Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Csak én látom a párhuzamot...

Csak én látom a párhuzamot Orbán és Mátyás között?

Figyelt kérdés

A kérdésem elsősorban a nem ballipsikhez szól, de az elvakult gyűlölködőket is megkérném, hogy tegyék félre egy pillanatra a haraguk és próbáljanak meg racionálisan gondolkodni. Most őszintén, a folyamatosan a kormányt kritizálóaknak mi a bajuk Orbánnal tulajdonképpen? Mert ahogy én látom a rendszerváltás óta az 1. olyan miniszterelnökünk, aki a mátyási vonalat követi, ami ugye Magyarország aranykorát jelentette. És hogy miért?

Először is megerősítette a nemzeti keresztény tudatot a népben, ami Mátyás alatt még virágzott. Ha tetszik a lipsiknek, ha nem, mi magyarok egy erős, keresztény állam vagyunk. És Orbán meg is védi ezeket az eszméket, ugyanúgy, ahogy egykor Hunyadi Mátyás. Nagy királyunk korában is veszélyeztette az ország létét a török, most ugyanez a nép támadja országunk, Orbán pedig igazi hazafiként védelmezi azt. El lehet bagatellizálni a helyzetet, de tény, hogy egy gyengébb kezű kormánnyal most ott tartanánk, mint a németek vagy épp a franciák. Magyarország szinte az egyetlen európai ország, amit nem veszélyeztet a terror, a folyamatos háború. Mindkét uralkodóra jellemző az is, hogy meg kellet őriznie magyarságunk, függetlenségünk nyugattól. A fenyegetést Mátyás korában még a Habsburgok, most az unió és a liberalizmus szennye képviseli.


További hasonlóságokat is felfedeztem. Sokan kritizálják Orbánt a néha nem egészen demokratikus módszerei miatt. Az ilyenek belegondoltak abba, hogy akkor éltünk a legjobban amikor a hatalom egy kézben összpontosult, mégpedig Mátyáséban? A magyar egy birka nemzet, nem való nekünk a demokrácia, nekünk mindig akkor ment a legjobban, amikor tehetséges uralkodók kiadták nekünk az ukázt. És lehet Orbánt kritizálni, van is pár hibája, de tagadhatatlanul megerősítette az országot, mind gazdaságilag, mind egyéb téren. Felőlem akár diktatúrát is bevezethetne, amíg ilyen jól csinálja. A lényeg, hogy továbbra is ilyen jól éljünk.


És végül egy utolsó szempont. A kisebb lopások, mutyik, sikkasztások (bár ezek többsége nem bizonyított) valóban rontanak az összképen, de ez is azt jelzi, hogy valamit jól csinálnak. Hiszen ha nem lenne jó a helyzet nem tudnának lopni. Ez tök ugyanaz a helyzet, mint Mátyás korában: rengeteg adót vetett ki a népre, de volt miből adózni, ezért pozitív kép maradt meg róla. Szóval ezek után jogos a feltevés, hogy Orbánnak is pozitív képe lesz a jövőben (is).


Még egyszer kérem, hogy kerüljétek az elvakult gyűlölködést (mindkét oldalról)! Mielőtt nekem jönnétek, kedves ballipsik, annyit azért elmondok, hogy megosztottam az elméletem egy történelemtanár ismerősömmel, és azt mondta tök logikusan építettem fel az egészet.


2017. jan. 6. 16:37
1 2 3 4 5
 11/48 anonim ***** válasza:
95%

"Magyarország szinte az egyetlen európai ország, amit nem veszélyeztet a terror..."


Igen, vagy csak annyira jelentéktelen, hogy egyik muszlim elmebetegnek sem jut eszébe itt felrobbantani magát, mert annyira nem figyelne rá az égvilágon senki. :D

Amúgy van még jó pár európai ország, amit hozzánk hasonlóan szintén nem fenyeget a terror, mert hozzánk hasonlóan rohadt jelentéktelenek ők is.

2017. jan. 6. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/48 szántóvető ***** válasza:
79%
te egy géniusz vagy.ha nincs ötleted hogy hogyan él egy átlag Magyar család akkor az is segít ha fórumokat olvasgatsz.találomra itt van egy: [link]
2017. jan. 6. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/48 anonim ***** válasza:
96%
Ne etessétek már az isten szerelmére, ez így megy tovább itt este hatra lesz negyven-ötven válasz!
2017. jan. 6. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/48 anonim ***** válasza:
93%
Meglátok még egy ilyen kérdést és tényleg pakolom a cókmókomat, hogy elhúzzak a Föld másik felére.
2017. jan. 6. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/48 anonim ***** válasza:
96%

"Amúgy ha egy történelmi magyar vezetőhöz kéne őt hasonlítani, inkább Horthyt mondanám."


Van egy olyan érzésem, hogy a pályafutásuk vége is hasonló lesz. Mondjuk remélem, hogy Viktor nem tudja majd időben elhagyni az országot.

2017. jan. 6. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/48 A kérdező kommentje:

4-es: Te miről beszélsz?


7-es: A kultúra terjesztését ne keverjük a kereszténység tagadásával. Orbán is támogatja a kultúrát (pl. foci, stadionok építése, olimpia). ettől ugyanúgy keresztény marad.


8-as: Orbán az egyetlen európai uralkodó jelenleg, aki nem migránssimogató.


10-es: a 3-asnak szólt.


11-es: Nem tudom te emlékszel-e rá mik történtek itt 2015-ben, de én még tisztán emlékszek rá, hogy ide is megpróbált betörni a terrorista migráns csürhe. Lehet te könnyebben felejtesz, nekem elég emlékezetesen megmaradt. Meg nem tudom tudsz-e róla, de képzeld, Brüsszelben is történt már támadás, és Magyarország jóval nagyobb, mint Belgiumm. Szóval erről ennyit.


Trollkodóknak/gyűlölködőknek még anyyit, hogy szégyelljék magukat. Én nem utálom a ballispiket, de azt igen, hogy folyamatosan csak vicsorognak, acsarkodnak.

2017. jan. 6. 17:09
 17/48 anonim ***** válasza:
95%
Kérdező itt te trollkodsz, de azt ügyesen, jót szórakozunk rajtad!
2017. jan. 6. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/48 anonim ***** válasza:
93%

Szóval, ha én azt mondom, hogy addig fojtogatnám a migránsokat, amíg szét nem folyik az ujjaim között a nyakuk, akkor rám szavaznál Viktor Viktor helyett?


Csak mert úgy látom, hogy nagyon bele vagy gajdulva a témába.

2017. jan. 6. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/48 A kérdező kommentje:
18-as: Nem megölni kell őket, hanem elzavarni őket a búd fenébe.
2017. jan. 6. 17:15
 20/48 anonim ***** válasza:
93%
Az olyanokat mint a kérdező be kéne sorozni első Viktor narancs seregébe és irány Bécs, ha nyernek, miénk Ausztria, ha vesztenek? Miénk Magyarország! :-)
2017. jan. 6. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!