Ti eltörölnétek az állami vezetők kórházi VIP ellátását?
Köszönöm az értetlenkedőknek, hogy tgt helyett akarnak válaszolni, de továbbra is tőle, a kérdést feltevőtől várnám azt hogy mit takar az állami vezetők VIP ellátása szerinte.
Mert tudni szeretném honnan van az információja, mire alapozza a kérdését.
Igen, ezt kérdeztem: "#10
Igen. Szeretném ha leírnád, hogy mit is jelent ez a VIP ellátás." Pontosan arra is vagyok kíváncsi, hogy mit jelent EZ a VIP ellátás. Nem arra, hogy szerintetek mit takar általában egy VIP ellátás, már leírtam, hogy azt én is tudom. Pontosan hol van leírva, megszabva vagy akár csak általánosan megszabva, hogy mi jár nekik.
Mert én megpróbáltam megtalálni. Rákerestem mind a kormányzati portálon, a Honvéd kórháznál és általánosságban is, hátha megtalálom. Egy szerződésben kell ezt az ellátást az illetékes helyettes államtitkárnak rendeznie a fogadó intézményekkel, de a szerződést nem találtam meg.
Tehát nem kérem a további értetlenkedéseket, a konkrét kérdésre várom a konkrét választ a kérdezőtől magától.
Persze az is válasz ha nem ír rá semmit. Az azt jelenti, hogy éppen úgy, mint ti, azt fogadta el ténynek, amit gondol a VIP ellátásról, miközben a törvényben is kiemelt egészségügyi ellátásként van megfogalmazva, ami jelenthet bármit. Jelentheti azt, hogy egy vizsgálatra érkező államtitkár esetén kiürítik a fél kórházat, meg jelentheti azt is, hogy csupán nem kell kivárnia a többi beteg között amíg sorra kerül, hanem beengedik amikor odaér. De tudni nem tudom egyiket sem. És ahogy kiderült ti sem.
Aha...értetlenkedők...Takács, neked nagyon nem akar lecsúszni a torkodon, ha zsákutcába futsz...
Egyszer már megkérdeztem, de ahogy nézem, meg fogom mèg pärszor:nem tökmindegy neked, hogy kitől jön válasz?
Kicsit sok lesz már a mellébeszélésből...
#23
A rendeletet én is megtalálta, abban csak általánosságok vannak, az nem igazított el a kérdésben.
#24
Ezekben már található végre érdemi információ, bár mindkét cikk 2013-as, az már eléggé régi, de az ellátásban nem hiszem, hogy ez változást hozhatott volna:
"járóbetegeknek VIP-rendelő munkanapokon, soron kívüli vizsgálatok és szakorvosi kezelések szükség szerint, fekvőbetegeknek kiemelt komfortfokozatú ellátás és elhelyezés (egyágyas, tévés, egyedi vécés/zuhanyzós szobák), évi 36 szűrővizsgálat."
#25
Ez 2011-es, szerintem felejtsük is inkább el!
#26
Ismét részletesebb infó:
"Járóbeteg-szakellátás a kijelölt ambulancián, szükség szerint soron kívül. Ebben benne van életviteli és táplálkozási tanácsadás is. Szűrővizsgálatok évente egyszer, szükség szerint soron kívül. A kijelölt ambulancián:
külön váró,
külön orvosi szoba, külön nővérszoba,
külön WC,
külön vértvételi helyiség,
külön telefonvonal.
A fekvőbetegeknek:
egyágyas, kiemelt komforfokozatú kórterem,
televízió, telefon,
külön, a szobához kapcsolódó fürdő,
12 fős tárgyaló televízióval, videóval és internettel."
Most hogy látom mit jelent(het9 a kiemelt egészségügyi ellátás, nem értem mi vele a problémátok. Ugyanabban az intézményben, ugyanazokkal az eszközökkel és ugyanazok az orvosok kezelik őket, mint másokat. Kényelmesebben. Ez a gond, hogy egy államtitkár egyágyas szobát kaphat vagy hogy egy miniszternek nem kell 3 órát ülnie a folyosón amikor szemészhez akar menni?
Azon apróság nem jut eszetekbe, hogy ezen személyek amúgy védett személynek is minősülnek (nem mind) akiknek védelmét akkor is meg kell oldani ha éppen orvosnál vannak?
De mindegy is. A lényeget értem. valamiben többet kapnak, mint más és ez nem jó. Hogy értelme van-e, jelentős többlet-e vagy költségben nagy-e, az nem számít. Ne kapják és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!