Szerintetek inkább kivándorolnak vagy itt maradnak a fiatalok?
A "jaj de nehéz a matek érettségi" szintű emberek azok kint is nyomorognak. Van egy ismerős család, akik muter fater felnőtt gyerekek mind disszidáltak Ausztriába, és a 10 nm-es konyhában ketten nyomorognak a zúgó hűtő mellett és mindegyikük kuli melót végez, konyhamalacok, mosogatnak, éjszaka takarítanak stb.
Az orvosoknak meg mérnököknek már más a helyzet.
Természetesen a döntő többség azért itt marad. Az igaz, hogy az elvándorlók aránya magas, de az 1800-as évek vége óta ugyan ez a tendencia (a kommunizmust leszámítva ugye a vasfüggöny miatt), nem új jelenség ez.
Ráadásul a kivándorlók nagy része is pár év múlva visszajön ide családot alapítani. Mert azért, ha már az ember összespórolt kint annyi pénzt, hogy tud venni egy lakást/házat, akkor 2 átlag fizetésből már bele lehet vágni a baba projektbe.
"A korcsok kivándorolnak, a magyarok itthon maradnak."
Meg is látszik az országon, hogy a nagymagyarok itthon maradnak.
Nem az a lényeg, hogy mennyien mennek ki, hanem az, hogy mennyien utálnak itt élni.
Az a szám viszont nagyon magas.
Vegyes. A többség Magyarországon marad, de sokan elmennek külföldre és közülük is sokan hazatérnek néhány év után.
Nálunk a volt gimnáziumi osztályból (2008-ban érettségiztem) 20% ment Nyugatra hosszabb időre. Közülük 10% már szinte biztosan ott telepszik le, 10% aki inkább alkalmi munkavállaló, ingázó, ők inkább Magyarországon élnek. Aztán mondjuk van még további 10-20%, akik lehet, hogy a jövőben még kimennek szerencsét próbálni.
"Ráadásul a kivándorlók nagy része is pár év múlva visszajön ide családot alapítani. "
Ide ugyan nem. A disszidenseket kivégzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!