Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ki, hogy, miért utálta mi a...

Ki, hogy, miért utálta mi a szabadelvűséget? Nektek mi a sztoritok?

Figyelt kérdés

Tudom, sokan vannak így vele.

Csak kíváncsi vagyok másoknak a történetére is.


Én a 90-es években voltam egyetemista.

Akkoriban nagyon nagy divatja volt a liberalizmusnak.Persze, csak azért, mert azt hitték, hogy szemben áll a régi államszocialista hatalommal.

Akkoriban én közömbös voltam ezzel az ideológiával.



Akkoriban, pontosabban 1997-ben, megpróbáltak megerőszakolni.Szerencsére nem jártak sikerrel, de már közel jártak.

Az elkövető, pontosabban elkövetők, két kokeró volt(ezt a szót használom, mivel a másik esetén törlik a kérdést)

Aznap teljesen megváltozott bennem valami.

A legtöbb nő depressziós lesz, pszichológushoz kell járnia.De, nekem nem volt szükségem ilyesmire.


Pont 97-ben voltam végzős.

Voltak az egyetemen, akik szerint az egész megerőszakolós dolgokat csak kitaláltam, hogy sajnáltassam magam, meg, hogy legitimen "emberiség ellenes" eszméket képviselhessek.

Olyankor nagyon felkaptam a vizet.

Ők mind szabadelvűek voltak.


Úgy, hozta a sors, hogy egyik ilyen liberális, aki mellesleg kibukott az egyetemről, oda járatja iskolába a gyermekét, ahova én is.

Mondanom sem kell, hogy minden egyes megbeszélésen összekülönbözünk.

Egyszer, négyszemközt, nyomdafestéket nem tűtő szavakkal megmondtam neki a véleményemet.

Persze, az sem tetszik neki, hogy én sokkal többre vittem, mint ő és magasabb társadalmi,vagyoni osztályba tartozom.


Szabadidőmben gyakran olvasok blogokat, figyelem a világ történéseit és megállapíthatom, hogy helyesen döntöttem, hogy a liberalizmus iránti utálatom, nem alaptalan.


Egyébként, a "nemezisem", a bevándorlókat is nagyon szereti.Még "aktivista" is volt a pályaudvarnál.

Én ki nem állhatom őket.

Azokat látom bennük, akik megpróbáltak megerőszakolni.Ugyanaz a kategória és ezt már be is bizonyították.


Például, a nemrég történt kölni esetnél is, nagyon sajnáltam azokat a lányokat.Nekem nem kell bemutatni milyen, amikor liberális államhatalom tartja megszállás alatt az országot és a betolakodó erőszaktevők jogaiért "harcolnak" a tiéd helyett.


Az én lányommal soha nem fog ilyesmi történni.

Azért, mert nem barátkozhat akárkikkel.

Ha nagyobb lesz, utálni fogja, hogy ennyire kontrollmániás vagyok, de később megfogja köszönni.



2016. jan. 17. 16:10
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Az igazi liberalizmusba nem fér bele ez.

Németországban az az eszembe uralkodik, hogy kellenek az olcsó melósok...nem ugyanaz.

2016. jan. 17. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
83%
Engem meg egyszer majdnem elütött egy piros autó, azóta az összes piros autónak letöröm a visszapillantó tükrét, és a gyerekem nem barátkozhat olyanokkal, akiknek a szülei nem utálják a piros autókat. Remélem egyszer az állam is be fogja tiltani a piros autókat, mert azok tehetnek mindenről.
2016. jan. 17. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

A gyereked meg majd meglep dacból egy kis félafrikai unokával, és közli, hogy csak röhögni fog mikor majd temetnek és ő addig elmegy külföldre a párjával.

Megtörtént eset, a lánynak még az örökség sem kellett annyira meggyűlölte az anyját, igaz neki fekete hanem arab barátja, majd férje lett.

2016. jan. 17. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

17:28


Akkor ez esetben a lány is jó hülye volt...

2016. jan. 17. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

ma 17:28


Hála a jó Istennek nem ez a jellemző eset.

Persze előfordul, hogy sikerül átmosni az agyát egy-két birkának.

2016. jan. 17. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Nem a liberalizmus a probléma, hanem akik szerint a liberalizmus lényege az, hogy a "kokerónak" automatikusan igaza van, a magyar automatikusan hazudik stb, legyenek liberálisok vagy liberalizmus-ellenesek. Szomorú, hogy harminc év feletti emberek vannak leragadva ezen a szinten.


"Ne keverjünk ide 200 évvel ezelőtti dolgokat.

A politikai ideológiák, akkoriban egészen mást jelentettek."


Az olyan alapfogalmaknak mint a liberalizmus nem változik csak úgy meg a jelentésük. Én is alapíthatok Magyar Kommunista Szövetség nevű pártot, ami a szabadpiacot támogatja, de attól a kommunizmus ugyanazt fogja jelenteni, mint korábban, az hogy én ilyen furcsa módon értelmezem, nem írja át az alapeszméjét.

2016. jan. 23. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!