Magyar barátaim, benne lennétek?
Most hogy végre elkergettük a kommunistákat, és közel állunk megint a 2/3-adhoz, (volt, de a kommunisták azt is elvették), nem kellene egy olyan választási törvényt megszavaztatni, mely értelmében az elkövetkezendő választásokon, akik nem mennek el, azok lényegében jóváhagyják a kormányt, tehát azt is a jelenlegi kormányzathoz írják.
Hiszen végre a haza, a magyarok kezében van az ország sorsa, és így elkerülhető a kommunisták visszatérése, ezenkívül a Jobbik sem kaphatna nagyobb teret, habár ők nem olyan rosszindulatúak, csak forrófejűek, fiatalok egy kicsit.
Így végre a normális, konzervatív, tiszta nemzeti érzelmű embereké maradhatna az ország.
Nem a szövegértésem rossz, én sem veszem ám komolyan, hogy a Gyurcsánypárt meg az MSZP annyira utálja egymást.
Nagyobb rálátásom van ennél a dolgokra, tudom, hogy belül egyre húz a szívük, a magyar nemzeti értékeink ellen dolgoznak szoros szövetségben és nagy egyetértésben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

# 12/14 Időpont ma 23:05
Hát hidd már el, hogy az. Én már csak tudom.
Igaza van egyébként, mert abban a helyzetben, amikor Gyurcsány garázdálkodott, valóban más utat kellett bejárni, mégpedig a fülkeforradalom útját, mely során elkergettük a kommunistákat, és a jók kezére bíztuk kicsiny országunk sorsát.
11-es, jelenleg magyar kormányunk van, aki a magyar érdekeket nézi, nem külföldi, amerikai és uniós érdekeket. Már rengeteg dolgot kivívott nekünk az EU-val szemben, amit a kommunisták veszni hagytak.
A konzervatizmus a legnemesebb eszmék egyike, ha nem az lenne, nem képviselné egy ilyen jóérzésű miniszterelnök.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 16/16 Időpont ma 23:13
Így van. A Szent Fülkeforradalomkor a komcsik elkergették a komcsikat. Csak jöhetne már a csősz...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem, a magyar emberek fülkeforradalommal kergették el a kommunistákat, utána szétzúzták magunkat, és egymást kergették szerencsére. Ez is a fülkeforradalom egyik vívmánya.
18:
A konzervál szó azt jelenti, hogy valamit megőriz a romlástól.
A mi kötelességünk megőrizni a nemzeti értékeinket, hagyományainkat, megőrizni a haza szuverenitását a kommunistáktól és külföldtől.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hiába konzerválsz valamit, úgysem tart ki örökké mert elmúlik. Vannak pl. több ezer éves múmiák amiket "tökéletesen" megcsináltak mégis elporladnak egy idő után.
Volt rengeteg eszmerendszer és elképzelés (pl. lapos a föld) amiket szintén megcáfolt a tudomány.
Miből gondolod, hogy pont egy kis ország, mint a mienk találta fel a spanyolviaszt és az a szent követendő példa?
Haladni kell, mert ez az élet rendje.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!