Fideszeseknek mi a véleménye erről?
Szerintem ez nem a Fidesz hibája hanem annak hogy azok akik felmondtak ennek az orvosnak hozza nem értőek és főleg nem körültekintőek voltak, valójában ok okoztak a beteg halálát!
Ennek se a fideszhez se az ellenzékhez semmi köze nincs, aki pedig ilyen környezetben ezt is bele keveri az nem való az egészségügybe főleg nem vezető pozícióba !!
Már nem azért, de ebből a kérdésből kb valami olyan konklúzió hozható össze, hogy: A fidesz tehet arról, hogy a kórházigazgató kirúgott egy orvost, ami miatt meghalt egy ember, bezzeg, ha nem épülnének TAO pénzből stadionok, akkor nem rúgta volna ki és túlélte volna a beteg.
Csak szólok, hogy azt a kórházat nem azok vezetik, akik a TAO felajánlásokat teszik, és nem politikusok, hanem a főigazgató. Teljes mértékben tisztába kellett lennie a döntése következményeivel. Ő mégis "megcsalásként" értékelte, hogy a privát egészségügyből hívtak munkatársat egy munkához, mintegy ezáltal előrébbhelyezve az állítólagos "etikai vétséget" a rábízott betegek életénél.
Ha már mindenképpen politikát szeretnél keverni ebbe, legalább ne így tedd, hanem azt a bürokráciai pontot támadd, ami lehetségesé teszi, hogy a műtéti előjegyzést megakadályozhatja a személyzet egy tagjának elbocsátása, mert végső soron ez okozta az esetet - amivel persze még ettől függetlenül is tisztában kellet volna lennie az igazgatónak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!