Vannak olyan baloldali szimpatizánsok, akik október 2. -án igennel fognak szavazni?
Reméljük, hogy sok igen lesz, mert úgy alapjáraton értelmetlen lenne ez a népszavazás, ha nem lennének önként jelentkezők, akik bevállalják, hogy a környékükön menekültszállók épülhessenek.
Márpedig aki igennel szavaz, az bevállalja és az utólag területenként kimutatható, hogy merre a legelfogadóbb a lakosság.
Én balos vagyok de nem szeretnék migréns simogatót a szomszédba tegyék oda ezeket ahol akarnak ilyet! Orbánnak teljesen igaza van meg kell üzenni brüsszelnek hogy ez itt nem irak hogy csak így ide hozzák az arabokat! Merkel papa meg beláthatná hogy a 40 évvel ezelőtti bevándorlókat se tudta betörni németország srm pedig franciaország mer Még mindig radikalizálódnak 3 generáció után is! Ez csak úgy lehet, ha nem érzik magukat teljes mértékben nyugat európainak! Soha Nem is fogják! Párhuzamos arab társadalom van nyugat európában, nem integrálódtak azok sehova!
Ha annyira fiatal munkaerőre vágynak, meg sokszínűségre akkor küldhetünk nekik 800 ezer hiperpigmentált rejtett tartalékot.. ehhez nem kell szíriából importálni!
Hogy döntsön erről az Európa Parlament, hisz ott ülnek a képviselőink?
Szerintem meg sokkal inkább meg kéne kérdezni az európai polgárokat, hogy ők mit szeretnének. Nem fogják! Azért nem mert nyilvánvaló hogy döntő többségben lesznek azok akik azt mondják hogy nem kellenek ide. Ha azok lennének többségben akik szeretnének még több arabot akkor már rég lenne EU népszavazás.
Egyébként vannak ilyenek akik igennel fognak szavazni, de kevesen. Jellemzően azok szavaznának igennel akik x-generációs bevándorlók, viszont abból MO-n nincs sok. Az Osztrák népszavazáson full megfigyelhető volt hogy a baloldal azokban a nagyvárosokban tudott feljönni ahol sok bevándorló él és szavazati joguk van már. Vidéken ahol echte osztrákok vannak mindenhol nyert a jobboldal.
Ezért is akarja a baloldali vezetésű EU nyakon önteni bármi áron Európát migránsokkal, hiszen előbb-utóbb szavazati joguk és állampolgárságuk lesz, azaz onnantól kezdve kirobbanthatatlan a baloldal Európa vezetéséből, mert minden migráns balra szavaz.
Ez a népszavazás nem arról szül, hogy jöjjenek-e bevándorlók vagy ne jöjjenek, hanem arról, hogy közös feladataink ellátását hogyan szervezzük meg. Összefogunk és egységesen integráltan szervezetten cselekszünk, vagy folyatjuk ezt a szégyenletes huzavonát, összevissza kapkodást és parttalan vitatkozást.
Ez a népszavazás arról szól, hogy kiállunk Európa egysége és az európai értékek mellett, vagy a széthúzásra szavazunk-e.
Ha népszavazás akkor csakis egységes EU-s népszavazásról lehetne szó, melynek tárgya az, hogy menekülteket a régi rend szerint abban az országban kell befogadni ahová először beléptek, vagy az ellátást egy előre megszabott elosztási kvótarendszer szerint szervezzük meg.
Én igennel fogok szavazni, mert teljesen nyilvánvaló, hogy ez az ésszerű európai megoldás. Nem szeretném, ha minden menekültet csak Magyarországnak kellene ellátnia, vagy csak Görögországnak, vagy csak Olaszországnak, hanem az az ésszerű, ha ebből minden ország kiveszi a részét.
Én azt mondanám, hogy amelyik ország, régió vagy település helyi népszavazásokkal akadályozza a közös EU-s feladataink megoldását az ne részesülhessen EU-s támogatásokban sem.
09:11: milyen egységről beszélsz te szerencsétlen? Ennyi ésszel hogyan vagy egyáltalán életképes? És ha már ide kerülnének a menekültek, akkor nem lenne ugye kifogásod ellene, hogy a szomszédságodba települjenek? Vagy addig van rendben a dolog, amíg más nemiszervével vered a csalánt?
Európa nem egységes sem politikailag, sem gazdaságilag. Minden országnak mások a gazdasági érdekei és ezek alapján lobbizik.
Lényegében ki akarják válogatni a menekültek javát (akik célzottan a németeknél szeretnének letelepedni és van szaktudásuk, könnyen integrálhatók, megkapják ott a menekült státuszt), a maradékot meg az emberségesség elve alapján szét akarják szórni a tagországok között, mert ez a gazdasági érdekük.
Nekünk semmiféle gazdasági érdekünk nem kötődik ahhoz, hogy egy csomó nincstelen, képzetlen, nyelveken nem beszélő emberrel megtömjék az országot, mert a jelenlegi magyar gazdasági helyzetben szinte 0 a sikeres integráció esélye (a roma integrációs programok sikerességéből indulok ki).
Ezeket a menekülteket azoknak az országoknak "KELLENE" ellátnia, amik a hazájuk szétveréséért felelősek. Azon országoktól, amelyek nem felelősek az ottani háborúkét, maximum ÖNKÉNTES segítségnyújtást várhatnak, ha azt az adott ország gazdasági helyzete egyáltalán megengedi...
Nincs olyan, hogy KELL. Ha KELL, akkor miért teszünk különbséget a szíriaiakkal, hiszen más országokban is van éhezés/szegénység/terror/háború, a világon számos rászoruló embert be "KELLENE" fogadni.
"Én azt mondanám, hogy amelyik ország, régió vagy település helyi népszavazásokkal akadályozza a közös EU-s feladataink megoldását az ne részesülhessen EU-s támogatásokban sem."
Szóval szerinted a menekültek ellátása sokkal többet ér, mint egy ország minden egyéb EU kötelezettségeinek betartása, amiért az EU tagja lehet, és cserében részesülhet a támogatásokban is. Meg tudnád mondani, hogy miért is olyan fajsúlyos a menekültek ellátása, hiszen ezek EU-n kívüli országok lakói és minden ország belügye, hogy kiket enged letelepedni a határain belül!
Te összekevertél fogalmakat. Akik igennel szavaznak, azok nem baloldali szimpatizánsok, hanem gondolkodnak. De ezt elmagyarázni nem lehet, nincs értő közeg.
Annyit azért elárulok, a népszavazás politikai tétje nulla. Ha kivétel nélkül mindenki elmenne és nemmel szavazna, akkor az országgyűlés nem hozna semmiféle törvényt, mert nem hozhat. Hacsak ki nem lép az Unióból. Ha kivétel nélkül mindenki elmenne és igennel szavazna, akkor az országgyűlés nem hozna semmiféle törvényt, mert nem hozhat. Hacsak ki nem lép az Unióból. De ráadásul az "igen" nem az országgyűlést kötelezné, hanem az Unió testületét. Ami abszurdum, mert azt meg az uniós szavazás tehetné meg. Aki képes némi nemzetközi jogot megérteni, ezt világosan látja. Egy haszna azonban lehet a népszavazásnak. Orbán számára. Sok igen legitimálja bizonyos mértékig a külpolitikáját. A baj csak az, hogy a külföld erre tesz nagy ívben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!