Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A Helios ügyben miért probléma...

A Helios ügyben miért probléma, hogy magyar cég nyert?

Figyelt kérdés

Sokat hallom, hogy Bencsik Andrást idézi az ellenzéki média, a sorosozás kapcsán megtett nyilatkozata miatt. Csak ezért megnéztem az a Sajtóklubbot és olyat mondott a Heliosz ügyről, ami nem világos.


Azt mondta Bencsik, aki eszerint az ellenzék szerint is hiteles, hisz hivatkoznak rá, hogy igaza van. Azt mondta, hogy a HELIOS ügyben semmi szégyenkezni valója sincs akormánynak, hisz hazai cég nyerte el a pályázatot. Elmondta, hogy franciaországban sem emlegetnek korrzpciót, ha Peugeot cég nyer és más normális nyugati demokráciában sem, ha hazai cég nyer, csak itt teszi az ellenzék.


Én ebben látok igazságot, hisz nem arról van szó, hogy külföldiek kezére játszottak pályázatokat, mint az SZDSZ-Mszp idején, hanem hazai cég nyert. Itthonmarad a pénz. Ebben mi az igazság?


2018. febr. 28. 17:26
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
68%

Bizonyíték?

Talán az, hogy 3 indikatív pályázatból 2-t ugyanazon a gépen írtak, nem mond nektek valamit? És az, hogy a kamu ajánlatokban szereplő tételek árai rendre X%-kal voltak magasabbak, mint az Elios árai? Tudjátok, hogyan működnek az EU-s pályázatok?

Mesélek egy kicsit.


X cég pályázik valamire Y pályázatíró cégen keresztül. Y cég, amellett, hogy pályázatot is ír, beszállítóként működik közre a pályázatban is, tehát ő is árajánlatot fog adni X cég pályázatára. És van még Z, meg V cég, akik szintén adnak árajánlatot... legalábbis papíron. A valóságban nem!

Ugyanis Y cég írja mindhárom pályázatot, mégpedig úgy, hogy már korábban kért Z, meg V cégektől valamilyen ajánlatot, ezen ajánlatok (amikben ugye van ügyvezetői aláírás, meg pecsét, meg formailag megfelel a valóságnak) alapján készíti X cég számára a kamu árajánlatokat.

Ezt úgy szokták csinálni, hogy Y cég fogja a saját pályázatát, megszorozza a benne szereplő tételek árát pl. 1,05-tel vagy 1,07-tel, átülteti mindezt Z cég és V cég árajánlat-formátumába, és így adja be őket, kamu e-mail címekről. Így lesz 3 árajánlat, melyek közül Y cég valódi ajánlata fogja tartalmazni a legalacsonyabb árakat.


Na, így történik az EU-s pályázatok egy jó nagy részének az elcsalása. Nem csak ELIOS-nál, hanem sok-sok másik cégnél is.

Az igaz ugyan, hogy így magyar cégnél marad a pénz, de egyrészt ezen a pályázaton CSAK MAGYAR CÉGEK indultak, másrészt azért elég nehéz ezt tisztességesnek nevezni. Egyébként ezen kívül a háttérben valóban voltak olyan összeférhetetlenségek, amik miatt nyugodtan nevezhető ez az egész "felülről irányított"-nak, mert hogy tisztességes verseny, az bizony nem volt.

2018. febr. 28. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:
16%

#21


Ez még mindig csak spekuláció, körülmények...


Szóval az a baj, hogy olcsóbbak voltak, mint a konkurrencia, Tungsram-Schréder Zrt. és a MetalCom Zrt.

2018. márc. 1. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:
95%

"Három hónapon át tárgyaltak, ezalatt 21 ajánlat érkezett a Tungsramtól az ES-hez, végül 2011 májusában 341 millió forintos szerződést kötöttek.


De az OLAF jelentésében a 24.hu szerint leszögezik: ezt a cégek nem tehették volna meg, mert a szabad verseny elve megtiltja, hogy egy korábbi versenytárs legyen a pályázat nyertesének alvállalkozója. A magyar közbeszerzési törvény akkori rendelkezései szerint, ha valaki önállóan vagy konzorciumi tagként, ajánlattevőként részt vesz egy pályázatban, az egy másik ajánlattevőnek a projekt teljes értékének legfeljebb 10 százalékos mértékéig lehet alvállalkozója, de a Tungsram-Schrédernél ez az arány 60 százalék volt.


Ugyan Tiborcz István az Eliosban formálisan csak az alapítást követő néhány hónapban volt tulajdonos, és egy évig rendelkezett egy cégen keresztül közvetett érdekeltséggel benne, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt fontos szerepe.


Az OLAF-jelentés ugyanis felvázolta a tényleges tulajdonosok és a valódi befolyással rendelkező, cégjegyzésre jogosult magánszemélyek hálóját, így Tiborcz István neve vastagon szedett betűkkel került a jelentésbe: Orbán veje 2009 augusztusa és 2014 januárja között (bőven a vizsgált közbeszerzések alatt) az igazgatóság tagja volt."

2018. márc. 1. 02:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 anonim ***** válasza:
0%

"Tehát van több elcsalt közbeszerzés ami miatt az EU 13 milliárd forintot követel vissza a magyar államtól. "


Remek. A fele meg is lesz csak a Czeglédy-ügyből. Igaz, egy részét elköltötték a maszop-kampányra, más része külföldi számlákon van (l. Gyurcsány "elfelejtett" 150 milliócskája), mint annyi más haveri üzlet hozadéka, de valakin csak sikerül behajtani. Ennek akár a sokszorosát is lehetne, ha az állítólag kormányvezérelt legfőbb ügyész és magyar bíróságok nem tartanák be a törvényt, és figyelmen kívül hagynák az elévülést.

Az az ellenék, amelyik egy diákok bőrét lenyúzó sz..rkupacot hoz ki az előzetesből képviselőjelöltnek, legalább fogja be a pofáját. És mielőtt bárki jön azzal, hogy ez úgymond "kreált ügy", "koncepciós per", közlöm, hogy személyesen ismerek jó néhány károsultat, akiket ennek a tetűnek a cége nem fizetett ki. Ismerem "dr." Czeglédy életútját is, és váltig csodálkozom, milyen orvosi csoda folytán tudja valaki az arcát mozgatni, amikor ilyen vastag bőr van rajta.

Úgyhogy pofa alapállás, kedveseim, nektek nincs miért mutogatni senkire.

2018. márc. 1. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 anonim ***** válasza:
93%

#22


Ezek tények, de ha neked csak "spekulációk", elmondom, mi volt itt Zalaegerszegen.

Amúgy a korábbi fideszes polgármestert, Gyutai Csabát azóta is hűtlen kezeléssel vádolják, egy 40 milliárdos ügy kapcsán - az ő idejében kezdődött el a közvilágítás felújítása. Gyutai két cég vezetője, mindkét cégben számos szabálytalanságot tártak fel (dupla foglalkoztatás, szerződés nélküli kifizetések, stb.). Gyutainak, Tibocznak és Hamar Endrének egyébként közös egymást össze-vissza keresztező közös cégei is vannak. Hamar cége, a Sistrade Kft. 22 Elios-os ügyben működött közre, ez ugyanaz a cég, aki részt vett a pályázat előkészítésében is (ezt írta alá Horváth Dezső).

Gyutai cégei több gyanús ingatlanügyben is érdekeltek.


De a lényeg, hogy Horváth Dezső, az SMHV kft.-vel mind a pályázat előkészítésében, mind a kivitelezésben részt vett. Jogszabály szerint ez törvényellenes.

Ez után jött a már említett három árajánlat, amiből kettő biztosan nem valódi. Utána kellett megint három ajánlat, amiből kettőt szintén Horváth Dezső cégei adtak, ami ugyancsak jogszabályellenes. Tehát Horváth Dezső többszörös összeférhetetlenségben szerepelt a pályázatban, míg Hamar Endre és ügyvédi irodája párhuzamosan működtek közre több egymást kizáró szerepben, nem csak a zalaegerszegi megvalósításnál, hanem pl. Kecskeméten is.

2018. márc. 1. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 A kérdező kommentje:

Az SZDSZ-MSZP kormány alatt ezeket a közbeszerzéseket külföldiek kezébe adták pl a hídnál. Ők kivitték a pénzt és kiadták alvállalkozóknak, akiknél lehetett tudni, hogy problémásak. Azok nem fizették ki az alvállalkozóikat, akik köül sokan öngyílkosok lettek !


Akik ezt elkövették, akik hibájából magyar emberek tömege lett öngyílkos nem is került börtönbe. Most pedig itthon marad a pénz. Magyar adót fizetünk és magyarországon lesz elköltve. Még mindíg azt látom, hogy a Fidesz sokkal jobban járt el az esetleges korrupció ellenére is, mint a mai ellenzék anno...

2018. márc. 1. 17:58
 27/39 anonim ***** válasza:

"esetleges korrupció"


Igen, esetleges...... :DDDDDDDD

2018. márc. 1. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:
8%

#26 "Még mindíg azt látom, hogy a Fidesz sokkal jobban járt el az esetleges korrupció ellenére is, mint a mai ellenzék anno...


Így van...


Az igazság az, hogy az fáj, hogy magyar cégek kezdik átvenni a külföldiek egyeduralmát.

Hatalmas érdekek sérülnek, és rengeteg pénz marad az országban, amit a nyugati cégek már automatikusan a magukénak tekintenek.


EZÉRT kell a kormányváltás, hogy vissza lehessen adni a vállalatokat, a bankokat meg a stratégiai ágazatokat a külföldi csoportoknak.


Emlékezzünk, hogy Gyurcsányt, Bajnait imádták a művelt Nyugat képviselői... Elnézték neki az államháztartási hiány dupláját, a folyamatos hazudozást Brüsszel felé is, államférfiként, partnerként kezelték...

Lehetett is, mert ami vagyont kiengedett az országból abból sok yachtot lehetett venni a Földközi tengeren...

2018. márc. 1. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
100%

Egyetértek az előttem szólóval: savanyú a szőlő, meg a narancs is a sorosbérenc, nyugatimádó idegenszívű liberálbolsevikoknak!


Ahogy az ősi magyar mondás tartja: "Magyar cég Tiborcz cég, hajrá Orbán s Tiborczék!"


A rühes Gyurcsányék meg Bajnaiék meg Medgyessyék meg mindenfélék alatt minden gyüttment megnyerhetett egy közbeszerzést, akár holmi gazdasági alapon is! Hát hol élünk?


Milyen ország ez? Euország vagy Magyarország? És ha MAGYAR ország, akkor nem a MAGYAR miniszterelnök családjának a zsebében van a legjobb helyen a német, angol, francia, holland és spanyol adófizetők pénze?!


Én is örülök, hogy a Fidesz odafigyel rá, hogy a közpénz, és főleg a mocskos Brüsszel pénze csak válogatott magyar családok zsebébe kerülhessen! Kinél lehet jobb helyen az EU-pénz, mint Tiborcz uram és Tiborczné Orbán Ráhel nagyságos asszony saját lábán álló kezében?!


Ki merészeli elvitatni olyan igaz magyar családok kizárólagos jogát a közpénzekhez, mint az ősi Mészáros família, a tekintetes Tiborcz család, a nemzetes Matolcsy, Vajna, Csányi és Demján dinasztiák, vagy a Habony nemzetség?! Nem beszélve őfelsége Orbán királyuram ősi családjáról, mely köztudomásulag Árpád fejedelemmel lovagolt vala bé a Kárpát-medenczébe, olyan ősi magyar nemzetes családok oldalán, mint a Schmidtek vagy Deutsch-Fürök!


A gaz szocialisták alatt ellenőrizetlenül lehetett trafikja, földje, közbeszerzése minden gyüttmentnek, fajra, nemre, felekezeti hovatartozásra, s a párthó való hívségre való tekintet nekül! Hát milyen világ es vót vala az, urak?


Nagyon helyes, hogy ma már megnézetik szépen, magyar-e, fideszes-e, vagy legalább rokona-e valaki igaz magyar fideszes embernek az az atyánkfia, aki magyar földet nyerhet állami pályázaton, magyar trafikot nyithat, vagy magyar EU-pénzt vehet által a mucskos Brüsszelbő'!


Fülkeforradalom van, háború van, üzenés Brüsszelnek, s ilyen vérzivataros időkben meg kell nézni, kinek osztjuk szét az ellenségünk pénzét, mit az hadisarcot, mit önként adott a francia, német s a talján, rettegve hős vezérünk s hazánk roppant erejétől!


Ugyan ki lehet, vitézek, méltóbb e rengeteg pénzre, mint Orbán urunk veje, lánya, jóbarátja, s harczostársai?!


A gonosz nyugat meg csak ugassék, óbégassék, a hazai gaz, idegenszívű labanczokval egyetembe', mer' münk a magyar családok, s különössen a legmagyarabb Tiborcz-Orbán família gyarapodását nem vagyunk hajlandók nepotizmusnak gúnyolni.


A nepotizmus meg a korrupció nem es magyar szavak! Mi közünk nekünk vélük?! Mi tsak a család szentségét s amaz igaz magyar céhek gyarapodását ösmerjük el ott, ahol az közpénz elveszejti közpénz jellegét, amint vitézlő nemzetes Matolcsy uram is mondá vala!


Éljen soká Tiborcz urunk s Ráhel asszonyunk, s éljen mindenek felett Orbán vezér, az magyar fideszesek megmentője!

2018. márc. 1. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
100%

S különben is, tessék már megérteni, hogy Orbán vezér minden magyarok apósa!

Arról már ő sem tehet, hogy nem mindenik vejét, s menyét szereti egyformán!

2018. márc. 1. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!