Magyarországiak! Erdélyi magyarként menjek el szavazni, vagy ne? Mi a helyes szerintetek?
Az a helyzet hogy itt mindenki a Fideszre szavaz, ezért lehet ha jól jönne ellensúlyozásként pl. az én szavazatom is.
Ha az olyanok mint én nem megyünk el erkölcsi elkötelezettségből szavazni, akkor megint 99% Fidesz lesz Erdélyből.
"Igaz, hogy több pénzt ad nektek"
DE állítólag azokat a pénzeket sem azok kapják meg akik rászorulnak, hanem az ottani bérencek
Nagyon nehéz kérdés, osztozom a dillemmádban.
Én pl. nem kértem magyar állampolgárságot, de azok a rokonaim, barátaim sem szavaztak, akiknek van, mert mindig úgy gondoltuk, hogy ne szóljunk bele olyan ország belpolitikájába, ahol nem élünk, ahova nem adózunk és ahonnan az állami szolgáltatásokat sem vehetjük igénybe.
Van olyan barátom, aki kint dolgozik értelmiségiként, és mégsem szavaz, mert úgy érzi, a jövőben haza fog települni, és nem az ő dolga megmondani a magyarországiaknak, mi legyen az országukban (becsületére mondom, hogy haza viszont mindig eljön szavazni!).
Eddig így gondolkodtunk.
Mostanában egyre többször téma asztaltársaságnál, hogy ha mi sosem szavazunk, sőt, sokan állampolgárságot sem kérünk, az a pár tízezer hülye Fidesz-imádó pedig mindig leadja a voksát, akkor valóban verhetik a mellüket, hogy kilencvenöt százalékban velük vagyuk, mi határon túli magyarok.
Azt már soha nem teszi hozzá senki, hogy az a kilencvenöt százalék csak a határon túli magyarok 20%-ának (aki magyar állampolgár) a 10%-ának (aki szavaz) a 95%-a, azaz ha jól utána számolunk, 5% körüli arány is alig jön ki a teljes határon túli magyarságra vetítve.
Nehéz eldönteni, hogy inkább kövessük-e tovább azt az elvet, hogy nem szólunk bele mások sorsába, de akkor hagyjuk, hogy mind bégető Fidesz-birkáknak tűnjünk, akiket örök életre megvásároltak egy állampolgársági papírral, vagy mutassuk meg, hogy mi is gondolkodó emberek vagyunk, látjuk a Fidesz túlkapásait, de akkor mások sorsába szólunk bele, anélkül, hogy viselnénk a következményeket...
Én nagyon-nagyon fontolóra vettem, hogy csak azért kérek magyar állampolgárságot, hogy a Fidesz ellen szavazzak, hogy legalább kétharmad ne legyen. Egyelőre mégis úgy döntöttem, hogy most még nem szavazok, viszont ha megint ők jönnek ki győztesen, pláne kétharmaddal, akkor legközelebb elmegyek.
A magyarországon élő haverom már most el fog menni és ellenzéki erőre szavaz, olyanra, amelyik még nem járatta le magát (valószínűleg az LMP-re).
Olyan ismerősöm is van, aki már legutóbb is szavazott, akkor a Fideszre, de most ellenzéki erőre fog. Azt mondja, hogy ő úgy fogta fel, hogy az állampolgárságért és a szavazati jogért cserébe a Fidesz egyszer megérdemli a szavazatát hálából, de másodjára már a meggyőződése szerint fog szavazni, mert egy életre azért nem megvásárolható egy állmpolgársággal. Érdekes módon nála is az LMP az egyik esélyes párt, de a Momentumon is gondolkodik. Sem a Fidesz-pártállamra, sem szélsőjobboldaliakra, sem posztkommunistákra nem akar szavazni, azt mondja.
Igazából ez mindenkinek a saját döntése szerintem, sokféle logika létezik. Nekem, ha lenne állampolgárságom, most elmennék a Fidesz ellen szavazni, de csak ezért nem fogok felesküdni a megcsúfolt alkotmányt helyettesítő Fideszes "kalaptörvényre" :-))
Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy a kétharmadukkal visszaélve az emberek feje fölött kismilliószor átírt, a pártérdekeikre szabott, röhejes "alkotmányukra" felesküdjek, amellyel annyi fájdalmat és nyomorúságot okoztak magyar testvéreinknek, féldiktatúrává alakították az országot, gyakorlatilag ellehetetlenítették a népszavazásokat, kivették belőle a KÖZTÁRSASÁG kifejezést, stb. Esküdjön fel rá a herkópáter, de nem én!
Te viszont, ha már állampolgár vagy és tehetsz valamit az ottani magyarságért és a határon túliak pozitívabb megítéléséért, menj el szavazni és szavazz helyettem is és sokunk helyett valamelyik normális ellenzéki pártra! Legközelebb már én is ezt fogom tenni, ha valami addig meg nem változik.
Egyszerűen tűrhetetlen, hogy Magyarországon Fidesz-apartheid rendszer működik, a társadalom egyharmada uralkodik a kétharmada fölött! De még ha csak a választani elment szavazókat nézzük, akkor is 45% uralkodik 55% fölött, méghozzá tette ezt eredetileg alkotmányozó kétharmaddal!
Ha elmész szavazni egy ellenzéki pártra, segítesz az anyaországi magyarok TÖBBSÉGÉNEK lerázni egy erőszakos kisebbség rémuralmát. Szerintem tedd meg, ha megteheted!
Én Budapesten élő székely vagyok, eddig gondolkodás nélkül kimertem mondani honnan származom, de lassan szégyenlem már, ez nagyon elkeserítő.. Pár ezer agyhalott Fideszes lassan mindenkire bélyeget nyom.
Nem is értem, másfél éve élek bp-n amíg otthon voltam soha nem tartottam etikusnak ide szavazni, egyik pártra sem. A Fidesz szépen megosztotta a magyarokat, mostmár bárhogyis alakulnak a jövőbeli választások, nehéz lessz ezt az egészet helyre alakítani. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!