Magyar barátaim, benne lennétek?
Most hogy végre elkergettük a kommunistákat, és közel állunk megint a 2/3-adhoz, (volt, de a kommunisták azt is elvették), nem kellene egy olyan választási törvényt megszavaztatni, mely értelmében az elkövetkezendő választásokon, akik nem mennek el, azok lényegében jóváhagyják a kormányt, tehát azt is a jelenlegi kormányzathoz írják.
Hiszen végre a haza, a magyarok kezében van az ország sorsa, és így elkerülhető a kommunisták visszatérése, ezenkívül a Jobbik sem kaphatna nagyobb teret, habár ők nem olyan rosszindulatúak, csak forrófejűek, fiatalok egy kicsit.
Így végre a normális, konzervatív, tiszta nemzeti érzelmű embereké maradhatna az ország.
Te netán liberális vagy? Akkor elárulom neked, hogy a liberálisok végig nagyon gonoszok voltak, a kommunisták cinkosai, megtámadták nemzetünk közös sikereit: a rezsicsökkentést, melyet összefogással kellett megvédeni.
Leamortizálták a magyar focit, majd a stadionok építését támadták meg, ha pedig az igazságot egy nemzeti hírcsatornával igyekszünk közelebb vinni a keményen dolgozó kisemberek felé, az sem teszik nekik.
Azt akarják, hogy ne a magyarok, hanem az EU, az USA, a bevándorlók diktáljanak.
22-es, bezzeg ha a szíved csücskei, a kommunisták lennének hatalmon, másképp gondolnád te is.
Pont az a lényeg, hogy akik nem mentek el, azok nem akarnak változást, ez így jó nekik, ezek a normális emberek, de még jobb, ha elmentek, és a fülkében foglaltak állást nemzetünk mellett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De jó, hogy egy komment alapján megállapítható, hogy ki a komcsi! :D
Neten keresztül kéne tartani a választásokat, és a komcsi szavazatoknak esélyük sem lenne. XD
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 24/25 Időpont ma 00:10
Nem a kommunisták vannak hatalmon??? Leszavazták a fideszt és én ezt átaludtam? Bazeg...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező: először is, olyan szó nincs, hogy "leamortizálták".
Másodszor, én egyik párttal sem szimpatizálok különösebben, de elmentem szavazni, hogy ne a fidesz maradjon hatalmon (természetesen nem rájuk szavaztam).
Még egyszer leírom, hátha úgy megérted: akik nem mentek el szavazni, azok azért nem mentek el szavazni, mert annyira odalennének a jelenlegi kormányzásért (és nem akarnak változást, ahogyan ezt te állítottad), hanem mindegyik párt lejáratta magát, egyikre sem tud szavazni, és inkább akkor már a családjával tölti az idejét, vagy amivel éppen kedve tartja, minthogy elmenjen szavazni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igen, komment alapján megállapítható, hogy ki a komcsi. Akik a konzervatív eszmét ócsárolják, azok a kommunisták!
Nem a kommunisták vannak hatalmon 2010 óta.
A Fideszt már nem fogják leváltani, ez is csak a kommunisták vágyálma.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!