Beszélgettem egy anyaországival, azt mondta, hogy neki nem fáj Trianon és sosem fájt, mert ő akkor nem élt, már tényleg nem fáj?

Mert ekefejű. Sajnos sokan vannak. Nekik semmi nem fáj, ami mással történik. Azt sem tudják, mi az a "Triatlon", nem hazudok, ismertem ilyet, aki azt bizonygatta, neki semmit nem jelent triatlon.

Nekik csak az számít, hogy mit fog má' csináni' kormány? Mié' a határon túliakra kőtti" a pészt? Há' mennyi cigit, koccintós bort, lapostévét lehetne abbó' venni? Mit támogassa a Zorbán a románokat? Mijért nem őtet?

Mivel nagyon megpróbálják lejáratni tabu téma főleg a liberális elnyomás meg az elcsatolt területek kormányai nyomják el azokat akik felmernek szólalni.

[link]

Ösznépi napi nyolcszori összeszomorkodást nem is kell elvárni, mint amit a holokauztusok, vagy a trianon nagyfájók csinálnak.

Egyrészt fáj, mert hatalmas negatív gazdasági hatása van.

Másrészt én nem nagyon tudom sajnálni a határon túl ragadt magyarokat. Nagyapám erdélyből jött, üknagyanyám szlovákiai magyar volt. Nem volt egy leányálom átköltözniük, de túlélték, és boldogan éltek az igazi hazájukban

Nem kell a lelkedre venni, nem éri meg ennyit foglalkozni velük. Van egy réteg, aki cikinek érzi a nemzetekben gondolkodni, ők már európaiak, multinacionálisak, és lényegében mindegy, csak nekik jó legyen. Ha Angliában könnyebb, akkor lesz angol, ha Németországban, akkor német (én anyaországiként ugyan ezt látom Felvidéken is.).

Meg egyébként is "minek kell a múltat felhánytorgatni? Már 100 éve így van, én akkor még nem is éltem" stb.

Mások kéjes örömet éreznek, amikor megtagadhatják vagy ekézhetik magyarságukat/magyarokat, vagy adott esetben a határon túliakat.

Az ilyenekkel nem kell foglalkozni. Ha menni akar, menjen, ha szitkozódik hadd mondja. Azokkal kell megtalálni, a közös hangot és szorosabbra fűzni a kapcsolatot, akik ugyanúgy gondolkodnak, akiknek fáj Trianon. Persze nem kell rajta hosszasan lamentálni, csak tenni, akár a legkisebb dolgokat is, azért, hogy mihamarabb véget érjen ez az állapot.

Nekem csak az fáj, h még 100 év alatt sem sikerült sem feldolgoznunk, sem kiirni magunkból.

Csak az önmosdatás megy, h "mi szegény ártatlan baranykak vagyunk", "a világ osszeeskudott ellenünk", meg, h "erről is a zsidók tehetnek". (Nem vicc, tényleg vannak akik ezt hiszik.)

Mert nem gondolnak bele, mit jelentett ez akkor. Én ezt mondanám annak az embernek a helyedben:

Sorolj fel magadban jó pár megyeszékhelyet, olyat, ahol már jártál, idézd fel magadban, mi tetszett benne. Ugyanezt akár pár kisebb faluval is, amelyik közel áll hozzád. Akár olyannal, ahol rokonaid, barátaid élnek.

Aztán képzeld el, hogy ezeket egyszer csak sutty, átcsatolják egy másik országhoz, és onnantól a rokonaid, barátaid meg a többi ott élő magyar csak másodrendű állampolgár lesz, nézheti a román/szlovák zászlót a városházán, hallgathatja az idegen szöveget a rádióban. Mindezt egy háború után, amiben egyébként is sokat szenvedtek.

És hogy még fokozzuk, képzeld el, hogy 20 év múlva visszakapod ezeket a területeket, de aztán megint elveszik, neked meg baráti népnek kell tartanod ezeket a népeket egy rád erőltetett ideológia miatt.

Sokan ezt nem fogják fel, hogy amikor ez megtörtént, akkor Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Szabadka, Kassa, és a többi ugyanolyan magyar város volt, mint Szeged, Debrecen, Miskolc, Győr, Pécs.

Nem vagyok jobboldali, sőt, kifejezetten libsi vagyok, de ezt szerintem minden magyar embernek át kell éreznie.