Külföldre kivándorolt magyarok! Terveztek hazajönni Magyarországra?
Facebookon van egy Hazajöttünk tulorazni című csoport. 5 ezer külföldön élő magyar van benne, érdemes megnèzni a posztokat.
Nem nagyon terveznek hazajonni.
Én sem. Otthon diplomával nettó 120 ezret keresnék. Németországban az ötszörösèt. A kiadásaim arányaiban nem többek ennyivel.
Ahol folyamatosan mondogatjak, hogy jobban élünk, szárnyal a gazdaság, ott valami probléma van. Ahol tényleg jól teljesít az ország, jól élnek az emberek, ott tudjak maguktól nem kell éjjel - nappal mondogatni.
Bár én még Magyarországon vagyok, de remélem hasznos lesz a válaszom. Nem elsősorban az anyagiak a problémák, hanem az apró-cseprő napi adagok, amit nem csak a hírportálokon olvasok, hanem a saját bőrömön tapasztalok. Most konkrét példákat sorolok fel, amik a héten történtek:
1. Évek óta utalok egy állami szervnek, mindig küldték ki az automatikusan fizetési emlékeztetőt. Erre valami probléma volt az utalással, ezért felhívtam az állami szervet. Kiderült, hogy 4 éve már nincs is fizetési kötelezettségem, csak nem vettek ki a nyilvántartásból, ezért küldte továbbra is az emlékeztetőket és erről csesztek volna szólni, pedig a rendszer jelzi, ha valakinek fizetési többlete van.
2. Egy törvénymódosítás keretében januártól csökkentették a banki tranzakciós díjakat. Ennek ellenére a bankom folyamatosan vonta le az utaláskor a pénzt. Gondoltam utánanézek, hogy mi van, erre látom, hogy Varga Mihály bejelentette, hogy mégis visszavonják a januári módosítást, mert kell a pénz a CSOK-ra (arról ne is tegyek említést, hogy a lakástakarékpénztárban is érintett vagyok, és akkor is ez volt a duma)
A példából látszik, hogy mi az, amitől kivagyok: semmi jogbiztonság, így tervezhetőség sincs, valamint az állami szervek sem korrektek, nem tájékoztatnak, ha nekik van elmaradásuk felém, bezzeg ha én fizetek később, akkor kamatos felszámolás van. Ez csak egy példa, az élet számos területén megtörténik sok ilyen kis apróság, vagy nagyobb sérelem, amiről előbb-utóbb tele lesz a hócipő. És a folyamatos hazudozás, a hibák fel nem vállalása, kendőzése még rátesz egy lapáttal.
"a megélhetés nagyszerűbb lett, soha nem látott mértékben emelkedtek a bérek, soha nen látott mértékben csökkent a munkaerőhiány, támogatják a családokat, egyszerűbb lakást venni, kocsit venni."
A minimálbér a 100 ezer forintot sem éri el. Egy kicsi panel lakás 30 millió. Egy garzon lakás albérleti díja legalább 100 ezer forint.
Rengeteg családnak az is problémát okoz, hogy megvegye havonta a buszbèrletet. Nem hogy kocsit vegyen.
A munkanélküliség valóban csökkent, illetve sok nagy multi jött ide az utóbbi időben. Ezt nem lehet tagadni. De az eletszinvonal nem nőtt, a családoknak/fiataloknak nincs jobb dolga. Sőt..
Akinek van esze, nem jön haza. Minek? Nincs jövőkèp, elhetetlen ország.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!