Orbán Viktor annyira támogatja a középosztályt, hogy magukra hagyja a szegényeket? Csak a középosztály, és a szegények nem fontosak?
KÉRLEK OLVASD EL FIGYELMESEN:
Fideszes vagyok, de egy valamit nem értek, és nehezen fogadok el. Orbán szavaiból és tetteiből arra lehet következtetni, mintha egy középosztálybeli fontosabb lenne, mint egy szegény. Meg kell nézni az intézkedéseit: Minden döntésével a jobban keresőket támogatja jobban, egy olyan rendszert alakított ki, ahol az az alapelv van, hogy minél többet keresel, annál jobban jársz.
Amikor Orbán a családok támogatásáról beszél, akkor úgy jön le, mintha neki csak a középosztálybeli lenne a fontos
család, a szegény meg kevésbé.
Ha megnézzük Orbán úr kommunikációját, akkor szinte mindig a középosztályról beszél, már-már úgy jön le, hogy
szegénynek lenni kellemetlen.
Na meg ha az átlag kereset nettó 150 körül van, akkor Orbán úr miért is segíti gőzerővel azokat, akik 300-600
ezer körül keresnek? A családi adókedvezmény esetében az átlagkereset három, négyszeresét kell keresned, hogy
maximálisan igénybe tudja venni az ember. Tehát még arról sincs szó, hogy az úgymond átlagembert támogatni.
Az egykulcsos adót meg a Fidesz anno ellenezte, most meg kiáll mellette, ez is érdekes. Tudom, hogy mindenkin
segíteni akar, tudom, hogy a jó szándék vezényli, de akkor nem kéne másképp kommunikálni?
Végezetül, ha Orbán úrnak az egyik gyereke éhezne, a másiknak meglenne mindene, kit segítene jobban? Szerintem
egyértelmű, akkor az országgal és lakóival miért másképp bánék?
1: Most akkor Orbán a félsóközéposztály kormánya?
2: Egy miniszterelnök tehet különbséget, ember és ember között?
3: Egy miniszterelnök elhanyagolhatja a szegényeket?
4: Jó az a politika, ahol mindig azok járnak a legjobban, akik a legtöbbet keresik?
5: Orbán úr szegény ellenes lenne?
1. Orbán a Fideszhez közelállók kormánya és igen inkább a felső középosztályban élők járnak jól az intézkedéseivel
2. Hivatalosan nem szabadna különbséget tenni, de ez Magyarország
3. Nem, de ország és miniszterelnök válogatja.
4. Ez tipikus kapitalista gazdaság politika, de ami itt Magyarországon megy abban nem azok járnak igazán jól akik sokat keresnek hanem aki Fideszes és állami helyen dolgozik.
5. Rezsi csökkentés meg hasonlókkal begyűjtötte a szegények szavazatát, aztán meg hagyta őket a fenébe
Oké, nézzük másik szemszögből, mondjuk egy középoszálybeli szemszögéből. Főhősünk legyen egy átlagos diplomás, dolgozik, felesége szintén, van egy kis házuk kutyájuk, két gyerekük, rendesen fizetik az adókat. Fent tudnak tartani egy normális életszínvonalat, de semmi több, semmi extra. Na most ez az ember azt látja, hogy amíg ő saját erejéből kialakított egy normális kis életet, bármiféle állami támogatás nélkül, sőt, több adót befizetnek a feleségével egy hónapban, mint egy minimálbéres egész évben, mégse jár nekik semmi. Ellenben ott a minimálbéres, vagy munkanélküli, aki jobb esetben elvégezte a nyolc általánost, és kapja a rengeteg támogatást, meg segélyt, meg akármit, de feneketlen lyuk, mert hiába lapátolnak bele rengeteg pénzt, nem törekszik magától jobb életre.
Ez van az egy kulcsos adóval is, a minimálbéresnek habzik a szája, hogy miért nem a "gazdag" fizet több adót, miközben a "gazdag" egy hónap alatt befizet annyi adót, mint a minimálbéres egész évben se. Ha pedig a "gazdag" azt látja, hogy hiába dolgozik többet, hiába képzi magát, mégse jut előrébb, mert elveszik tőle a pluszt, hogy a minimálbéresnek adják. Ebből aztán az lesz, hogy a "gazdagnál" betelik a pohár, fogja magát lelép külföldre, ahol akár még többkulcsos adó mellett is jóval több marad a zsebében, és akkor itt maradnak a minimálbéresek, akik nem fogják tudni fent tartani a gazdaságot.
Szóval lehet is visítozni, hogy jajj a szegény nyolcáltalánosos Pistának nem jut párizsire (csak cigire meg sörre), de a "gazdagokat" se lehet a végtelenségig csapolgatni, bármiféle ellenszolgáltatás nélkül, mert sokkal könnyebben lelép, mint a minimálbéres, és akkor megnézhetik magukat.
"Tudom, hogy mindenkin
segíteni akar, tudom, hogy a jó szándék vezényli..."
Hűha-hűha!!! :D:D:D
Csúnya világ lenne ha a szegények járnának mindenben a LEGjobban.
Szerintem akik állandóan nyalják a szegények seggét azok az igazi szegény ellenesek. Az állandó pazarlás, a szakképzetlenség "megfizetése" gerjeszti a költséginflációt, mint a fene, és szerintem itt bárki beláthatja, hogy az infláció a szegények igazi adója.
Sajnos sok ilyen fideszes van az országban,mint a kérdező.
Azt sem tudja miért fideeszes,neki is csak kára van belőle,de mégis rájuk szavaz.
" Ellenben ott a minimálbéres, vagy munkanélküli, aki jobb esetben elvégezte a nyolc általánost, és kapja a rengeteg támogatást, meg segélyt,"
Rengetegen keresnek felsőfokú végzettséggel nagyon picivel többet,mint a minimálbér.
Sok ember van,aki nettó 150 ezer alatt keres.Köztük diplomások,képzett emberek.
kíváncsi vagyok honnan a szarból van szerintetek a pénz...
tök jó az a sok kom-média szak csak épp értéket nem lehet vele termelni
de ez itt európa ahol lehet pocsékolni és pazarolni, csak majd akik értékteremtő munkát vállának jól elhúznak
gondolkozhat majd a sok gittegylet meg balos bagázs hogy kit húzzon le hogy az nekik jár
"kíváncsi vagyok honnan a szarból van szerintetek a pénz..."
Azt nem tudom, de az uraid nagyon szeretik százmilliárdosával szórni a baromságaikra és teletömni vele a bankszámláikat.
# 9/9 Időpont ma 22:38
Pampoghatsz, hogy igazságtalan a többkulcsos adó, de egyrészt hülye vagy, másrészt az értékteremtő emberek (is) most húznak el innen, a mutyikormányod alatt, szóval inkább ezen gondolkodj el, hogy miért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!