Az imigránsok tulajdonképpen miért jelentenek veszélyt az európai kereszténységre?
Megakadályozzák hogy a hívők higyjenek az istenükben.
Ez Veszélyes!
Semmi köze a templomba járáshoz.
Én nem járok templomba, mégsem akarom ide ezeket, pedig a bőrük színe is hidegen hagy.
Vallási fanatikusok és a vallásuk HATÁSÁRA olyanok amilyenek. Nem európai civilizáció, nem európai kultúra és ők akarnak minket integrálni.
Miért jelentenek veszélyt?
Az iszlám növekvő befolyását okozzák,mivel folyamatosan növekszik a számuk.
Sok nyugat-európai nagyvárosban az utcakép is olyan miattuk, mintha telekakálták volna.
Az európai országokat taszítóvá kell tenni egy muzulmán számára.Például mecsetépítési tilalmat bevezetni és a halal húsételek kereskedelmi tilalmára is törvényt hozni.
"miért jelentenek veszélyt"
Az mindig veszélyes, ha a hülyeség terjed. Olyan ez, mint az ebola.
Nem a kereszténységre jelent veszélyt hanem a társadalomra. És ennek semmi köze ahhoz hogy miben hiszel
Európa törvényei, a személyi jogok mind keresztény alapon nyugszanak szóval ha keresztény vagy ha nem de része vagy ennek csak annyira általános és bevett gyakorlatok ezek hogy fel sem tűnik.
Na a muzulmán társadalmi beállítottság teljesen más, teljesen más életfelfogás stb. Nekik az hogy egy nő burka nélkül mászkál az utcán ugyan annyira bizar mind neked az hogy elvan fedve az arcuk stb.
Ha asszimilálódnak, és párgeneráció múlva egy fokkal sötétebb lesz az európaiak bőre, az nem zavar, csakhogy nem akarnak asszimilálódni, és azt várják, hogy a többségi társadalom idomuljon hozzájuk. Például, ne legyen sertés az iskolai menzákon, és had járjon nindzsának öltözve a lányuk iskolába, mert ez nekik fontos, ne legyen karácsonyi műsor, mert "sérti" a más vallásúakat, stb.
Nem várom el, hogy megkeresztelkedjenek, de azt igenis elvárom, hogy maximálisan alkalmazkodjanak a helyi szokásokhoz, írott, és íratlan szabályokhoz. Ez pedig az eddigi nyugati példák alapján nem történik meg, a legújabb bevándorló hullám pedig már a helyi nyelvet sem akarja megtanulni.
Dióhéjban a mainstream iszlám elvárja a nők elnyomását, és a homoszexualitás büntetését. Ezen felül a szélsőséges iszlám magával hordozza a csoportos erőszakolást, a terrorizmust.
A probléma a multikulturalizmussal van. Az európai országok TÖRVÉNYEI a KERESZTÉNY ERKÖLCS alapjaira épül. A keresztény ország nem azt jelenti, hogy mindenki templomba jár, hanem hogy az alkotmányt alapvetően az újszövetség tanításai inspirálták. A kereszténység hajlandó lenne elfogadni és megtűrni más kultúrákat, jellegéből adódóan, azonban az iszlám nem!! Ha összeeresztjük a különböző kultúrákat, és létrehozunk egy multikulturális társadalmat, akkor az iszlám, mint egy domináns hím ragadozó az állatvilágban, el fogja nyomni a többi kultúrát, és a végén csak iszlám marad. A törvények a koránra fognak épülni, és el lehet felejteni mindazt az alkotmányt, ami az emberi lelkiismeretre épül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!