Ha lenne egy hiteles, életképes párt, akkor a Fidesz menne a kukába?
Minden rendszer négy-öt generáció idejére, legfeljebb 150 évig időszerű, ezalatt anakronisztikussá válik, így át kell engedni helyét egy más érának. Mindig voltak igazságos idők, úgy mint jogtalanság. Jó idők és rossz idők, boldog és boldogtalan kortársak, mint ma! A világ nem fordul jóra vagy rosszra, csak az idők, a korok változnak, hogy a változás egyeseknek jót, másoknak rosszat hoz, ez már a változás velejárója. Platón szerint minden rendszer lehet igazságos, de lehet igazságtalan is!
Az állam jog, véd, dacszövetség, amely cserében kötelességvállalást követel polgáraitól. Az állam évezredek óta konstituálja vezetőit, törvényeit és institúcióit, de ez ideig sem az ideális kormány, sem az ideális államforma, az ideális állampolgárról nem is szólva, nem találtatott. Félő, hogy az ember tökéletlensége miatt örökre megoldhatatlan is marad. Azért egy bizonyos biztonságot kölcsönöz az állam mindnyájunknak. Így a nagy többség eltűri, hogy kortársai körülbelül öt százaléka kormányozza és uralkodjon felette. A polgárok nagy része úgy sem törődik sokat a politikával, amíg az állam a rendet, a biztonságot fenntartja, és vagyona sérthetetlenségét garantálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!