Miért baj, hogy a kormány próbál tenni a bevándorlóbarát civilszervezetek ellen a Stop-Soros törvénnyel?
Szerintem a Stop-Soros is elég enyhe, hiszen csak leszabályozni akarja ezeket a szervezeteket és nem blokkolni a működésüket.
Alkotmánymódosítással kellene nyomatékosítani,hogy nem működhet olyan szervezet, ami bevándorlást támogat.
Az esetnek komoly visszhangja lett, külföldről is kritikák érték az elképzelést.De, jellemzően csak olyan országok vezetésétől, ahol a migráns egy szent tehén, a bevándorlóbarátság pedig egy dekadens divat,hóbort.
#8
HALLGATÓJA volt annak a kurzusnak, nem oktatója. Nem megváltozott, hanem tanult róla és utána már nem kért belőle.
Te is mindent ma is elfogadsz és képviselsz amit valaha is tanultál? Vagy netán az információkat felhasználva alakítottad ki a saját véleményedet ami sok tanult dologgal nem egyezik meg?
A civil szervezeteket is korlátozzák mindenhol. Mégpedig azzal, hogy eleve meghatározzák mi fér bele abba a kategórába, hogy "civil szervezet". Az pl. nem fér bele sehol, hogy pénzmosoda legyen a maffia számára vagy éppen rabszolgákkal kereskedjenek a bélyeggyűjtés mellett.
Most meghatároznak egy újabb kategóriát, amit nem lehet csinálnia sem egy civil szervezetnek, sem senki másnak sem.
Pontosan úgy, ahogyan egyszer létre kellett hozni az első tiltó rendelkezést az illegális filmfeltöltések ellen vagy az internetes zaklatás ellen. Korábban az sem volt külön megemlítve, mert nem volt internet, most viszont már szükség van rá.
Ennyi.
Nem erről szól ez a törvénycsomag.
Ráadásul nem is olyan intézkedéseket hoztak, mint amit megígértek. Ha fideszes lennék, tuti hogy átverve érezném magam.
"Nem erről szól ez a törvénycsomag."
Hanem?
#16
Semmiféle módon nincsen a civil szervezetek országot segítő munkája korlátozva. Cirka 60 ezer civil szervezet van az országban és nem csak nem korlátozzák őket, de nagyon sok állami támogatást is kapnak.
Egy bizonos tevékenység tiltása kerül most a jogszabályokba, ami eleve tilos, csak nincs így nevesítve.
A valóban civil szervezeteknek semmi közük em lehet sem az illegális migrációhoz, sem az emberkereskedelemhez alapból, ráadásul ezek a tevékenységek éppen kárára vannak az országnak.
Ha ezt tilos csinálni az miben korlátozza a többi civil szervezetet?
"Hagyjuk már ezt a Soros-ösztöndíjat, ideje belenyugodni, hogy nem mindenki megvehető egy tál lencsével. "
Azért több is volt ott, Fidesznek vidéki irodák bérlése, berendezése, norvégok még az előző rendszerben több, mint 3000 dollárt adtak nekik. Külföldi pénzből könnyű rendszert váltani.
Érdekes, hogy 2006 ősze után ezekkel a civil szervezetekkel semmi gond nem volt a fidesz részéről, sőt...
Ha épp nem az ő kottájukból játszanak, akkor pedig tűzzel vassal harcolni kell ellenük. Ha pedig külföldi támogatás is szerepet játszik, amiben a fideszes maffia is részesült a 80-as évek végén, akkor pedig főbenjáró nűnről van szó.
Kicsit nevetséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!