Miért baj, hogy a kormány próbál tenni a bevándorlóbarát civilszervezetek ellen a Stop-Soros törvénnyel?
Szerintem a Stop-Soros is elég enyhe, hiszen csak leszabályozni akarja ezeket a szervezeteket és nem blokkolni a működésüket.
Alkotmánymódosítással kellene nyomatékosítani,hogy nem működhet olyan szervezet, ami bevándorlást támogat.
Az esetnek komoly visszhangja lett, külföldről is kritikák érték az elképzelést.De, jellemzően csak olyan országok vezetésétől, ahol a migráns egy szent tehén, a bevándorlóbarátság pedig egy dekadens divat,hóbort.
# 40
Nem kell ferdíteni. A fidesz is kiveszi a részét a jóból, nem erről van szó, de Soros nevéhez 600 alapítvány köthető globálisan, amik semmi mással nem foglalkoznak csak beleugatnak az országok belpolitikájába. Azért az öreg mesterien kavarja a szart, azt el kell ismerni.
Ennek örülök, hogy odáig már eljutottunk, hogy a fidesz sem jobb a deákné vásznánál.
Az egész kampány legmérgezőbb következménye az, hogy a civil szervezetek felé való bizalmat rombolja,attól függetlenül, hogy békákat mentenek, régi épületeket óvnak, iskolai programokat szerveznek, vagy diákokat tanítanak a kritikus gondolkozásra, érveik megfogalmazására, mások meghallgatására...
Ez nem igaz, hogy "rombolja a civil szervezetek felé a bizalmat", vagy hogy van írva.
Egyáltalán nem rombol semmit a többségük felé, mint a községi 3-4-10 civil kezdeményezés felé, ahol mindenki ismer mindenkit, és hogy mit csinál és miért.
Nem rombol semmit az egyházi szervezetek felé sem, vagy az egészségügyi célúak felé sem.
CSAK a hangzatos, semmitmondó, önfényezők felé tesz bennünket óvatossá. Nagyon helyesen, mert a szép szavakkal olyan könnyű megtéveszteni bárkit.
Nincs igazad, rombol.
Erre tök jó példa a menekült-hisztéria okozta eset Tolnában, amikor a legális, az állam által ellenőrzött és elbírált menedekkérőket vendégül látó panziós kocsijának kerekét szúrták ki a felháborodott helyiek.
Ja, és Orbán Viktor még meg is dicsérte őket.
Ez pontosan ugyanolyan rombolás eredménye.
Egy normális országban egy ilyen menekültproblémát a társadalommal, a civil szervezetekkel együttműködve professzionálisan oldanak meg - nálunk az volt a kormányzat célja, hogy minél nagyobb hisztériát keltsen.
# 44
attól, hogy valamit erőltetsz, még nem biztos, hogy a nép el fogja tűrni. A panziós fellázadt, ő volt a gyengébb, és a többség kifejezte az ellenszenvét.
Ez olyan, hogy be akarod vinni az ebolát a melóhelyre és hangoztatod, hogy holnap beviszed. Nyilván szétcsapnak mielőtt beérnél mert nem akarják a bajt.
Pont ezt okozta a menekültek hiszterizálása:
a magyar hatóságok által ellenőrzött és befogadott, üldözöttnek talált menekültekről azt gondolja a falu lakossága, hogy ők az ebola..!
Ezek az emberek legálisan, a magyar hatóságok által kiállított papírokkal vannak itt!
"A panziós fellázadt, " - ??
Mi ellen "lázadt fel"?
Ezek szerint szerinted egy falu lakosságának joga van elüldözni azt az országban legálisan tartózkodó, a magyar hatóságok által kiállított igazolvánnyal rendelkező személyt, akit utál...?
És ugyan minek köszönhető, hogy az ország által befogadott menekültektől rettegnek a falu lakói? Minek másnak, ha nem a fidesz hiszériakeltésének?
Mert a fidesz kommunikációja nem arról szólt, hogy van egy probléma, melyet majd az állam képviselői kezelnek, csak annak adnak menedékkérelmet, aki arra megfelelő, de őket segítjük, mert a háború elöl menekülnek, hanem arra, hogy minden sötétebb bőrűtől rettegni kell (a szíriaiak egy része keresztény!).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!