Jellemeznétek nekem a magyar liberálisokat?

Általánosságban azt lehet mmondani, hogy az emberek világlátásának, gondolkodásmódjának két alapvető változata létezik: az induktív és a deduktív. Ezt minden művelt ember tudja. Más szavakkal: a megismerő, valóságalapú, és nem-megismerő, az idea alapú.

A műszaki emberek, a dolgozó polgárok, a természettudósok, a józan parasztok a realitások talaján állnak. Megszokták, hogy munkájukból élnek, és a világot nekik kell alakítaniuk. Akikre dőlt már rá gerenda vagy verte el a jégeső a termését, az apró gyerekkora első kudarcaiból elvonja a következetést, hogy a világ olyan, amilyen, és bármiképpen lázad ellene, az nem teszi meg azt a szívességet, hogy másképpen működjön, mint ami a világ rendje, és ebből nem csinál igazságossági kérdést. Az ilyen ember magától értetődő természetességgel fogadja el a valóságot, és ha megbetegszik a galócától, akkor másnap már nem eszi meg. Az ilyen ember természetesen fogadja el a felsőbb hatalmat – az Istenét és adott esetben emberét is - és nem azon agyal, hogy hogyan lehetne megváltoztatni a világot, hanem azon, hogy a létező világban hogyan tud boldogulni. Tudja, hogy világról alkotott elképzelései, szóljanak a kvantumfizikáról vagy a pi…vadászatról, csak elméletek, és a valóság ezt bármikor megcáfolhatja. Ha tudja, hogy a dimetil-karbamáttól megdöglik a krumplibogár, és azt tapasztalja, hogy permetezés után a krumplibogarak vigyorognak, nem ordítja fröcsögő nyállal, hogy a krumplibogarak márpedig fasiszták, hanem levonja a következtetést, hogy karbamát-rezisztens példányokkal áll szemben, és más növényvédelmi megoldást keres. Ez azzal az előnnyel jár – igen komoly előnnyel! – hogy megtanulja a tanulás és a tudás értékét, és egyben világképe azonos a valósággal, vagy legalábbis nagyon közel áll a valósághoz, és a maga szintjén –egyszerű műszaki szaki vagy mérnökprofesszor, mindegy – használható szak-, és egyéb tudásra tesz szert. Az ilyen ember aztán, mikor gyerekkorában azt hiszi, hogy a Mikulás hozza az ajándékot, nagyobb korában, mikor rájön, hogy ez nem így van, nem toporzékol, hogy de igenis a Mikulás hozza, és a szülei csalnak, hanem rezignáltan tudomásul veszi a kísérleti bizonyítékot, és világról alkotott elképzelését az új információ függvényében azonnal és minden érzelmi megrázkódtatás nélkül átalakítja. Ahogy Bersilius, a kiváló svéd kémikus fogalmazta meg: a természettudós az az ember, aki nem haragszik a baritra azért, mert másképpen kristályosodik, mint a kalcit, hanem leírja a kristályformát és a kristálytengelyek hajlásszögét. Az ilyen ember a valóság talaján áll, és valami elképesztően k..vára nem érdekli, hogy az oroszlán miért olyan gonosz, hogy megeszi a kis gazellát, hanem tudomásul veszi, hogy az oroszlán egy adott esetben emberre is veszélyt jelentő csúcsragadozó, és ami érdekli, nem az, hogy az oroszlán miért nem szégyelli magát azért, hogy aranyos kicsi állatokat öl, hanem az, hogy hogyan fut, milyen a fogazata, milyen módon támad, miképpen táplálkozik, szaporodik és él, és legfőképpen az, hogy mire tudjuk használni. Az ilyen embert, ha megkérdezik, mennyi kétszer kettő, rávágja, hogy négy, és a továbbiakban a dolog nem érdekli. Hogy egy kellően megosztó példát hozzak, ha ilyen ember azt tapasztalja, hogy a cigányok a világon Norvégiától Görögországig, Indiától Portugáliáig, teljesen eltérő kulturális hagyományú és szokású, fejlettségű és nyelvű országokban egyaránt másképpen élnek, mint a befogadó állam népe, akkor megállapítja, hogy a cigányokban van valami eltérő a többi emberekhez képest. És ha ennek az eltérésnek az összmérlege negatív, akkor ez az eltérés is negatív lesz. Ez nem értékítélet, nem előítélet, nem gyűlölködés: ez tény. Az ilyen ember számára a valóság és a tények számítanak. Ha egy híd terhelhetőségét vizsgálva megállapítja, hogy ez a híd nem lesz képes terhet hordani, akkor nem azért közli ezt a tervezővel, hogy őt megbántsa vagy gyalázza, vagy azért, mert a híd tervezője színesbőrű vagy más vallású, és mert ő meg rasszista, hanem egyszerűen azért, mert ez az igazság, és számára ez a lényeges. A tény-, és valóságalapú ember nem utálkozik, nem gyűlölködik, hanem életét a neki és közösségének megfelelő módon kívánja élni, ezért ha szükséges, a szükséges mértékben radikális megoldásokat alkalmaz. A radikális megoldás az ő világlátása szerint szükségszerű, ezt egy vállrándítással intézi el, az ideaalapú ember számára megengedhetetlen gonoszság. A valóságalapú ember azt szokta meg, hogy a valóságot elemző gondolkodás alapján megvizsgálja és ennek megfelelően érvekben és cselekvési variánsokban gondolkodik. Ha olyan emberrel találkozik, aki másképpen gondolja a dolgokat, mint ő, megpróbálja meggyőzni, tényekkel és valósággal, és tényekkel és valósággal őt is meg lehet győzni, ezért a valóságalapú ember bármikor vállalja a vitát. Ha a másik felet észérvekkel meggyőzni nem lehet, a valóságalapú ember két cselekvési variánst ismer: ha az illető fél veszélytelen rá, kézlegyintéssel elintézi, és hagyja a csudába, ha veszélyt jelent rá, akkor saját érdekében a megsemmisítésére törekszik. Nem azért, mert utálja vagy valamiféle ideológiai indok miatt: ideológiát nem keres hozzá, az egyvalami: saját maga és közössége biztonsága és érdeke. Alapvetően azért nem keres ideológiát, mert nem érdekli az ideológia, azt az ideológiát fogadja el, ami a valóság, ahhoz meg nem kell. Ilyen az, mikor a realitás és a makacs tények irányítják az ember véleményét és világlátását.

A másik típusa az embereknek ugyanezt fordítva próbálja véghezvinni. Visszafelé csinál mindent, megteremti magának Istent, szivárványból esőcseppet, a Napból kihűlt testet. Az ilyen személy elméletekben és utópiákban gondolkodik, és nem megérteni, hanem megváltoztatni akarja a világot, saját maga által elképzeltek szerint. Ahogy a komcsik is vissza akarták fordítani a folyókat és a Földet a sarkából kiforgatni, tekintet nélkül a következményekre. Végeredményben tulajdonképpen – elméletben – így is lehetne ezt csinálni. Ezzel a fő gond mindössze csak az, hogy az ilyen ember –éppen viselkedésénél fogva – nem törekszik megértésre, ezért folyton olyan dolgokba akar beleugatni, amihez nem ért. Természeténél fogva – mivel nem törekszik megértésre – alapvetően nem ért semmi hasznoshoz. Megfigyelhetjük, hogy a liberális gondolkodásmódú személyek gyakorlatilag kivétel nélkül elméleti és legfeljebb bölcsész-humánműveltségű, vagy nagyon sokszor teljesen műveletlen, képzetlen emberek, akik a környező természeti világról – kémiai, biológiai, informatikai, fizikai, asztrofizikai, kozmológiai, mechanikai, műszaki, technikai, földrajzi, geopolitikai, stratégiai, energetikai téren – rendkívül sekélyes vagy semmilyen ismeretekkel nem bírnak. Az ilyen, ideák alapján gondolkodó személyek alapvetően nem biztos, hogy hülye és/vagy gonosz emberek. Sőt, többségükben alapvetően humanista gondolkodású, eredendően jólelkű és pozitív önképű személyek: ez különösen veszélyessé teszi őket. Miért? Mert magukévá tesznek bizonyos nézeteket, ideákat, mert azok igazságosnak, magasröptűnek, szelídnek, kulturáltnak és „haladónak” tűnnek, legalábbis felületesen vizsgálva –alaposabb vizsgálatra pedig gondolkodásmódjuk és ismerethiányuk miatt nem képesek. Mivel az önképük pozitív, azt gondolják magukról: én jó ember vagyok. Egy jó ember – ez logikus – jó és igazságos dolgokban hisz, ezért neki kötelessége, hogy higgyen ezekben a „jó és igazságos, demokratikus és haladó” gondolatokban. Ebből – értelmezése szerint – két dolog következik: aki ezekben nem hisz, az eredendően gonosz, ezért gyűlölni kell, és mivel a gonosz embereknek nem lehet igaza, a valóság nem lehet olyan, amilyennek a gonosz emberek látják. Ebből a két dologból megint következik két dolog: a liberális, az idealista vitát érdemben nem vállal, számára vita lefasisztázásból és lerasszistázásból, illetve lehülyézésből áll, nem akar meghallgatni érveket és nem hajlandó se tárgyalni, se elfogadni, se megismerni, hiszen eldöntötte, hogy a másképpen gondolkodó gonosz, és nincs igaza, ezért érveléssel, a valósággal nem győzhető meg. A másik: az állandó harc és elkeseredett küzdelem a valósággal, mikor a valóság valamilyen oknál fogva nem akar hasonlítani az elmélethez. Az idealista kivetíti elképzeléseit, ideáit a világra, függetlenül attól, hogy ezek passzolnak-e a valósághoz, vagy nem. Az őt nem érdekli. Számára sokkal fontosabb az, hogy elképzelése, helyes, igazságos és szép legyen, minthogy valóságos. Életüket tovább nehezíti, hogy eredendő ismerethiányuk miatt hadilábon álnak az elemi logikával, ami miatt állandóan önellentmondásokba keverednek, valamint előítéleteik miatt bizonyos szegmenseit a világnak eleve nem fogadják el, ezért gondolkodásuk tehetetlenül korlátolt, mindenhol tabukba és határkövekbe ütközik, amit a valóságalapú ember nem ismer. Isten, hit és erkölcs nélkül akarnak erkölcsi kérdésekben igazságot tenni, igazság ismerete nélkül akarnak igazságot tenni, tudás nélkül akarnak ítéletet alkotni. Teljesen más szellemi síkon mozog, mint a valóságalapú, földönjáró ember, ezért, ha akarna, se tudna szót érteni vele. Az idealista mindent „szépsége és igazságossága” szerint akar értékelni, ezért nem tud mit kezdeni az oroszlánnal, mert az oroszlán szép, de mivel aranyos állatokat eszik meg, nyilván gonosz, vagy egy családját és gyermekeit szerető és róluk gondoskodó családanyával, hiszen az olyan „szép”, de egyben retardált középkori férfisoviniszta nőelnyomó gondolkodásmód áldozata, akit mégiscsak fel kéne szabadítani...

A fent már megemlített példázat szerint, mivel az így „gondolkodó” emberek szerint minden ember egyenlő, faji különbségek nincsenek, a néger nem fázósabb az eszkimónál, ahogy a pincsikutya is legalább olyan gyorsan fut, mint a versenyagár, a holstein fríz marhának pont akkora szarva van, mint a hortobágyi szürkebikának, a vadszőlő nem savanyúbb a zalagyöngyénél – ha a cigányok más körülmények között élnek, mint a befogadó nemzet, annak csakis és kizárólag valamiféle külső okai lehetnek, ami nyilván és csakis a veszedelmes rasszizmus és a többségi társadalom intoleranciája lehet, azaz mindenki és minden rasszista. Ha egy ilyen személyt esetleg megkérdeznek, hogy végül is, de mennyi kétszer kettő, akkor az hosszasan magyaráz az afrikai éhezők szenvedéseiről és a homofóbia embertelenségéről, a gonosz antiszemiták aljasságáról, majd néhány határozott felszólítás után esetleg kiböki, hogy kétszer kettő márpedig öt. Mármint minden modern demokrata és felvilágosult civilizált személy szerint, aki pedig erről mást gondol, az pusztán azon tény alapján, hogy a valóságot valóságnak hajlandó látni, és a saját szemének hisz, nem az estimeséknek, nos, ezért ő elmaradott középkori, retardált és antidemokrata, sőt, egyszerűen fasiszta és kész. Ilyen az, mikor az ember véleménye akarja irányítani a realitást, mikor az elmélet veszettül küzd a makacs tényekkel.

Túl sokan élik le az életüket úgy, hogy csak azt “gondolják” (szigorúan idézőjelben értve), amit a szájukba rágnak. Ha a tanár, a tévé vagy a szomszéd azt mondja, akkor a húsevés káros, mindenhol tombol a “náciveszély”, a napfény rákot okoz, és az igazi férfi már nem is a tenyerén hordja a nőt, hanem a nyelve hegyén. Hogy hogyan, vagy miért? Nincs hogyan vagy miért, ez van és kész, mert… Mert ezt mindenki tudja, mert ezt mondták. Minek is kéne gondolkodni, miért kellene a valósággal foglalkozni, mikor ott van helyette a megmondóember…

A politika és a közélet jól profitál az idea alapú gondolkodásból, ezért sajnos nagyon is erőltetik. Számukra a valóság csak afféle hátráltató tényező, maradi gondolat; a “konzervatívok” trükkje a szépen felépített légvárak gonosz lerombolására. Maholnap oda jutunk, hogy nem csak a logika és a matematika lesz gonosz antifeminista-antiliberális náci férfitalálmány, hanem a valóság is… Mert hát aki valóságalapon gondolkodik, annak bármelyik elméletét nézve, bármelyik pillanatban ki kell tudnia mutatni az ablakon (képletesen értve persze), és “odakint” annak kell lennie, amit ő állít. A feministák és a liberálisok rengeteg dolgot állítanak, ami az ablak túloldalán nem látható: Milliókat érintő rendszeres és súlyos családon belüli erőszak? Nyoma sincs. Mindenütt tomboló nemi erőszak? Csak a képzeletükben. Gonosz férfiak uralkodnak szegény nőkön? Láthatatlan. Permanens náciveszély. Ugyan hol? Dühöngő intolerancia. Az ő részükről, igen, de az össztársadalom szintjén? Tomboló antiszemitizmus? Hát, igény, az vóna’ rá, ahogy Jani bácsi mondta faluhelyen….

Manapság (sok más egyéb dolog mellett, nyilván) e két világkép háborúja zajlik, és az idea alapú gondolkodás már szinte teljesen kiszorította a valóságalapút. (Ehhez határtalan segítséget nyújt az emberek elbutítása, elgyökértelenítése és a természettől való elszakítása, valamint a vallásüldözés.) Segítségére van ebben a polkorrektség, a neoliberális “fejlődés” eszméjének térnyerése, ami tulajdonképpen maga is utópia alapú gondolkodás. A modern liberálisok elképzeltek egy ideális világot, és addig akarják rugdosni ezt a valódit, amíg nem idomul az elképzeléseikhez. A gikszer az, hogy a valódi világ mi vagyunk, ezért minket akarnak a saját ízlésüknek megfelelő öntőformába passzírozni – és csodálkoznak, hogy van aki ellenáll.

A "magyar" (magyarországi) liberális ebben annyiban különbözik a general type-tól hogy nem ilyen jóindulatú, hanem veszettül gyűlöli is a magyar népet.

Eztleginkább szabatosan és tömören a hazai liberális entelektüelek (vagy magukat annak képzel) egyik idola, Korniss Mihály fogalmazta meg egy ízben Bayer Zsoltnak: "vagy egyetértesz velünk, vagy náci vagy". Illetőleg elhíresült kijelentében:

"Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket."

[link]

Ez az ő valódi arc poeticájuk, az a magyarországi "liberalizmus" lényege. A magyar néppel szembeni mély és határtalan GYŰLÖLET.

büdös nyúl, te hihetetlenül primitív vagy.

Kezdjük azzal, hogy az egész ideológiaalapú világszemléletet rá tudjuk húzni arra az oldalra is, amit te képviselsz (nem csak a liberálisokra és a komcsikra).

Büdös nyùl for president!

(Nem ironizàlok)

Làtok nèmi esèlyt rà hogy ez a migràncssimogatàs betesz a liberàltaknak.

Most tènyleg negyon szembe mentek a tènyleg nagyon szembetűnő valòsàggal.