Támogatnátok az általános- és középiskolákban a matematika órák számának növelését, illetve a deriválás és az integrálás bevezetését a középszintű anyagba az emeltről?

Én nem mondanám az irodalmat baromságnak, de magam is reál párti vagyok. Szerintem simán lehetne csökkenteni az irodalom, ének, művtöri és filozófia órák számát a természettudományok és a matematika javára.

A történelmet viszont meghagynám, szerintem a történelem nem annyira humán tantárgy, inkább reál és a humán határvidékén van valahol, mint például a földrajz. Olyan, mint a fizika kozmológia, univerzumtörténet része, csak az emberekre koncentrálva. Fontos dolog tanulni a múlt hibáiból és a normális történelemoktatás inkább a puszta tényekre, mintsem egyedi véleményekre koncentrál.

Egyébként az ének-zene oktatás Magyarországon, legalábbis a zeneiskolákon, zenetagozatokon kívül szerintem elég komolytalan.

Én nem zenei tagozatra jártam és szinte első osztálytól tizenkettedikig mást se csináltunk, csak népdalokat énekeltünk, mintha összejöttünk volna valami falusi cigánybálba.

Egyszer-egyszer meghallgattunk egy Mozart-ot vagy Beethoven-t recsegő kazettáról, tanultunk minimálisan a komolyzene fejlődéséről, meg nagyon primitíven kottáztunk kicsit, de pl. sosem kellett megtanulni hangszeren játszani, vagy sosem volt olyan feladat hogy írjunk egy dalt.

Afféle kikapcsolódásnak, marhulásnak jó volt az ének óra, de felnőtt fejjel úgy látom, hogy hasznosabb lett volna ehelyett az óra helyett valami reált tanulni.

Szerintem nincs olyan, hogy "matekzseninek születni."

Vannak ezek a tipikus példák, hogy Einstein meg Newton, de ha megnézed az ilyen emberek eléggé, hogy úgy mondjam különös pszichológiai és pszichiátriai kórképeket mutatnának manapság. Vitathatatlan, hogy nagyon jók voltak matematikából, de a róluk szóló jegyzetekből amik életmódjukról, viselkedésükről fennmaradtak, az derül ki, hogy azért az átlag diák vagy felnőtt aki jó matekból nem üt el ennyire az átlagembertől viselkedésileg.

Vagy itt van az én példám:

Általános iskola alsóban a matek volt a kedvenc tantárgyam, mindig ötös voltam belőle, nem ment egyből karikacsapásból minden számítás, otthon nem matekozással mulattam az időt, nem oldottam meg másodfokú egyenleteket 8 évesen, csak egyszerűen felfogtam, ment és elértem a színötös szintet.

Ötödiktől aztán elkezdett leromlani a matekteljesítményem és a tantárgy iránti lelkesedésem, szerintem ez nagyrészt a felsős matektanárunknak is köszönhető, de azért sikerült lezárni a nyolcadik osztályt egy 4-es matekkal.

Középsuliban aztán tovább romlott a helyzet, szintén szerintem nagyrészt a tanár miatt, egyszerűen gyűlöltem a matekot és a tanár se volt a kedvencem. Ez odáig fajult, hogy egyszer megbuktam matekból, pedig sosem buktam egy tantárgyból se.

Érettségire aztán sikerült összekaparnom egy hármas matekot.

Most huszonéves fejjel elkezdtem érdeklődni a természettudományok, különösen a fizika iránt, és ugye ahhoz azért kell valamennyi matektudás, hogy normálisan felfogjam, ne csak a dokumentumfilmek analógiái alapján tudjak gondolkozni.

Netről letöltött tananyagok alapján elkezdtem újra megtanulni a középiskolás matekanyagot, és azt vettem észre, hogy normálisan végiggondolva, nem az "utálom a matekot", "utáltam a hülye matektanáromat" mentalitással megnézve valahogy megy minden, ami középsuliban nem ment, sőt érdekesnek is tartom a különböző matekfeladatokat, amiket tiniként a hátam közepére se kívántam volna.