogy rosszul vélekedik?
Mi köze a ehhez az én erkölcsi fölényemnek?
Te a tényeket szubjektívan megítélt erkölcsi fölények alapján ítéled meg???? 😂😂😂
(Tetmészetesen az ellenséghez képest erkölcsi fölényem van, de nem élek vissza vele!)
#26: igen, mert rengetegetet írtunk egymásnak (itt majd messengeren), és még soha nem jöttem ki olyan jól senkivel mint vele, senki nem értett még meg ilyen jól mint ő. Nehezen barátkozok, és ő is, ezért ő is örült nekem. Tudom, nehéz elhinni, de ezt a témát leszámítva tényleg nagyon intelligens. A másik meg hogy olyan információkat osztottam meg vele, amiket így visszagondolva rohadtul nem kellett volna... De én hülye azt hittem, megbízhatok benne. Mondjuk ő is elmondta az ő titkait...
És ezért bánt, hogy elvesztettem egy barátot, egy ilyen miatt, ahelyett, hogy értelmezte volna az érveimet, inkább nem ír vissza. (Bezzeg a barátnőjét visszafogadta, pedig az megcsalta a szeme előtt az exével)
Egyébként még annyit hozzátennék, hogy úgy tartja Orbánt jónak, tisztességesnek, hogy elmobdása szerint nem politizál, nem ért a polotikához.
18:06: honnan tudod? Mutatta?
Egyébként ahhoz nem kell Mensa-tagnak lenni, hogy valaki írjon egy kisregényt. Vagy többet. Nekem is sikerült, és ki is adták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!