Rasszista a cigány polgármester, vagy egyre többen látják, hogy a Jobbiktól nincs félnivalója azoknak, akik tisztességesek, bőrszíntől függetlenül?
"Azért probléma kedves, mert minden modell annyit ér, amennyit a vezetője."
Minden modell annyit ér, amennyit ér, amennyire hatásos. Hatásos az érpataki modell? Igen, hatásos. Újraválasztották a polgármestert? Igen, ezek szerint az ott élőknek tetszik ez a modell. Nekem ez a mérce.
Többek között Farkas Flórián ügye óta tudjuk, hogy bármelyik párt képes megvenni akár egy romát is (éppúgy mint egy nem roma magyart is), ha az érdeke úgy kívánja, és akkor azt mondják, amit kérnek tőle.
Az ártatlanság vélelmét a szememben ott puskázta el, amikor folyamatosan akadályozni próbálta a bíróság munkáját. Pl. nem ment el a tárgyalásra. Elő akarták vezetni, erre kiderült, hogy a bejelentett lakcíme valami állattelep. [link]
Az ártatlanság vélelme jogi szempontból valóban megillet mindenkit a bírósági ítélet jogerőssé válásáig, DE morális szempontból közvélemény szempontjából különösen egy közszereplő esetében elveszíthető már akkor is, ha az illető mindent megtesz azért, hogy semmilyen ítélet ne születhessen meg.
Ha teszem azt, Bajnait feljelentik, és egyetlen perre se megy el, és állattelep van a bejelentett lakcímén, nem tudják előállítani (annak ellenére, hogy mondjuk felfüggesztették a mentelmi jogát), stb. akkor róla is joggal feltételezhetném, hogy vaj van a füle mögött. Bajnai azonban mindig következetesen tisztázta magát. Biztos, hogy nem egy szent, de a liba-ügyes vádak hamisak voltak. Ő nem sumákolt ezen a téren.
"Nekem ez a mérce."
Látod ebben különbözünk. Az én mércém sokkal magasabban van. Én elvárom egy vezetőtöl minden szinten, hogy feddhetetlen legyen. Vizet prédikáló és bort ivó emberek az én mércém szerint alkalmatlanok bármit is vezetni.
Hogy miért választották újra, én nem tudhatom, nem ott élek. Vannak teóriáim, de azok csak vélelmezések.
De maradjunk abba, hogy szerinted ez egy remek program akkor is, ha több eleme jogtalan, szerintem pedig egy nem teljesen ezen a földön élő, a saját normáit sem betartó nárcisztikus ember fantazmagóriája.
"miért probléma nektek az, hogy aki betartja a törvényt, azt segíteni kell, aki nem, azt pedig a jog eszközeivel üldözni?"
Pont a polgármester az, aki nem tartja be a törvényt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!