Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért írjátok már most, hogy...

Miért írjátok már most, hogy a fidesz elkúrta, mikor még a választások sem értek véget?

Figyelt kérdés

Mindig azt látni itt gyk-n, hogy a fidesz már elkúrta, meghátrált, szenny kommunista cionista zsidóbérencek, ezek sem fognak semmit csinálni. Kedves válszolók, miből gondoljátok ezt? A FIDESZ még egyetlen percet sem kormányzott az első forduló után.


Az első fordulóban csak felhatalmazást kapott, az egyedüli kormányalakításra, de amíg a második forduló le nem zárul, meg nem alakul a parlament, addig nem tehet semmit, addig olyan, mint pl felvettek valahova dolgozni, és írták, h május 15 után kezdhetsz. Addig te sem tudsz dolgozni, nem kapsz érte fizetsét stb.


Egyébként, ha a fidesz annyira elbaszná, és annyira rossz lenne az országnak, akkor a nemzetközi sajntó nem így nyilatkozna, ahogyan most nyilatkozik a FIDESZről.


Szlovákia, aki nem "mocskoszsidóbérlő" ország nem üdvözölte volna OV-t, és nem biztosította volna arról, hogy rendezni kívánják a két ország nézeteltéréseit.


Nem tudtok elnyugodni legalább a parlament megalakulásáig?


Egyébként ti ki fogtok menni az utcára abban az esetben is, ha a FIDESZ jól kormányoz, Just for Fun, meg a legyen már nekünk igazunk felfogás miatt is.


Vegyétek észre, az ország a fidesz mellett áll, és, ha igazi demokraák vagytok, fogadjátok el a választási eredményt emelt fővel, ahogyan én elfogadtam 2006-ot, pedig akkor is a fidesz pártján álltam. Nem mentem utcára, nem gyújtottam fel egy egész várost, mert 1 ezreléknyi elégedetlenkedő az nem az ország 50%-a plusz 1 fő....


2010. ápr. 22. 16:23
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
14%

hihetetlen ez a tanulatlanság butaság ami belőled szól.


már kapásból ez az ország 50%-a



mikor fogjátok fel végre, hogy az országnak egy része jogosult választásra?


és azt, hogy annak is csak 60%-a voksolt? így max a választók 30%-a az aki a fideszre adta a szavazatát.



A másik, hogy leírod a maradék 70%-ot azzal, hogy megyünk randalírozni? Kb 1-2száz ember volt a felelős a régebbi rombolásért is, de te kapásból leugatsz mindenkit ez szép szerinted?



mellesleg pedig ha lenne agyad és szemed, akkor látnád, hogy mi történik. még le sem zárult a szavazás, de a leendő kormány már most vonogatja vissza az ígéreteit,. ködösít, összegabalyodik bennük, stb...



Az is a te IQ-dat mutatja, hogy a nemzetközi sajtóra alapozol, hogy ha nem istenítené a fideszt, akkor lenne csak rossz.



Az pedig már hab a tortán, hogy demokráciáról papoltok, miközben a pártod is és nagyon sok szimpatizánstársad nap-mint nap sárba tiporja a demokráciát.

2010. ápr. 22. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:

Igen, de, ha azt a 60%-ot veszed egy mintának, ami reprezentálja az országot, akkor 50% fölött szavaztak a fideszre, akik nem szavaztak, azok helyett mi döntöttünk. Mennyivel igazságosabb rendszer lenne, h aki nem szavazott annak a szavazatát is a jobbik kapja, de sajna nem így van:( :P Aki nem jogosult választásra, az vagy nincs még 18, vagy valami miatt el lett tiltva közügyektől, akkor az ilyen ne is szavazzon.


Annyira utálom a kiktató stílusotokat ppfpfpfff

2010. ápr. 22. 16:56
 3/26 anonim ***** válasza:

„””Mindig azt látni itt gyk-n, hogy a fidesz már elkúrta, meghátrált, szenny kommunista cionista zsidóbérencek, ezek sem fognak semmit csinálni. Kedves válszolók, miből gondoljátok ezt? A FIDESZ még egyetlen percet sem kormányzott az első forduló után.


Abban bízott az értelmesebbje, aki képes átlátni hogy mi is a valódi problémája az országnak, hogy Orbán nincs annyira elkötelezve mint pld az MSZP vezetői. Csak nézd meg Bajnai vagy Gyurcsány úgy pattogtak, ahogy a nagytőke füttyentett. Nagy tévedés hogy Orbán még semmit nem csinált, sőt már borítékolható hogy milyen úton haladunk tovább. Már ő mindenkit sorba járt, Sorostól Izraelig, és mindenütt pitsán rúgták. Egyszerűen nem tehet semmit, mert el van kötelezve, sokat tudnak róla, és ha nem úgy táncol ahogy füttyentenek egyszerűen megbuktatják.


„””Az első fordulóban csak felhatalmazást kapott, az egyedüli kormányalakításra, de amíg a második forduló le nem zárul, meg nem alakul a parlament, addig nem tehet semmit, addig olyan, mint pl felvettek valahova dolgozni, és írták, h május 15 után kezdhetsz. Addig te sem tudsz dolgozni, nem kapsz érte fizetsét stb.


Csak nézd meg a kommunikációját! Tudja hogy mit kellene csinálni hogy jó lehessen, csak nem csinálhatja, ezért kihátrál a korábbi szavai mögűl szépen sorban.


„”Egyébként, ha a fidesz annyira elbaszná, és annyira rossz lenne az országnak, akkor a nemzetközi sajntó nem így nyilatkozna, ahogyan most nyilatkozik a FIDESZről.


A nemzetközi sajtó bizonyos realista oldala már most megemlíti hogy Magyarország képtelen lesz fizetni a hiteleit, persze a baráti sajtó nem fogja ezt csak az utolsó pillanatban leírni.


„”Szlovákia, aki nem "mocskoszsidóbérlő" ország nem üdvözölte volna OV-t, és nem biztosította volna arról, hogy rendezni kívánják a két ország nézeteltéréseit.


Mi köze az egésznek a Szlovákokhoz, sőt a zsidókhoz sincs köze.


„””Nem tudtok elnyugodni legalább a parlament megalakulásáig?


Én nyugodt vagyok, nem nekem kell idegesnek lennem hanem Orbánnak.

Neki kell valahogy elmagyarázni az embereknek hogy mi is van akkor!


„””Egyébként ti ki fogtok menni az utcára abban az esetben is, ha a FIDESZ jól kormányoz, Just for Fun, meg a legyen már nekünk igazunk felfogás miatt is.


Én nem megyek ki az biztos, mert nem is leszek az országban.

De a válaszom: Ha Orbán meg akarja lépni azt amit a főnökei megszabtak, akkor sokan fognak kimenni az utcára, párt állástól független. Mert éhség lázadások lesznek, mert sokan fognak kiesni az emberi körülmények közül csak mert nem keresnek eleget.


„””Vegyétek észre, az ország a fidesz mellett áll, és, ha igazi demokraák vagytok, fogadjátok el a választási eredményt emelt fővel, ahogyan én elfogadtam 2006-ot, pedig akkor is a fidesz pártján álltam. Nem mentem utcára, nem gyújtottam fel egy egész várost, mert 1 ezreléknyi elégedetlenkedő az nem az ország 50%-a plusz 1 fő...


Egy ezreléknyi?

Az országban 3 000 000 oan élnek a létminimum alatt, ma! De ha jön az Orbán csomag ez egyrészt mag ugrik, másrészt az elviselhetőség fiziológiai határain túra kerülnek milliónyian.

Nem arról fog szólni a történet hogy Öszödön hazudtál! Hanem arról hogy a gyerekem éhezik, pedig dolgozom!

2010. ápr. 22. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

Mennyivel kevésbé is demokrata a fidesz, mint egy Jobbik, vagy egy MSZP tényleg...


Megnézném, h ha a fenti két párt szerezte volna meg a kormányalakításhoz szükséges felhatalmazást, akkor hogyan fogadta volna a külföldi sajtó.


Tudom, h buta, tudatlan vak zsidóbérenc vagyok, de nekem így szép az élet...:D

2010. ápr. 22. 16:57
 5/26 anonim ***** válasza:
21%

szánalmas vagy. senki sem zsidóbérencezett le.


noh, de ha itt tartunk, írd le nekem kérlek, hogy miben nyilvánul meg a fidesz demokratikussága és miben nem a jobbiknál!

2010. ápr. 22. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
66%

"Igen, de, ha azt a 60%-ot veszed egy mintának, ami reprezentálja az országot,"


már itt meg kell állni. az a 60% a szavazók közül jöttek. a 100%-on FELÜL vannak a 18év alattiak vagy az eltiltottak ,stb. ezt már nem tudod, így jogos a kioktatás gyerek.



"akkor 50% fölött szavaztak a fideszre, akik nem szavaztak, azok helyett mi döntöttünk."

ez demokratikus gondolkodás igen.. amúgy nulla érv



"Mennyivel igazságosabb rendszer lenne, h aki nem szavazott annak a szavazatát is a jobbik kapja, de sajna nem így van:( :P"

hiába gúnyolódsz, gyerekes. nulla érv.



"Aki nem jogosult választásra, az vagy nincs még 18, vagy valami miatt el lett tiltva közügyektől, akkor az ilyen ne is szavazzon. "

mint fent említettem, amúgy nulla érv.



"Annyira utálom a kiktató stílusotokat ppfpfpfff"

a gyerekeket, vagy gyerekes embereket ki szokták, szokj hozzá, lesz még bőven.



amit írtam azoknak kb a 90%-ra nem válaszoltál. ennyire telik csak?

2010. ápr. 22. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
84%

1. A fidesz "elkúrta", mert az elmúlt nyolc évet végignézte, és nem csinált tulajdonképpen semmit. hagyta, h. idáig fajuljanak a dolgok. Én még emlékszem rá, mikor orbán kijelentette az öszödi beszéd után, h. néhány hónap és elzavarjuk ezt a csúnya gyurcsány bácsit, majd azt mondta, h. na jó egy fél év kell hozzá, majd, h. nem egy félév, de a következő választásokig semmiképpen sem engedik, h. kihúzza az mszp, mert a fidesz elzavarja a kormányt. És láss csodát, csak kihúzta az mszp. Az elmúlt nyolc évben nem hallottam mást, mint, h. a fidesz minden intézkedést elítélt, leszólt, amit az mszp csinált. A fidesz azt mondta, h. az egyetlen megoldást az adócsökkentésben látja, és tesznek is róla, h. adócsökkentés legyen, ha kormányra kerülnek, ha törik ha szakad. Sokakat megfogott a fidesz, mert ezzel azt érzékeltette az emberekkel, h. enyhülnek majd a terheik, tehát reményt keltett. Erre a választások előtt már azt mondták, h. hát.. először fel kell mérni az ország helyzetét, ez pár hónapig tart (ezzel nincs is baj), de most már arról beszélnek, h. csak a ciklus végén lesz vmi, pedig tudtommal még nincsenek adataik az ország valódi állapotáról. Tehát becsapta az embereket. Nem arról van szó, h. szarból kell várat építeniük, de az emberek mégis azt hiszik, h. így lesz. Tehát becsapták az embereket, és azok naivságát. Arra épít az egész fidesz, h. az mszpben csalódott embereket magához csábítja, illetve a romákat fűti azzal, h. a jobbik egy rasszista párt, és ki akarja nyírni a nem magyarokat.


2. A nemzetközi sajtó "véleménye" attól is függ, h. milyen a magyar sajtó véleménye. Ugyanis külföldön "azt adják le", amit a magyar kialakít. Tehát a magyar sajtó véleményétől is nagyban függ a külföldi sajtó véleménye.


3. Miért mennék ki?! Én jobbikos vagyok, de nem elvakult, de nem elvakult, vagy barbár. Azt azért ne felejtsük, h. a nagy tüntetéseken, mikor gyurcsányt akarta a tömeg elzavarni, rengeteg fidesz is a tüntetők között, sőt főleg azok, és csalódott mszpsek, mert akkoriban a jobbik támogatók, vagy "jobbikosok" még alig voltak. Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne igazam. Bárcsak igazad lenne, és orbán elindítani az országot vmi jobb irányba, de attól tartok, h. az mszp kapott még 4 évet, mert a fidesz irányításával kb. ugyanolyan irányba fogunk haladni, mint az mszpvel. Ráadásul a fidesz nem is 4, hanem legalább 10 évre akar berendezkedni.


5. Még ha fideszes lennék, akkor sem szavaznék a második fordulóban a fideszre (mondjuk az elsőben sem szavaztam volna rá, mert tudni lehetett, h. meg lesz neki a kellő többség), mert a 2/3-os többséggel alkotmányt lehet módosítani, sőt ha jól tudom, még az ország himnuszát, zászlaját is meg lehet változtatni. Persze nem hiszem, h. ilyesmit akarna a fidesz, de ez elvi kérdés, mert tudod, h. ha akarná megtehetné, van hatalma. A nép azért adott ekkora óriási hatalmat a fidesznek, mert teljesen kiárándultak, és el vannak keseredve, a fidesz pedig csodát ígér. Nem tudom, h. miért ilyen csőlátású a legtöbb fideszes. Nem lehet megérteni, h. ellenzékre szükség van?! Tényleg diktatúrát akartok?! (Egy pártnak sem adnék 2/3-ot.) Ja, és a kérdésedre válaszolva, nehogy pont ti fideszesek legyetek az elsők, akik kimentek a Kossuth térre tüntetni, h. takarodjon orbán.


6. Orbánt nem tartom egy szavahihető embernek. Nem mert kiállni vitázni, mert az ő általa olyan nagyra tartott magyar nép ezt kívánta. De érthető, hiszen program nélkül nehéz is vitázni. Ez egy szép gesztus lett volna tőle, akkor is, ha szinte 100%-ra tudtuk, h. ők fognk győzni. Emiatt egy beszari patkány a szememben.


7. Nem tudom láttad-e az atv-s felvételt, mikor kósát faggatták a kubatov ügyről a választás első fordulója után. Nem tudtam, h. sírjak ( h. ezek fogják irányítani ezt az országot) vagy röhögjek (h. ekkora gyökér). Nem igazán hittem a kubatov felvétel valódiságában, annak ellenére, h. jobbikos vagyok, és könnyen fikázhattam volna emiatt a fideszt. De a kósa makogása, az ahogy zavarba jött, és ahogy egyértelműen hazugságot hazugságra halmozott, egyértelművé vált számomra, h. a felvétel valódi.

2010. ápr. 22. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:

Mennyivel kevésbé is demokrata a fidesz, mint egy Jobbik, vagy egy MSZP tényleg...


A demokrácia csak látszat, hiszen eddig egy kormány sem mondott eddig igazat soha. Az az, ha valaki hazugságokkal választatja meg magát, akkor az hogy lehetne demokratikus?


Megnézném, h ha a fenti két párt szerezte volna meg a kormányalakításhoz szükséges felhatalmazást, akkor hogyan fogadta volna a külföldi sajtó.


A külföldi sajtón keresztűl a nagybefektetők hangját hallod! A Fidesznek kiadták a parancsot és persze hogy nem sziszegnek. Az MSZP meg pontosan miattuk szerepelt le.

A Jobbikra meg azért sziszegnek, mert nincs elkötelezve nekik, és tudják hogy nem tudnának diktálni, le kellene ülni velük tárgyalni. És valszín sok extra profitról le kellene mondani!


Tudom, h buta, tudatlan vak zsidóbérenc vagyok, de nekem így szép az élet...:D


Ezt én nem mondanám!

Egyszerüen nem nyitod ki a szemed.

2010. ápr. 22. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
kérdező várom a válaszaidat még. előbb nagy volt a szád, legyen most is, vagy az értelmes vita már távol áll tőled?
2010. ápr. 22. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
41%

kérdező várom a válaszaidat még. előbb nagy volt a szád, legyen most is, vagy az értelmes vita már távol áll tőled?



Ne is várd!

Mikor érvelni kellene a nem Jobbikosoknak, akkor vége a dalnak, jön a nácizás! A többségük azt szereti ha zsidózás megy és cigózás, mert akkor tudnak nácizni.

Amkor megpirítod őket, akkor megy a szeansz.

2010. ápr. 22. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!