Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ki, hogy, miért utálta mi a...

Ki, hogy, miért utálta mi a szabadelvűséget? Nektek mi a sztoritok?

Figyelt kérdés

Tudom, sokan vannak így vele.

Csak kíváncsi vagyok másoknak a történetére is.


Én a 90-es években voltam egyetemista.

Akkoriban nagyon nagy divatja volt a liberalizmusnak.Persze, csak azért, mert azt hitték, hogy szemben áll a régi államszocialista hatalommal.

Akkoriban én közömbös voltam ezzel az ideológiával.



Akkoriban, pontosabban 1997-ben, megpróbáltak megerőszakolni.Szerencsére nem jártak sikerrel, de már közel jártak.

Az elkövető, pontosabban elkövetők, két kokeró volt(ezt a szót használom, mivel a másik esetén törlik a kérdést)

Aznap teljesen megváltozott bennem valami.

A legtöbb nő depressziós lesz, pszichológushoz kell járnia.De, nekem nem volt szükségem ilyesmire.


Pont 97-ben voltam végzős.

Voltak az egyetemen, akik szerint az egész megerőszakolós dolgokat csak kitaláltam, hogy sajnáltassam magam, meg, hogy legitimen "emberiség ellenes" eszméket képviselhessek.

Olyankor nagyon felkaptam a vizet.

Ők mind szabadelvűek voltak.


Úgy, hozta a sors, hogy egyik ilyen liberális, aki mellesleg kibukott az egyetemről, oda járatja iskolába a gyermekét, ahova én is.

Mondanom sem kell, hogy minden egyes megbeszélésen összekülönbözünk.

Egyszer, négyszemközt, nyomdafestéket nem tűtő szavakkal megmondtam neki a véleményemet.

Persze, az sem tetszik neki, hogy én sokkal többre vittem, mint ő és magasabb társadalmi,vagyoni osztályba tartozom.


Szabadidőmben gyakran olvasok blogokat, figyelem a világ történéseit és megállapíthatom, hogy helyesen döntöttem, hogy a liberalizmus iránti utálatom, nem alaptalan.


Egyébként, a "nemezisem", a bevándorlókat is nagyon szereti.Még "aktivista" is volt a pályaudvarnál.

Én ki nem állhatom őket.

Azokat látom bennük, akik megpróbáltak megerőszakolni.Ugyanaz a kategória és ezt már be is bizonyították.


Például, a nemrég történt kölni esetnél is, nagyon sajnáltam azokat a lányokat.Nekem nem kell bemutatni milyen, amikor liberális államhatalom tartja megszállás alatt az országot és a betolakodó erőszaktevők jogaiért "harcolnak" a tiéd helyett.


Az én lányommal soha nem fog ilyesmi történni.

Azért, mert nem barátkozhat akárkikkel.

Ha nagyobb lesz, utálni fogja, hogy ennyire kontrollmániás vagyok, de később megfogja köszönni.



2016. jan. 17. 16:10
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
25%
Például épp az, hogy a nőknek túl nagy a szája és nem lehet megverni vagy megerőszakolni őket, pedig gyöngébbek nálam, szóval miért is ne tehetném? De szar is a szabadelvű liberális diktatúra...
2016. jan. 17. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:

Kedves első, a kölni nemi erőszakhullám, egy liberális demokráciában történt.

A liberális állam, természeténél fogva, a betolakodó idegeneket védi a saját polgárainak a kárára.


A liberalizmus pedig önfeladás.

2016. jan. 17. 16:19
 3/16 anonim ***** válasza:
53%
Szegény Kossuth Lajos...
2016. jan. 17. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Ne keverjünk ide 200 évvel ezelőtti dolgokat.

A politikai ideológiák, akkoriban egészen mást jelentettek.

2016. jan. 17. 16:25
 5/16 anonim ***** válasza:
45%
Kölnben csak úgy bántak a nőkkel ahogy egy hagyományos társadalomban szoktak, melyet nem fertőzött meg a feminista liberális kór! Tehát dolgoznunk kell azon, hogy Európát visszavezessük eme ősi antiliberális útra!
2016. jan. 17. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
35%

Akinek van egy csöpp esze, az átlátja ezt az egész helyzetet.

Az ide fröcsögő ál értelmiségi bérenc libsi banda meg nem számottevő. Csak nagy a pofájuk. Persze, hogy azt hallani aki a legjobban ordít.

Az egész baloldali csürhének (mszp, dk, szdsz, e2014) nem tudom hány kamu párt volt még az összefogásba. Így összefogva sikerült 1millió szavazatot összecsövezniük attól a néhány komcsi maradék nyuggerttől, meg attól a pár agymosott birkától akiket meg tudtak vezetni a hazugságaikkal. És egyre csökken a támogatottságuk, mert sorozatosan járatják le magukat az életellenes nyilatkozataikkal. Legutóbb a migránssimogatással....

2016. jan. 17. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
82%

Tizenévesen úgy gondoltam, hogy én liberális vagyok. Egyszerű ideológiát fogalmaztak meg. Ne gyűlölködjünk, szolidaritás, fejlődés. Bezzeg Ausztria.

Nem értettem egyet a Magyar Gárdával, a turulozással, a Horthy kultusszal. Volt egy idealizált világom a szegénységről, és annak lehetőségeiről. Persze egyébként nem gondoltam a nemzeti értékeket feleslegesnek. Példaképeknek tartottam a nemzeti-liberálisokat a reformkorból.


Aztán ahogy idősebb lettem, a liberalizmus gyakorlatban egyre inkább tűnt úgy, hogy ezek az elvek egyáltalán nem léteznek, és a liberális gondolkodók inkább amolyan filozófusok, mint valós problémákkal foglalkozók. Amiket megfogalmaztak pont annyira idealizált volt, mint a másik oldalról a jobbikosok véleményei.

Manapság pedig a (valóságtól) független liberális elveket valló ellenzék úgy ahogy van vállalhatatlan. Válogatása a nyilvánvaló demagógoknak.


Nagy kár, hogy az ország nagy része különösen a közszférában még mindig filozofálgat ahelyett, hogy a tényekkel foglalkozna.

2016. jan. 17. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
50%

Ez lehet nagyképűen fog hangzani, de az átlagnál "értelmiségibb" közegből származom. Gyerekkoromban Amerikában éltem (ahol különböző társadalmi közegek messze elkerülik egymást!), és Magyarországon is főleg ilyen közegben mozogtam.


Ezen emberek nagy része jobboldali, sőt mélyen vallásos (Amerikában meg aztán főleg...). Vannak persze liberális értelmiségiek, de úgy vettem észre, hogy ezek többnyire teljesen más értékek szerint is élnek. Tehát iskolásként láttam, hogy általában a "liberális újgazdag értelmiségiek" gyerekei lesznek inkább az elkényeztetett gyerekek, a "páwák", illetve a drogosok. Elvoltam velük is, de minél idősebb lettem, annál inkább kerültem aztán őket...


A magánsulikban a konzervatívabb családi hátterű diákok meg inkább azok a fajták, akik jól öltözve, szépen megfésülködve készülnek a templomba vasárnap reggel. Tehát én is ebbe a kategóriába tartoztam.

2016. jan. 17. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
20%

Végtelenül ostoba vagy és szokás szerined fogalmad sincs a liberalizmusról.

Pont a konzervatív, vallásos, hagyományörző stb emberek hajlamosak az erőszakra, elnyomni a nőket úgy általában...


De ne aggódj, az államhatalom majd gondoskodik a lányodról, hogy ne legyen belőle soha normális ember...csak egy szülésre-mosásra tartott rabszolga.

2016. jan. 17. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:

"Pont a konzervatív, vallásos, hagyományörző stb emberek hajlamosak az erőszakra...."


Az elmúlt pár hónapban tapasztalhattuk, hogy a drága liberalizmus meg foggal körömmel harcol az ilyen magatartás ellen.

2016. jan. 17. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!