Orbán Viktor középosztályos logikája hogy is van?
Orván Viktor gyakran hangoztatja, hogy az emberek érdekeit nézik. Egyik válaszában elmondta, hogy az emberek elvannak adósodva, megtakarítanak, majd a középosztályról beszélt, hogy nagyon fontos, hogy a középosztály visszatudja fizetni a hiteleit és elkezdjen fogyasztani....
1: Ez mit jelent?
2: Aki nem középosztály az már nem annyira fontos, hogy fogyaszt-e? Vagy az is fontos, csak a középosztály "előrébb" való?
3: Ki is a középosztály? Az egykulcsos adóból kiindulva a 220-300 felett keresők.
4: És akik ez alatt vannak ő velük mi lesz?
Kíváncsi vagyok a válaszokra, hogy látjátok. Nagy Fideszes vagyok, de ez az egyik téma, amiben nem mindig értek egyet a kormánnyal.
Várom a válaszokat, Ti hogy látjátok?
A gazdagok még többet érdemelnek, a szegények még kevesebbet.
Ez a jobboldali gazdaságpolitika lényege.
Nem értem, hogy mégis mit vártál a Fidesztől.
A középosztály alatt lévők mit fogyasztanak mégis? Napi 10 dkg párizsi nem sokat nyom a latban. A középosztályban dolgozói azok, akik a hátukon viszik az országot. Értelmiségiek, diplomások, mérnökök, stb.
Mondjuk egy összeszerelő csak azt csinálja amit mondanak neki, érdemben nem viszi előre a gondolataival az országot.
Állandóan a szegényeket támogatni csak kidobott pénz, soha nem térül meg. A középosztály viszont megtérülő befektetés, ezért jó a családtámogatás, középosztály támogatása.
Második: Ez szép kis gondolkodás, gratulálok! Minden ember egyenlő, ha szegény, ha nem. Ráadásul nagyon sokan keresnek 200-300 alatt, és mondjuk, aki keres 150-et az nem feltétlen szegény, de nem is mérnök! Szomorú, hogy sokan így gondolkodnak, miközben az ország egyik része áll mérnökökből, de a nagyobbik része, munkásokból stb..és keres 66-200-at!
Nem a diplomásokat meg a jobban keresőket kell elsősorban segíteni, mert nekik van pénzük. Segélyt sem kell adni, de akkor növeljék a fizetéseket.
Ha bemész vásárólni Téged ki szolgál ki? Az eladó, aki 66-80 között keres nettóban, jó esetben többet. Ki tölti fel az árut? Úgyszintén....
Ha bemész egy kórházba ki gyógyít meg? A suliban ki tanít? Egy boltra ki vigyáz? Az őr.
Nos ezek az átlag emberek, akik a mindennapokban élnek....
"akkor növeljék a fizetéseket. "
Ha nőnek a bérek, azzal az árak is nőnek, mert nagyobb az emberek vásárlóereje. Ugyanúgy, mint Nyugaton. Magasabb bér, ellenben a megélhetés költségei, az élelmiszert leszámítva is többszörös összegbe kerül.
"A középosztály alatt lévők mit fogyasztanak mégis? Napi 10 dkg párizsi nem sokat nyom a latban. A középosztályban dolgozói azok, akik a hátukon viszik az országot. Értelmiségiek, diplomások, mérnökök, stb."
Azért nagyon sokk a mélyszegény és szegény, akiknek az a kis 10 dkg párizsi, ahogy írtad, mégis sokat jelentene, másfelől gazdasági szinten is ott van, hogy sok kicsi sokra megy, ráadásul azonnal, és ha olyan lenne a törvény, akkor a helyi termékeket vennék elsősorban, hazai munkahelyeket teremtve szinte RÖGTÖN.
"Állandóan a szegényeket támogatni csak kidobott pénz, soha nem térül meg. A középosztály viszont megtérülő befektetés, ezért jó a családtámogatás, középosztály támogatása."
Miért is, mert külföldre mennek nyaralni, és ott költik el a pénzt, vagy mert új LCD tévét vesznek, aminek tény, hogy az áfája magyar haszon, de nem itt szerelik már, legalábbis egyre kevesebbet.
"Segélyt sem kell adni, de akkor növeljék a fizetéseket."
Nem azzal van a baj, hogy van segély, hanem az, hogy nagyon-nagyon rosszul van szétosztva. Most a gazdagok kapják, igaz, nem segélynek hívják, az álláskeresési járadékot 9-ről 3 hónapra csökkentették... A rokkantsági ellátottaktól sok olyan kedvezményt elvettek, amit nyugdíjasként megkaptak, és nem kapnak azért sokat. Millió dolgot mondhatnék, ami valóban nagyon rossz és igazságtalan.
Sok esetben van az, hogy hajléktalan család szociális bérlakást tudna fizetni, akkor nevelhetnék a gyereküket, nem kéne állami gondozásba adni, stb. Ez nagy megtakarítás is lenne az államnak, másrészt a családnak is ezt tenne jót nagy valószínűséggel.
A fizetésnöveléssel kicsit ambivalens érzésem van, mert ha nagy a költség, nem vonzzuk a gonosz multikat, hogy a gyárakban a "senkiháziak", alulképzettek dolgozzanak, és kétséges, hogy a csak diplomások el tudnák tartani-e az országot. Szerintem inkább menekülnek külföldre!
Másfelől meg igen jó lenne egy kis emelés a minimálbért és a nyugdíjminimumot tekintve.
Azért a cégeknek legalább olyan fontos a jó kiszámíthatóság politikai, gazdasági és egyéb szempontból, ami mostanság igencsak romlott, ezért kevésbé szívesen is jönnek. Persze ha egy tízfős vállalkozás nyílik, akkor Orbán már ugrik a tévével, hogy "stratégiai megállapodást" kötöttek, csak azt nem tudni, hogy ezek a strat. megállapodások mit takarnak, ill. mennyire van a kis és közepes vállalkozások kárára, hasznára.
Engem is érdekel, kedves kérdező, hogy miért vagy fideszes.
Ha én vettem a fáradságot, hogy így kifejtsem a gondolatomat, szerintem te is megtehetnéd!
Előre is kösz. :)
"3: Ki is a középosztály? Az egykulcsos adóból kiindulva a 220-300 felett keresők."
Nem is tudtam, hogy majdnem egész Magyarország egy proletárhalmaz :D
Azért jól néznénk ki, ha nettó 220 alatt nem lehetne megélni, csak párizsin. :D
Aki nem középosztály, az eleve nem nagyon kap hitelt, ennyi. Különben nem értem, mit nem értesz, ha annyira vágysz a középosztály életére (mert milyen fasza is naponta 12-14 órát melózgatni), akkor előtted a lehetőség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!