Magyarországon miért divat annyira jobboldalinak lenni?
#10
Szerintem az antikommunizmus meg az antifasizmus a menő. Persze kérdés, hogy mit értünk szélsőjobb alatt. Ahogy én elképzelem a szélsőjobbot, abból elég kevés van.
#9
Igazad van. Nálunk a jobb-bal elnevezések inkább már csak a történelmi gyökereket mutatják és nem a vallott nézeteket. Az mszp cseppet sem baloldali a hagyományos értelemben, hiszen a vezetői, kormányfői milliárdosok voltak és a privatizáció éllovasaként pont nem a baloldaliságot vitték előre. Ahogyan a fidesz meg abszolút nem a hagyományos jobboldal képviselője, hiszen rengeteg baloldali intézkedése van, éppen az állami tulajdont növeli, az állam befolyását erősíti a szabályozókban, közszolgáltatásokban. Azonban jelen van a piac szabadsága is, csak nem a nagyok, hanem inkább a kisebbek növelése a cél, miközben a multikat is segítik. Ahogyan a földeladások meg éppen nem az állami tulajdont erősítették hanem a magángazdaságok létrejöttét - ez meg inkább jobboldali.
"Persze kérdés, hogy mit értünk szélsőjobb alatt. Ahogy én elképzelem a szélsőjobbot, abból elég kevés van."
A szélsőjobb nem más, mint diktatórikus jobboldal, ami növeli az állami kontrollt és kézivezérelni akarja a társadalmat és a gazdaságot. Ha ebből nem ismertek a Fideszre, akkor nem tudom, hogy mi kellene nektek. Gyakorlatilag Horthyt, Francot, Salazart és Perónt utánozzák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!