Szerintetek tényleg 1/3,1/3,1/3 lesz ebből a legközelebbi választásokon? Mit fognak csinálni egy ilyen szituációban?
Tényleg ez kirajzolódni látszik a közvéleménykutatások alapján.
Eddig azt mondta mindenki, hogy a választás úgy is az egyéni kerületekben fog eldőlni a Fidesz javára.
Azonban mára már ezek is mást mutatnak, az utóbbi hónapokban nyertek a balosok is, és nyert a Jobbik is.
Az MSZP-t, Együtt-et, DK-t, PM-et, stb úgy is egybe kell számolni, mert az egyéni kerületekben összefognak, és ha kormányközeli helyzetben lennének, akkor is összefognának.
Az LMP-t viszont nem tudom hova tenni, mert ideológiailag ők is ide tartoznak, viszont nem szeretnek barátkozni a többi párttal, de úgy látom, hogy egyre inkább jönnek fel, a 8%-uk pedig pont sorsdöntő lehet 2018-ban.
Azonban a 3 nagy tömb (Ballib-Fidesz-Jobbik) erősen utálja egymást, nem tudom, hogy hogyan tudnának összefogni, ha egyik sem lesz elég erős ahhoz önállóan, hogy kormányt alakítson.
A baloldal jó, ha 5%-ot elér:D
Egyáltalán léteznek még ezek a pártok??:D
Hát, azért erősebbek ők, mint 5%. Veszprémben nemrég nyert a jelöltjük, és Tapolcán habár elmaradt az MSZP-s jelölt, de hasonló nagyságrendben kapott ő is, azaz nem mondhatni, hogy nevetségesen megverték.
Ha a közvéleménykutatási eredményeket összevetjük, akkor kevéssel múlja alul a másik kettőt, főleg, ha az LMP-t is hozzászámoljuk.
Viszont a Fidesz népszerűsége csökken, a Jobbiké és a baloldalé viszont nő!
Igen, de a közvélemény kutatásokat általában nagyobb városokban végzik(már ha kijönnek Budapestről egyáltalán).
Plusz az baloldalra inkább a nyugdíjasok szavaznak onnan is az öregebbek, azok meg igen nagy tételben halnak meg évente, tehát fogy a szavazótáboruk
Ezek a demográfiai összevetések kissé ingatagok. A jobbikosok azzal érvelnek, hogy sok potenciális szavazó még nem tudott szavazni a korából kifolyólag, viszont 18-ban tud majd.
Ezzel szemben a cigányok sokkal gyorsabban "szaporodnak" szerintem, ők pedig inkább a ballib oldalra húznak majd.
Ezen kívül sok a ballib fiatal is, főleg Pesten, akik szintén nem a Jobbikra fognak szavazni, hanem mondjuk az LMP-re.
Az MSZP és a Fidesz tábora viszont nyilvánvalóan szűkülni fog szerintem is.
"Ezzel szemben a cigányok sokkal gyorsabban "szaporodnak" szerintem, ők pedig inkább a ballib oldalra húznak majd"
Arra szavaznak akik fizetnek.
LMP vidéken nulla.
Jobbik vidéken erős, városokban nem; de az emberek kezdik látni, hogy van értelme rájuk szavazni, nem elpocsékolt szavazat, illetve vidéken a "rasszistázás" nem működik.
MSZP utódpártjai (nevezzük így) kb csak a fővárosban szereznek valamit.
MSZP maga pedig folyamatosan gyengül, de azért még életben van.
Szerintem 2018-ban két választás lesz, mert először a jobbik nem akar szövetkezni, kisebbségi kormányt meg nem tud alakítani a fidesz. A második választásokon jelentős behódolás lesz érezhető a fidesztől, értem ezalatt a fontos szakpolitikák átengedését a jobbik javára, csakhogy fennmaradjon a hatalma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!