Ma a rádióban hallgattam ahogy beszélt Orbán lehet hogy megőrült? Annyi téveszmét összehordani sok volt.
Időpont ma 15:28
Így van. Kényszermozgása van neki, mindig matat valamit, nem bír megmaradni. A másik: nem néz a szemébe annak, aki beszél róla, érdemes megfigyelni ezt a parlamenti közvetítéseknél. Úgy csinál, mintha jegyzetelne. Tróger kretén pszichopata alak.
A szemkontaktus kerülésére még annyira nem figyeltem fel,de ezt is nézem akkor mostantól :)
Különösen akkor jön ez elő amikor Vona Gábor szólal fel vele szemben akkor határozottan látszik,hogy majd szétkapja az ideg. A válaszain is látszódik ez. Folyton mellé beszél direkt kerüli a kínosabb kérdéseket és még neki is áll vádaskodni gondolván hátha eltereli a figyelmet.
Tipikus személyiségzavaros.
Texasi kopó; az ellenséget nem az gyártja, aki észreveszi.
Másik; nem tudom, miről beszélsz. Amikor én látom, a szemébe néz annak, akivel beszél. Riportereknek; aztán beszéd közben ahogy gondolkodik, egy-egy pillantás másfelé, de úgy általában, lényegében szembenéz azzal, akivel beszél.
Kérdező; neked valami bajod van, a kérdésed is kamu. Tisztességtelen ember vagy.
"Másik; nem tudom, miről beszélsz. Amikor én látom, a szemébe néz annak, akivel beszél. Riportereknek; aztán beszéd közben ahogy gondolkodik, egy-egy pillantás másfelé, de úgy általában, lényegében szembenéz azzal, akivel beszél."
Nem arról írtam, hogy ő kire néz, amikor beszél, hanem ha hozzá beszél valaki a parlamentben, akkor ő sose néz rá, vagy csak nagyon ritkán, inkább úgy tesz, mint aki bőszen jegyzetel, közben csak maszatol valamit.... de olyan is van, hogy közben a mellette ülő Semjénnel diskurál, xarik rá, hogy hozzábeszélnek. Több Vonás felszólalás is így van, youtube-n van elég sok videó. Érdemes nézni a Fidesz tagok arcmimikáit, testtartásukat, grimaszukat egy-egy ellenzéki felszólalás alatt, mennyire pökhendiek, arrogánsak, lenézőek a másikakkal szemben...
17.54.
Biztos oka van. Én az európai parlamenti közvetítést láttam, ott nem így volt. Jegyzetelni jegyzetelt, mi mást csinálna, ha a másik beszéde közben eszébe jut valami, amit majd mondani fog válaszként.
Amit nem értek, hogy miért kell alapból rosszindulattal nézni. És ilyen nyilvánvalóan valótlan kérdéseket kiírni.
,,az ellenséget nem az gyártja, aki észreveszi"
De azért valljuk be,hogy erősen felnagyítják Soros szerepét a dolgokban. Meg úgy hirdetik,hogy Soros pénzeli Botkát és Simicska futtatja a Jobbikot mintha valamivel tudnák ezt bizonyítani holott csak a levegőbe beszélnek. Ha felmutatnak ezekre valami nyomós bizonyítékot akkor elhiszem,de addig csak üres vagdalkozás marad az egész,amit úgy állítanak be mintha ez lenne a nyilvánvaló igazság.
Igaz a Jobbik meg nyomatja,hogy Orbánék mennyire korruptak,de ez azért egészen nyilvánvaló mégha olyan jól le is papírozta a Fidesz a dolgokat,hogy talán sosem lehet bebizonyítani.
"Biztos oka van. Én az európai parlamenti közvetítést láttam, ott nem így volt. Jegyzetelni jegyzetelt, mi mást csinálna, ha a másik beszéde közben eszébe jut valami, amit majd mondani fog válaszként. "
Igen lehet, biztos ezért szokott a mellette ülővel közben röhögcsélni. Amúgy meg a válaszaiban állandóan mellébeszél, sose arra válaszol, amit kérdeznek tőle, akkor tehát mit jegyzetel?
20.15.
Nincs eltúlozva, hogy Soros mit csinál. Ő maga se titkolta. Csak sokakat így-úgy lefizet, hogy jó hírét keltsék.
A baj az, hogy jóval korábban kellett volna a felvilágosító munkát kezdeni, hogy mindig idejében tudják az emberek az aktuális tevékenységét. Hogy ne legyen olyan, aki manapság olyat mond, hogy 2 éve még a kutya sem tudta, hogy ki a Soros.
Mert az van, hogy nem mindenki látja akkor amikor valami történik, hogy mi van, és sokan nem emlékeznek, nem teszik össze a korábban történteket.
A korrupció emlegetése meg olyan gumicsont, mint a homoszexuálisok hírekben tartása.
20.20.
Mondom, én csak az európai parlamenti közvetítést láttam, ott nem beszélt mellé. Amikor egyszer oldalra szólt valamit, utána egy papírt kapott, azt kérhette.
Biztos, hogy a magyar parlamentben otthoniasabb a viselkedés, a stílus, minden, hiszen mindenki otthon van. Otthon, a családjában mindenki kötetlenebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!