Rendszerváltás előtt mikor lehetett először tudni azt, hogy a régi rendszer menthetetlen, és újra demokrácia lesz?

Esemény, pfff... 1970 után rögtön.

Hát ha eseménynek veszed hogy minket elkezdtek nevezni a legvidámabb barakknak, és a gulyás kommunistáknak akkor ez. Mert egyértelművé itt vált higy a vezetés felső része képtelen kezelni a gazdaság problémájat hogy inproduktívság van, ezért a termeléshez és életszínvonalhoz folyamatosan hitelt kell fel venni. De sajnos a reformekrek már csak akkor lehettek elég hangosak amikor moszkva már nem tudta ellenőrizni az országot, és a nyolcvanas években már erősödtek a felvilágosult reform pártiak, legnagyobb alakjukkal Horn Gyulával. Így amikor megalakult az EKA a reformerek ki tudtak egyezni velük és Horn , Antall vasfüggöny aktív felszámolóivá váltak. Majd a rendszerváltás után rendbehozták az országot , igaz , volt ára.

Szóval te döntöd el mikorra teszed a változást.

Én 1989 június 16-án Nagy Imréék újratemetésekor,onnantól kezdve már nem volt visszaút és a hatalom már nem lépett fel erőszakosan,pedig Orbán Viktor rendesen kiosztotta a kommunistákat.Sokol rádión hallgattam a munkahelyemen.:)

Amúgy a nyolcvanas évek közepétől Gorbacsov pártfőtitkárrá választása után érezni lehetett a változás szelét,de nem lehetett tudni ,hogy mikor jön el a vég.

Rinald Reagan 1987 -ben az NSZK-ba látogatott és a Brandenburgi kapunál elmondta híres beszédét ahol többek között az mondta:Gorbacsov úr nyissa meg ezt a kaput!Gorbacsov úr bontsa le ezt a falat!Két év múlva a fel le is dőlt...és vége lett a Jaltai szerződésnek,az oroszok kivonultak Kelet-Európáéból.

Ez egy mélyben érlelődő folyamat volt, ami egyre inkább a felszínre tört. Hogy mikor, azt nem tudnám megmondani, de a szellemi és lelki gyökerei egyértelműen 1956-ig nyúlnak vissza.

Gimis voltam akkor, amikor az eseményhez képest hónapokkal később beszámolt az egyik irodalmi folyóirat az Írószövetség 1986-os közgyűléséről. Ott elhangzott jónéhány rendszerkritikus felszólalás, amiket ugyan nem közöltek szó szerint, hanem csak úgy levezetve, hogy X. és Y. nagyon téved abban, amikor ezt meg ezt mondja. De legalább megtudtuk, hogy ki mit mondott. (Csurka, Csoóri, Eörsi István, Sánta Ferenc és még sokan mások jobbról is, balról is, akkor még teljes összhangban). Így ment ez akkoriban...

Ezek után azzal teljesen tisztában voltam, hogy a rendszer bukni fog, de azt el nem tudtam képzelni, hogy hogyan és mikor. Csak azt tudtam, hogy ebben valamit nekem is tennem kell.

Aztán közben leérettségiztem, kiléptem a nagybetűs életbe, és beléptem párhuzamosan több ellenzéki (akkori szóhasználattal: alternatív) szervezetbe is. De még így, "belülről" nézve sem hittem volna azt 1988-ban, hogy két év múlva szabad választások lesznek. Akkor még azt hittem, hogy ez legalább tizenöt-húsz éves folyamat lesz, de ha nyugdíjas koromig kitolódik, az sem lenne meglepő.

Aztán fölpörögtek az események, és 1989-ben számomra is már egyértelmű volt, hogy rendszerváltás lesz, méghozzá békésen. Akkor azt nem értettem, hogy ha már ez ennyire nyilvánvaló, akkor miért nem húznak el már a sunyiba, miért kell tavaszig várni a választásokkal.

(Aztán persze már tudom, hogy azért kellett várni, hogy előkészítsék a visszatérésüket, és időközben erős gazdasági befolyásra tudjanak szert tenni, nehogy lemaradjanak a kapitalista szabad versenyben.)

Ha szimbolikus dátumot keresünk, akkor talán az 1988. március 15-i tüntetést nevezném meg:

[link]

Nem volt "először". Az egyedül releváns válasz az #5. A többiről látható, hogy (téves) hallomásból mondanak véleményt.

Egy rendszerről annak elemzése alapján mindig meg lehet mondani, életképes-e és mennyire. És egy nem életképes rendszerről nem lehet megmondani előre, mikor válik ez nyilvánvalóvá. Többnyire a legkörültekintőbbek, legelfogulatlanabbak észreveszik abból, hogy egyre többet lehet mondani a rendszer kritikájaként.

1956 éppen azt bizonyította, hogy amíg a szovjet rendszer stabil, addig a többi is. Nemcsak azért, mert belülről megdönthetetlen, hanem azért is, mert kívülről csak háború (világháború) árán lehet változtatni. Azt pedig felelős politikus nem vállalja, mert kiszámíthatatlan.

Az első mindenki számára észlelhető jel a gorbacsovi peresztrojka (1986 végi) meghirdetése volt. Ebből tudható lett, hogy a dolog elkezdődött. Hatására itthon néhány kritikus lap megjelent írásai után nem rendelte be Aczél György a főszerkesztőket (legfeljebb telefonált némi korholással). Az igazi belső erózió 1988-ban az MSZMP kongresszusa után indult meg. Annak a határozatai ugyanis nem tartalmazták azokat a reformokat, amiket annyira vártak. Ez elsősorban a párttagokat dühítette fel, megkezdődött a tömeges kilépés. És igencsak megmondogatták a pártközpontban, hogy miért. Ez volt Grósz pár hónapos fellángolása. Az MDF illegálisan alakult, de már nem mertek fellépni ellene. A többi követte.

A sors fintora, hogy akik tényleg akartak valami jobbat (ezt tükrözte a hevenyészett, mégis kiváló első alkotmánymódosítás, a közigazgatási törvény, az akkoriban világszínvonalú adatkezelési törvény és egy sor más), azokat az antalli koncepció következtében előkerülő gátlástalan szerencselovagok hada félresöpörte. Feloszlott a jogászfórum, megkezdődtek a belső pártharcok. Ez alól csak a vaskézzel, már akkor diktatórikusan irányított Fidesz volt kivétel.

Egy érdekes hasonlóság: 1956-ban Nagy Imre másképp képzelte a forradalmat. Lassanként, hogy a szovjet elvtársak kibírják. 1990 után Antall másképp képzelte a demokrácia felépítését. Lassabban, hogy legyen idő megtanulni az új szokásokat. Egyiket se hagyták a forrófejű ostoba hatalomigénylők. Mindkét miniszterelnök hagyta magát befolyásolni. Mindkettő politikája elbukott.

Látom többségében azok kommenteltek akik vagy gyerekek voltak a '70-es években vagy nem is éltek még.

Talán 1988 környéke volt az amikor kis remény adatott a "változásra", de elmondanám akkor sem hittünk benne igazán. Akkoriban alakultak az úgymond ellenzéki pártok. 1989-ben Orbán Viktor beszéde Nagy Imre temetésén meg olyan szintem "feltüzelte" a népet, hogy napokig mindenki arról beszélt. De mivel tudtuk a Szovjetunió uralkodik rajtunk és a vezetésünk is stabilan állt így nehéz a változás, de megtörtént. A rendszerváltás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan kiábrándultságot is hozott.

"A kapitalizmushoz (a századvégi formájához) itt néhányan értettek elméletben, de senki se próbálta. Ebből keletkezett a baj."

Nem. A baj abból származott, hogy pont ezt akarták beetetni velünk, és mint a példád mutatja, volt akikkel sikerült is.

Ugye még Bajnai is azzal védekezett a Parlamentben, hogy azért nem fizették ki a libatenyésztőket, mert a jószándék ugyan megvolt, de "nem értettek hozzá". Ezt szó szerint így jegyzőkönyvezték hivatalosan a Parlamentben. Ki hitte volna, hogy ahhoz külön szakértelem kell, hogy ha veszek valamit, akkor ki is kell fizetni az árát. De ez most csak egy példa volt a szokásos parasztvakításra.

Ugyanez volt a rendszerváltással is: minden háttéralku le volt zsírozva. És amikor a jónép rájött arra, hogy át lett dobva, de alaposan, akkor jött ez a duma, hogy ők "jót akartak, de nem értettek hozzá". Dehogy nem érettek hozzá! Demján, Csányi, Gyurcsány, stb. nem lennének milliárdosok, ha nem értettek volna hozzá.