Magyarországon miért van ez a rasszista gondolkodás?
Kedden voltam fodrásznál és kissé ledöbbentem, miket hallottam.
De, nem csak az volt a megdöbbentő amiket mondtak, hanem az, hogy az ott levők teljesen egyetértettek vele.
Konkrétan egyik etnikai csoport tagjainak "elköttetését" , sterilizálását vitatták meg.
Volt aki szerint azonnal el kell őket köttetni, volt, aki szerint 2 gyerek után,illetve abban mind egyetértett, hogy államilag szabályozni kellene őket.
A 30-as 40-es évek Németországában még elment volna ilyen szöveg, de most 21. században, egy európai országban egyáltalán nem.
De, ez a fajta gondolkodás Magyarországon általános, sőt majdnem természetes is.Nem egyszer hallottam már hasonlókat.





Ha itt élsz te is, erősíted ezt a mentalitást:
"De, ez a fajta gondolkodás Magyarországon általános, sőt majdnem természetes is.Nem egyszer hallottam már hasonlókat."
Tehát azért, mert valamit "hallottál" itt-ott, az egész ország rasszista? Nem vagy te egy kicsit nagyon előítéletes?
Gyűlöletes a kettős mérce amit használsz.
Döntsd már el, hogy megveted az ilyesmit, vagy csak simán a magyarokat rühelled...















Kérdező, ha a lakásodban csótányok jelennek meg, te elkezded irtani őket, vagy örülsz, és teszel ki nekik plusz ételmaradékot?
Na ugye, gécco...





"Mivel az adott csoportot az ösztönei irányítják, nem gondolkodik, és akkor is termeli a gyereket, ha nem tudja ellátni..."
Na, ez a vegytiszta, zsigeri rasszizmus a gusztustalan, nem a liberalizmus. Egyszerűen undorító és számomra felfoghatatlan, hogy vagy képes embertársaidról így gondolkodni.





Azért van "rasszista gondolkodás" mert a kedvenceiddel csak a baj, és még a libber csürhe adja a lovat alájuk.
Egyébként, hogy létezhet az ejrópádban még benes dekrétum? :D










@tiedét
"Döntsd már el, hogy megveted az ilyesmit, vagy csak simán a magyarokat rühelled..."
döntsétek már el, hogy aki védi a kisebbségeket az magyar vagy hazátlan zsidó-bérenc





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!