Ki számít ma Magyarországon értelmiséginek?

Szűköl a fojtogató hazai légkörben, ahol szirmadzani vágyó sziporkázó tehetségének gúzsba kötve kell idejekorán elhervadnia.

Bőröndje készen áll, csak az időt várja, a szót, az utolsó koppintását az órának, mikor menni kell. El innen! Amíg lehet!

Nem értik meg őt, mindig is visszahúzta a magyar ugar ásító mély verme. Pedig voltak álmai: hogy hazánk is egy fejlődő, nyitott, nyugatos, az európai kultúrnépek nagy családját gazdagító kis demokratikus közösség lesz. Csalatkoznia kellett.

Minden hiábavaló. Értelmiségi? Magyarországon? Vanitatum vanitas.

Ez a fogalom is változóban van.

Az a tendencia, hogy egyre kvalifikáltabb munkaerőre van szükség mindenhol, így általánossá válik, hogy a fiatalok egyre inkább élethosszig tartó tanulásban, többdiplomás szakértői munkákban gondolkodnak. A diplomával nem rendelkező réteg egyre jobban marginalizálódik, lecsúszik. Viszont a diplomák rangja is csökken, az értelmiségi lét, ami valaha egy privilégium volt, egyre inkább az átlagos polgári család létformája.

A régi "értelmiségi" szerepkört és rangot ma már inkább a doktori fokozattal, habilitációval rendelkező vezető egyetemi oktatók, kutatók töltik csak be.

Ugyanakkor az átlagos körzeti orvos, üzemi beosztott mérnök, iskolai vagy gimnáziumi tanár egyre inkább csak tisztviselő, hivatalnok, egyre kevésbé "értelmiségi" régi értelemben, hiszen egyre inkább veszít a társadalmi presztizséből és a munkája is egyre önállótlanabb, egyre kevésbé alkotó jellegű.

Nyilván a diplomával sem rendelkező érettségizett vagy technikusi oklevéllel rendelkező még lejjebb csúszik és csak a korábbi hivatalsegédek, hivatalszolgák, laboránsok, asszisztensek, lótifutik szerepköre jut nekik. Az ipari szakmunkás, mára lényegében bérrabszolga, a hajdani segédmunkások pedig hajléktalan munkanélküliek.