Csak én érzem azt, hogy a magyar emberek nem is jólétet akarnak igazán, hanem sokkal inkább dolgozni?
Vagyis a munka előbbre való nekik, mint a jólét.
Erre tökéletesen ráérzett a Fidesz a munkaalapú társadalom koncepciójukkal.
Míg a nyugati világban az emberek teljesen természetesnek veszik, hogy valaki minél kevesebb munkával, minél kényelmesebben, a lehető legtöbb pénzt akarja keresni, addig Magyarországon egyenesen büszkék rá, hogy ők milyen keményen és milyen sokat dolgoznak és milyen kevés pénzért. És akkor a többiek köré gyűlnek és azt mondják, hogy "Ez igen! Egy igazi kemény férfi! Ez tud! Ez odateszi magát! Ez egy igazi melós! Ez keminyen dógozik!", az emberünknek pedig dagad tőle a melle.
Mitől van ez?
"Úgy barátom, hogy normális országokban folyamatosan fejlesztik a termelési technológiát, így minél kevesebb munkával lehet egyre többet termelni. "
Akkor nézd csak meg a japánokat pl. Ők szabály szerűen belehalnak a munkába annyit dolgoznak (külön szavuk van már erre). És azt nem lehet elmondani róluk, hogy technológiailag nem fejlettek.
Most erre mit reagáljak?
Azt, hogy a japánok elmebetegek? Én tehetek róla, hogy megszakítják magukat vagy mi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!