Trianon a magyarok hibája?
A mai nap láttam egy képet a facebookon, ami eléggé nagy népszerűségnek örvendett a kedvelések alapján. Erről a képről van szó: [link]
Én ezt úgy tudom értelmezem, hogy a magyarok saját hibából elbuktak, aztán szidják Trianont, holott ők a hibásak. Nekem ez jött le a képről, de lehet rosszul értelmeztem. Valaki ezen az állásponton van, hogy hülyeség 'Vesszen Trianon!'-ozni, hiszen a magyarok szúrták el, de valaki azon az állásponton van, hogy nem túl fair ez, mert a magyarok nem nagyon akartak háborút, az OMM-ként voltunk jelen a háborúban, és a Habsburgok kényszerítettek bele, hiszen a külpolitikában az ő szavuk volt nagyobb, ők rendelhették el, hogy mikor és kit támadunk meg. Valaki még azt is írta, hogy az akkori kormányfő (?) beszélt is az OMM császárával (nekünk királyával), hogy nem nagyon kellene háborúzni.
Ezek azok, amiket a kommentek alapján elolvastam. Én érdemben nem tudok mit hozzáfűzni, egyik oldalt sem képviselem. Engem csak az érdekel, hogy valaki szofisztikált módon kifejtse a véleményét a fentebb lévő kérdésemre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11.
Neked megártott a propaganda. Az agyad van elnyoma, nem a nemzetiségek. Magyarországon a nemzetiségek helyzete európai viszonylatban jónak számított.
Aztán szerinted ki mellé kellet volna állnunk? Csak a németek és az olaszok voltak hajlandóak támogatni a revíziót. Hülyék lettünk volna oda állni ahol tudjuk, hogy úgysem kaphatunk semmit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Semmiképp nem a magyarok hibája. Trianonnak gyakorlatilag semmi köze a világháborúhoz! Trianonnak az 1919-es román-magyar háborúhoz van köze. Ha ott győzünk, alig vesztünk területet, ha vesztünk egyáltalán. Addigra a világháború rég véget ért. Trianont a deviáns, baloldali, háborúellenes, degenerált, hazaáruló, kozmopolita Károlyi-féléknek köszönhetjük és az őket a háttérben vezető "tudjukkiknek" (pl. Jászi Oszkárék). Ők csináltak patkányforradalmat, majd oszlatták fel a brutálisan erős, egy milliós magyar hadsereget, amely megállította volna a románokat. Aztán jöttek a komcsik, és a maradék időt is elszúrták, már egy sokkal gyengébb hadsereggel szenvedtek vereséget, aztán elhúztak az országból.
Az igaz, hogy később a jobboldali kormányok és Horthy sem szervezték meg a hadsereget és foglalták vissza Erdélyt, és a magyarok nem lázadtak fel a patkányforradalmárok, Károlyi és a Tanácsköztársaság ellen. De max. ennyiben vagyunk felelősek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az egész ott kezdődik hogy nem kellett volna elnyomni az itt élő nemzetiségeket meg nem kellett volna erőszakkal átnevelni őket, meg az ez ellen fellépőket halomra lövetni. Aztán a másik dolog hogy a két világháború között nem kellett volna ismét a rossz oldalra állni. Tehát gyakorlatilag csak a magyarok tehetnek erről. A büntetés meg az elkövetett bűntettek fényében még így is számunkra nagyon kedvező volt."
Úgy látszik neked azt a kevés eszedet is kilúgozta a szektatv, meg a többi "független" szennyoldal. :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sok értelmes hozzászólást olvastam itt.
Nyilván hibák is vezettek a kialakult helyzethez, de trianon akkor is eltúlzott.
Az ilyen képek, tudatos nemzeti érzelemromboláson alapulnak. A területi igényeket pedig a háttérben megbeszélt társaságok osztották le. A románok pl. mindig is a Tiszáig akartak jönni.
Ezek a dolgok soha nem a kis embereken, politikusokon múlnak, hanem a háttérben megbújó titkos társaságokon.
Mint az is, hogy jönnek Európába a "migránsnak" álcázott hódítók, akiket pénzel támogatnak, utaztatnak!
Mindezt azért, hogy felhíguljanak a nemzetállamok és egy nem gondolkodó, fogyasztói, rabszolga-katyvasz legyen belőlünk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy kis adalék 1910-ből
A magyar kultúra nemzeti hivatása
Kevéssé ismert, ám fontos dokumentum Dr. Szádeczky Lajos rektori székfoglaló beszéde a kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem 1910-es tanévnyitó ünnepségén.
Éppen 100 évvel ezelőtt... frappáns és korhű összegzése az utolsó békeévek hangulatának és a magyar kultúra szerepének a Kárpát medencében.
Arról beszél, hogy a magyarság milyen eredményesen integrálta a legutolsó időkig a bevándorlókat, hogyan kerültek ki a "legnagyobb magyarok" éppen közülük. Hogy e népek múltjának "mássága" nem akadályozta meg őket hogy szinte kivétel nélkül beolvadjanak a magyar nemzetbe és egyenrangú, hasznos és nélkülözhetetlen tagjai legyenek annak.
Megemlíti hogy a történelemben kevés nemzet engedte meg magának hogy idegeneknek olyan jogokat adjon mint a magyarok a jövevényeknek.
Az aradi vértanúk nevei közül kevesebb mint a fele hangzik magyarosan. Mégis a mindannyian a magyar szabadságért haltak meg.
Elég kinyitni a telefonkönyvet : tele van Német(h)-ekkel, Horvát(h)-okkal, Olláhokkal, Tótokkal, Oroszokkal, Rácokkal, Törökökkel, aztán hozzá lehet adni az -er végű meg -ecky, -ski, -evics, -ova, -bec, meg kitudja milyen végű, tipikusan nem magyar hangzású neveket. Látjuk hogy nevüket megtartva "igazi" magyarrá váltak.
Mégis... A trianonnnal foglalkozók egy része - a "másik oldal" - mindezt figyelmen kívül hagyva csak a magyar politika hibáit hangoztatja Trianon igazolásaként.
A fent említett mű nagyon szépen illusztrálja azt hogy a történelem túlnyomó részében a Kárpát medence népei egmással békességben és megértésben éltek.
AZ egészet el lehet olvasni a rózsaszín borítóra kattintva.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Sikerült a Monarchiát (tévesen - szándékosan) a háború kirobbantójának beállítani, pedig abban a győztesek is benne voltak, továbbá elsősorban Németország. "
Konkrétan azzal kezdődött az egész, hogy a Monarchia hadat üzent Szerbiának. Akkor ki sáros?
Még jól is jártunk, mert a követelésekben kb Hatvannál húzódott volna a szlovák határ, a román határ meg a Tisza vonala lett volna.
Úgyhogy kérdező igen, elég nagy hülyeség "Vesszen Trianon!"-ozni, de nem elsősorban azért, amit fentebb írtam, hanem azért, mert ma már nem változtat semmin sem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!