Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Egyáltalán minek hívnak be...

Egyáltalán minek hívnak be ezért állásinterjúra?

Figyelt kérdés
Történt a minap, hogy beadtam a pályázatomat egy köztisztviselői állásra, majd néhány nap múlva be is hívtak állásinterjúra. Nagy lelkesedéssel vágtam neki a dolognak, hiszen diploma után ez lett volna az első állás, aminek ténylegesen köze is lett volna a szakmámhoz. Felöltöztem alkalomhoz illően, és fel is készültem rá gondolatban, fejben előre végig is pásztáztam a lehetséges kérdéseket és válaszokat, ami ilyenkor szokás. Nem is csalódtam, hisz a szokásos kérdések jöttek, úgy, mint: miért szeretne nálunk dolgozni, emelje ki 3 jó és 3 negatív tulajdonságát, hol képzeli el magát 5 év múlva. Még ha akartam volna sem tudtam volna rossz válaszokat adni, mivel ahogy fentebb írtam, előre mindent végiggondoltam és úgy érzem jó hangulatú volt a beszélgetés, az interjúztató osztályvezető hölgy is kedves volt, igaz kissé gépiesen sorolta fel ezeket a kérdéseket, mintha mielőbb le akarta volna tudni az egészet. Bevallom azért az interjú közben kicsit úgy éreztem, mintha csak egy szám lennék ebben a folyamatban, egy szükséges 21. vagy 22. pályázó, akit be kell hívni, de már előre meg van az ember. Semmi kérdést nem tett fel az előző munkahelyeimmel kapcsolatban, hogy szerintem miért lennék én jó a pozícióra, semmi ilyesmi, csak a sablon… Közben egyszer elszólta magát a hölgy és azt mondta, hogy jönnek vissza a „kismamáink” tehát, akik szülési szabadságra mentek. Ekkor hirtelen áthasított rajtam, de csak egy pillanatig, hogy akkor rám miért lenne szükség, ha visszavárják a régi kollégákat? Továbbá rajtam kívül egy lány önéletrajzát láttam az asztalon és kész. Az interjú végén azt mondta nekem a hölgy, hogy két héten belül értesítenek, ha az elbírálás lezajlott. Gondoltam rendben, biztos sok a jelentkező, mivel én a hirdetés után néhány nappal már be lettem hívva, úgy tippeltem, hogy még sokakat meghallgatnak, úgy néz ki, hogy én hamar jelentkeztem, valamiért ezt is pozitívumnak gondoltam és ahogy az lenni szokott, el is képzeltem, hogy melyik íróasztalnál fogok dolgozni… Erre ma, két nappal az interjú után jött a fekete leves, a levél, hogy elutasítottak, és sajnálják, de másra esett a választás… 2 nappal az interjú után, nem pedig 2 héttel. Akkor kérdem én: Miért hívnak be, ha esetleg már meg van az ember a pozícióra, talán már a hirdetés feladása előtt? Miért raboljuk egymás idejét, amikor mindenkinek lenne fontosabb dolga, nekem mondjuk biztos, mondjuk ez idő alatt elmehettem volna más interjúra, vagy küldözgethettem volna tovább a cv-ket vagy csak kimentem volna futni, hogy ne is gondoljak a munkanélküliségemre, ami már kezd felőrölni… Szerencsére van bérletem, amit havonta megveszek, de van olyan, aki csak ezért vonatozik fel Pestre és pénzbe kerül neki a jegy… Az elutasító levelet egyébként a hölgy írta, akivel beszélgettem, de oda írta a levél végére, hogy az ő vezetőjének a megbízásából… Szinte gondoltam is, hogy nem ő döntött így, hiszen szimpatikusak voltunk egymásnak, ez tuti! Egy dologra jutottam, mégpedig arra, hogy lehet, hogy baromira nem is volt soha ilyen nyitott pozíció csak mutatni kell azt, hogy „dübörög a gazdaság”, sok a be nem töltött munkahely és az emberek azok, akik „kalandvágyból” kimennek külföldre és akiknek nem felel meg a semmilyen munkahely. Tehát arra jutottam, hogy baromira nincsenek állások és valószínű, elképzelhető, hogy fentről zajlik irányítottan a statisztikai adatok kozmetikázása a munkaerőpiacon belül is… Mert ugye az állásportálokon csak azt látod, hogy mindenhová keresnek embert, sok a hirdetés, nem találnak senkit a vendéglátóiparba, a kereskedelembe, nyári munkára stb… Nem vagyok egy nagy összeesküvés elmélet hívő, de személyesen megtapasztalva, tehát ezt átélve 10-ból 9 ember erre gondolna, aki csak egy kicsit bele tud látni a dolgok mögé. Hogy vagytok ezzel? Nektek mi a véleményetek? Volt már valakivel hasonló? 32/F

2016. júl. 22. 15:58
1 2
 11/19 árokpart ***** válasza:
100%
Bíztatásként tudom neked csak mondani, hogy ne keseredj el lesz még szerencséd és az is lehet, hogy a versenyszférában egy hasonló fiatalokkal körülvett csapatban. Sőt én inkább kizárólag ebbe az irányba megyek így 38 évesen szintén munkanélküliként, neked meg főleg csak ez lehet a jövő 32 évesen. Azért is mert én is modern gondolkozású vagyok, rólad nem is beszélve talán. Nekem az első munkahelyem egyben a diploma utáni gyakornoki helyem azon a területen volt 2 évig ahová te most nagyon szeretnél bekerülni. Nekem akkor sikerült borzasztóan örültem és írtó lelkesedéssel dolgoztam önszorgalmamból is zokszó nélkül bent maradtam, ha a főnőköm kérte, sőt megtiszteltetésnek vettem, mert azt hittem, hogy ez sokat számít. Maximálisan komolyan vettem a munkaköri leírásomat azt a legjobb tudásom szerint végeztem, illetve végeztem volna, ha hagyták volna. Jó ha tudod, hogy az állami szférát a mai napig a rendszerváltozás előtti a Kádár rendszer közepéig visszamenő káder szemlélet légköre hatja át független attól, hogy ott a főnök milyen végzettségű ha te egy kicsit rugalmasabb vagy akkor azért, ha 4 szer annyi diplomája van akkor meg azért mert kénytelen beállni a sorba és félti az állását, mert 45 -50 éves kor felett nem tudna a versenyszférába továbblépni. Ha te ott maximálisan komolyan veszed a munkádat, a benned rejlő értékeket, modern szemléletet próbálod az állami szférás intézményed javára fiatalként fordítani nem fogja a legtöbb kolléga jó szemmel nézni, mert aki 30-35 éve érettségizett és még csak folyamatos továbbképzésen sem vett részt, kényelmesen el van az irodájában azt a fejlődés végképpen nem fogja érdekelni, a társadalom az adott település vagy netán ország fejlődése meg végképpen nem. Ez a típus a következőt csinálja. Hétfőn maximálisan hajt, megcsinál minden munkát, a legjobban meg szeretne felelni, hogy este felönthessen a garatra. Mivel, hogy hétfőn mindent megcsinált így kedden nyugodtan elüldögél, kúrálja a másnaposságát. Szerdán ugyanez mint hétfőn, csütörtökön mint kedden, pénteken meg már ebédszünet után a kollégákkal a süteményes recepteket bújják és tervezik a hétvégi sütést meg a péntek esti bulit. Nem azért írtam ezt le, hogy a kedvedet elvegyem, de ha fejlődni akarsz és nem akarsz sok elfecsérelt éveket fejlődés, ranglétrán továbbjutás nélkül az életedből elfecsérelni, akkor ebben a korban az állami szférát egyáltalán őszinte jó indulattal nem tudom ajánlani.
2016. júl. 22. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

ma 17:52

IGEN! Te hol éltél eddig? :D Vagy burokban nőttél fel, vagy mi bajod van? Üdvözöllek a magyar valóságban!

2016. júl. 22. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
Szerencsés vagy hogy válaszra méltattak.. amúgy az volt a gond veled, hogy nem voltál senki rokona. :) Majd megszokod, és rájössz hogy Mekibe is kell ember :D
2016. júl. 22. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:
18:17-es válaszoló nagyon rátapintottál a lényegre! Pont ezeken a dolgokon gondolkoztam, de nem szerettem volna leírni, nehogy hajnalban beállítson értem a fekete volga! Már amikor bementem a helyre, mintha megállt volna az idő, esküszöm Nektek! Próbáltam jó hangulatúra venni a figurát, mosolyogtam, előálltam konstruktív ötletekkel, éreztettem, hogy nem a fizetés számítana nekem elsősorban, hanem a szakmai fejlődés és hogy az embereknek segítsek. Ráadásul egy szociális intézményről van szó, ahol a kiemelt feladatok közé tartozik, hogy az embereket felkaroljuk, ne hagyjuk az út szélén, esélyt adjunk nekik, hogy újra teljes értékű embereknek érezzék magukat. Szóval hoztam a fiatalos lendületet, a szemem már szinte szikrát szólt, erre csak hümmögéseket és erőltetett mosolyokat kaptam válaszul... Nem értem, esküszöm nem értem. Ez tipikus van sapkája, nincs sapkája nyuszikás történet volt. Nem létezett jó válasz... Sajnos tényleg nem ismerek senkit és ez a bűnöm, ami miatt lehet, hogy még jó sokáig marad a bizonytalan, kiábrándult élet, de bírom még mert bírnom kell. És ezt tanácsolnám mindenkinek, aki hasonló cipőben jár! Valamint azt, hogy segítsetek! Egymásnak! Én bevittem egy volt munkahelyemre egy barátomat, mert a cég külön kérte, igaz ők meg sem hirdették az állást és egyszerre kerestek vagy 20-30 új embert! A legjobb érzések egyike volt, amit éreztem életemben! A srác még azóta is ott dolgozik, és rendeződött az élete!!! Igaz én azóta már nem, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy segítettem rajta és ezáltal magamat is egy új oldalról ismertem meg! Lesznek itt még szép dolgok Magyarország, csak ki kell várni!! :)
2016. júl. 22. 18:59
 15/19 anonim ***** válasza:
100%

Sokszor van úgy, hogy már előre el van döntve kié lesz az állás.

A haverok - ismerősök - rokonok meg persze a "hosszú nyelvűek" előnyben.

2016. júl. 22. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%

Állami szférában szinte sosem vesznek fel az utcáról embert, mindig van ismerős, de mutatni kell, hogy ők persze kerestek.

Amúgy bennem is az fogalmazódott meg elsőre, hogy 32 éves vagy, és hány interjún voltál már eddig életedben, hogy ez neked újdonság?

Én 40 évesen elég sok interjún voltam, és sajnos nagyon gyakran az a tapasztalatom, hogy vagy már megvan az ember, vagy a tökéletes embert keresik minimálbérért.

Az esetek többségében még egy többkörös interjú után sem írnak még egy sablon levelet sem. Az meg, hogy miért nem feleltél meg, végképp nem derül ki.

És valóban volt olyan is, hogy több órát utaztam egy interjúra, ahonnan szó szerint 10 perc alatt kiszórtak, esélyem nem volt megmutatni, hogy én lehetnék a legjobb jelölt.

Mióta keresel? És hol? Átlag fél év, mire talál egy diplomás ember munkát, a fővárosban talán kicsit kevesebb.

Amúgy én is azt tanácsolom, hogy állami szférába ne is jelentkezz, diplomás minimálbér, semmi fejlődési lehetőség.

2016. júl. 22. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Természetesen sok interjún voltam már, de közszféráson csak ezen az egyen és ilyet még máshol nem tapasztaltam. Legalábbis ennyire sehol sem volt nyilvánvaló, hogy már meg van az ember. Gondolom máshol jobban figyeltek a látszatra és azért nem tűnt fel, de itt már arra sem... Utólag már nem bánom, gondolom a fizetés sem lett volna sok és ahogy az utolsó is írja, ha semmilyen előrelépési lehetőség nincs, akkor meg csak időpocsékolás és egy helyben topogás... Valakinek ez bejön, de nekem nem. Keresgélek tovább és az ilyen hirdetéseket meg sem nyitom...
2016. júl. 23. 09:07
 18/19 anonim ***** válasza:
100%
Nálam volt nem is egyszer, amikor csak azért hívtak be, mert kellett mutatni, hogy igazságos a felvételi eljárás, akár közszféra, akár magán. Több mint fél éve keresek munkát vidéken, ahova idén eddig behívtak interjúra, azokról meg kiderült, hogy csak 1-6 hónapig tartó közmunka lenne, mostanában kezdem feladni az álláskeresést, már nem tudok hinni benne, hogy itt ismerős nélkül az utcáról bárhova is felvennének.
2016. júl. 23. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
100%

Állami-és közszférában esélyes, h ismerőst vesznek fel. Pályázz a versenyszférába, multikhoz. Ott sem mindig tiszta a verseny, (ott is van vezető, akinek van unokahúga), de több az esély.

Ha már 45 elmúltál (mint én), még rosszabb is lesz. Engem be sem hínak, hiába a diploma, nyelvtudás. 32 évesen még van esélyed.

2016. júl. 23. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!