Orbán Viktor annyira támogatja a középosztályt, hogy magukra hagyja a szegényeket? Csak a középosztály, és a szegények nem fontosak?
KÉRLEK OLVASD EL FIGYELMESEN:
Fideszes vagyok, de egy valamit nem értek, és nehezen fogadok el. Orbán szavaiból és tetteiből arra lehet következtetni, mintha egy középosztálybeli fontosabb lenne, mint egy szegény. Meg kell nézni az intézkedéseit: Minden döntésével a jobban keresőket támogatja jobban, egy olyan rendszert alakított ki, ahol az az alapelv van, hogy minél többet keresel, annál jobban jársz.
Amikor Orbán a családok támogatásáról beszél, akkor úgy jön le, mintha neki csak a középosztálybeli lenne a fontos
család, a szegény meg kevésbé.
Ha megnézzük Orbán úr kommunikációját, akkor szinte mindig a középosztályról beszél, már-már úgy jön le, hogy
szegénynek lenni kellemetlen.
Na meg ha az átlag kereset nettó 150 körül van, akkor Orbán úr miért is segíti gőzerővel azokat, akik 300-600
ezer körül keresnek? A családi adókedvezmény esetében az átlagkereset három, négyszeresét kell keresned, hogy
maximálisan igénybe tudja venni az ember. Tehát még arról sincs szó, hogy az úgymond átlagembert támogatni.
Az egykulcsos adót meg a Fidesz anno ellenezte, most meg kiáll mellette, ez is érdekes. Tudom, hogy mindenkin
segíteni akar, tudom, hogy a jó szándék vezényli, de akkor nem kéne másképp kommunikálni?
Végezetül, ha Orbán úrnak az egyik gyereke éhezne, a másiknak meglenne mindene, kit segítene jobban? Szerintem
egyértelmű, akkor az országgal és lakóival miért másképp bánék?
1: Most akkor Orbán a félsóközéposztály kormánya?
2: Egy miniszterelnök tehet különbséget, ember és ember között?
3: Egy miniszterelnök elhanyagolhatja a szegényeket?
4: Jó az a politika, ahol mindig azok járnak a legjobban, akik a legtöbbet keresik?
5: Orbán úr szegény ellenes lenne?
Inkább te gondolkozz el azon amit leírtam.
Szerintem fizetnének a "gazdagok" akármennyit a több kulccsal, ha azt nem pazarlásra költenék, hanem arra amire eredetileg kitalálták.
Köszönöm a véleményeket.
Gazdaságilag lehet több megoldás is a jó, de itt csak annyit szerettem volna leírni, hogy lehet e ennyire a középosztály szekerét tolni, és előnyben részesíteni ÚGY, hogy sok szegényebb tisztességgel DOLGOZÓ ember úgy érzi, hogy ő nem fontos ember, mert annyira a középosztályról szól minden....
???
Kérdező képzeld el, hogy a munkaerő kerül valamibe. Ha ezt úgy emeljük, hogy a mögötte található termelékenység nem növekszik azt hívják inflációnak.
Csúnyán megfogalmazva valóban annyit ér amennyit fizetnek neki. A tanulás, fejlődés kapuja előtte is nyitva áll.
Illetve hát nem ő, mint ember ér annyit, hanem a munka termelékenysége amit elvégez.
Mert lehetne minimálbéres Bulgáriában is. Ugyan az az ember, ugyan azokkal a képességekkel.
Az, hogy akár ezt a magyar bérszínvonalat is eléri, azt a csúnya gazdagok által forgatott gazdaság teljesítőképességének köszönheti, nem magának, és hogy őt be lehet tanítani erre arra.
# 13/14 Időpont ma 03:09
És azt honnan tudod, hogy a nettó 1-2 milliót keresők munkájának értéke hirtelen nőtt annyit hogy kevesebb adót fizessenek? Csak úgy, hirtelen nőtt ~10%-t a termelékenységük? Hajaj.
No, persze mivel fogalmad sincs róla, csak a mantrát lököd, ezért nem várok választ. :-)
Barátom! Le lehet akadni az 1-2 milliót keresőkről, mert multinként 1-2 érintettünk van.
Egyáltalán nem tényezők.
Akik miatt az 500 milliárdos hiány van, azok a 150 nettót megkeresők.
Tőlük sajnálod? A mantrát csak te nyomod a szerinted tömeges milliókat keresőkről.
Mutass már egy ilyen embert aki ennyit keres...
A 100 leggazdagabb magyar vagyona szinte stagnál, ez azt jelenti, hogy a cégek (amik jelentős foglalkoztatással bírnak) stagnálnak. Viszi az amortizáció, a költséginfláció, és nem úgy néz ki, hogy egyhamar ez máshogy lesz. Vége az ingyen hiteleknek, szkeptikus a gazdasági hangulat...
Ilyen helyzetben lehúzni a 150 nettós és felette melósokat egyszerű júdásezüst a "szegényeknek".
# 16/16 Időpont ma 09:03
Te meg akadj le erről a "150 000 nettót keresőktől akarnak ellopni mindent brühühűűű" szövegről. Képzeld, ha az 5-600+osokat magasabb adókulccsal terhelnénk (persze progresszíven, tudod), akkor a 150 nettót kereső is vihetne akár haza 160-170-et. Ne mondd, hogy nem jönne jól +10% jövedelem ennek a rétegnek. De láthatóan nem fogod fel, csak szalmabábérvelsz.
Orbán csak saját magára és a sleppjére gondol.A jó keresetűeknek nyal, mert azoktól nyilván többet remélhet.Egy gusztustalan érdekember.A szegényeket magasról leszarja, mivel feléjük úgy gondolja, semmiféle érdeke, haszna nem lehet, így támogatni is felesleges őket.Hisz tőlük úgysem kap semmit.Hogy az elszegényedés hogyan amortizálja az egész országot, az nem érdekli.azt sem érzékeli, hogy ez számára potenciális szégyent jelent.
1.Orbán az oligarhák, politikai élősködők kormánya.
2.Egy miniszterelnök nem szabadna hogy különbséget tegyen ember és ember között (anyagi helyzete alapján).Orbán különbséget tesz.
3.Egy miniszterelnöknek nem szabad elhanyagolni a szegényeket, sőt őket kellene támogatnia.
4.Teljesen felesleges olyan politikát fenntartani, ami a gazdagoknak kedvez.Az ilyen ország mindig "féllábú" lesz.
5.Orbán egyértelműen, szélsőségesen szegény ellenes!
Nem a jó szándék vezérli és nem is akar segíteni mindenkin.Amit a szegényekkel, a kis keresetűekkel művel, az hajtja egyre nagyobb szégyenletes nyomorúságba elmaradottságba az országot.
"Kérdező képzeld el, hogy a munkaerő kerül valamibe. Ha ezt úgy emeljük, hogy a mögötte található termelékenység nem növekszik azt hívják inflációnak.
Csúnyán megfogalmazva valóban annyit ér amennyit fizetnek neki. A tanulás, fejlődés kapuja előtte is nyitva áll."
És akkor a munka nélkül milliókat elsíbolók annyival értékesebbek a melósnál, mert ők tudnak csalni, élősködni, helyezkedni? Ez az értékük?
A termelő mögött nem csökken semmi, sőt manapság hiába termel egyre többet, mégis kevesebbet kap érte.Ez az infláció.Az infláció az, amit az élősködő vezető réteg kitalál, hogy kevesebbet kellejen lefelé kiadnia!
Ha a munkáltató, nem tud/nem akar fizetni, van megoldás:csökkentse a munkaidőt.Ha meg ingyen tejet akar, akkor fejje az apukáját.
"Ellenben ott a minimálbéres, vagy munkanélküli, aki jobb esetben elvégezte a nyolc általánost, és kapja a rengeteg támogatást, meg segélyt, meg akármit, de feneketlen lyuk, mert hiába lapátolnak bele "
Kap ám egy nagy lóf..t!!Na akkor sorold csak fel, milyen támogatásokat, segélyeket kap egy minimálbéres???? Meg milyen segélyt?!
Gazdag nagyokos, képzeld, aki minimálbért kap (amiből megélni nem lehet), az mellette semmiféle támogatást nem kap, hiszen van keresete.
Aki meg segélyt kap, annak havi 22.800 Ft a segélye, ami élelmiszerre sem elég egy hónap.Nekem a rezsim felét teszi ki ez az összeg.Ezt sokallod?! Ezen kívül kaphat lakásfenntartási támogatást, ami 5000 Ft/hó körül van, amiből kifizetheti mondjuk a gázszámlát, de hát még ott a többi, arra már a huszon ezerből nem fog telni ha enni is akar.Ezt sokallod? Erre vagy irígy? Igen, feleslegesen kidobált pénz, ha arról az oldalról nézzük, hogy ezt ugyan hiába utalják ki, ebből még vegetálni sem fog, nemhogy megélni!
Persze mikor a segélyeket csökkentették, meg lett a barmoknak magyarázva, hogy ez azért szükséges, hogy ne érje meg segélyen lenni(nem mintha az előtt olyan sok lett volna).De persze véletlenül sem a munkabéreket emelték, hogy azzal inspirálják munkára az embert.Neeem, emelni nem lehet, kell a pénz saját zsebekbe.Csakis elvenni lehet.Kitől? A legszegényebbtől!
Ha magasabbak lennének a bérek és szociális támogatások, akkor nem lenne kidobott pénz!
Így hiába van "kidobva" a pénz, mégis egy nyomortanya az ország.
Na és hol vannak a beigért munkahelyek, az egymillió beígért munkahely?!! Nem éhbérrel fizetett közmunkára van szükség!
Na kívánom, hogy a horribilis összegű 22.800 Ft-ból élj.Utána járjon a szád!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!