Melyik nehezebb a fizikai vagy a szellemi munka?

Na és mi van akkor, ha mindkettőt csinálod?

Agyilag is lefáradsz, meg testileg is.

Én már megszoktam, hogy minden nap fájnak a lábaim, néha beáll a vállam vagy a hátam. Nyomom a bogyókat, és ugyan még mindig fájnak, de már nem annyira. A bogyókkal, kenőcsökkel legalább tudok aludni. Mikor lazább napok vannak és a gép előtt ülve a jó alkatrészeket választva segíted a vásárlókat, elmagyarázod, hogy ez miért jó neki és ezt hogyan is tudja összeépíteni, vagy alkalmazni más számítógépes rendszerekkel, akár frissítéseket telepíteni stb és nem érti az ártatlanom és kihullik a hajad. Vagy mikor elnyomod a billentyűt és túl sok kedvezményt adsz, a főnök meg leöl és oda a fizud 30%-a... meg árajánlatokat készítesz a megfelelő konstrukcióról, ahogy a kedves leendő vásárló megálmodta. Készítesz vagy 500db ajánlatot, de csak 50 igazi vásárlód lesz a végén. Szedek pár cuccot szinte mindenre, és még csak 28 éves vagyok. Jól keresek, de k sokat kell dolgoznom ezért.

#53 én írtam fentebb.

Gépészmérnök vagyok, ugye egyetemi végzettséggel.

Nekem programoznom is kell és megtervezni a jó konstrukciókat a megrendelők igényeinek megfelelően, kérésre.

Mostanában az a gond, hogy kevés a munkaerő. A másik az, hogy ahogy az én főnököm is pl nem akar több embert alkalmazni, hanem inkább egy emberrel akar mindent megcsináltatni. Persze, vannak bizonyos állami támogatások, ha felvesznek alkalmazottakat, azonban azt jól ki is használják addig ameddig szükségük van rá.

Itt már mindenki csinál mindent.

Attól függ, mit értesz a "nehéz" alatt. A fizikai munkák tipikusan lényegesen nagyobb energiabefektetést igényelnek, míg a szellemi munkák lényegesen nagyobb felkészültséget. Másképp nehezek. Hogy konkrétabb legyek:

Másfél óráig kertet ásni sokkal kimerítőbb, mint megtartani egy másfél órás matematikai analízis előadást az egyetemen.

Másfél óráig kertet ásni majdnem mindenki tud, míg egy másfél órás matematikai analízis előadást tartani az egyetemen egy olyan feladat, amire mondjuk tízezer emberből egy képes.

-----

Ugyanakkor a fizikai munka kicsit túl van romantizálva. A kedvenc történetemet egy ismerős paprokon mesélte el. Ment temetni, és a szertartás előtt a sírásók nekiálltak panaszkodni:

- Atyának könnyű, csak mond egy beszédet. Nekünk meg pakolni kell a koporsót, a koszorúkat, befedni a sírt, etb.

- Cserélhetek valamelyikükkel, ha gondolják...

- Jaj, nem, dehogy, még csak az kéne! Beszéljen csak az atya!

Na hát eddig tartott a fizikai munka nehezebb volta...

#56

Azért volt olyan vizsgaidőszakom egyetemen, amikor az egész napos tanulástól szó szerint belázasodtam. Pontosan úgy, mint amikor túledzettem magam.

Érvényes Parkinson törvénye. "a hozzáértés és az arról való vitázás fordítottan arányos". Ha jól látom, z 58. vagyok jelen válaszommal.

Hogy a dolog nehezebb legyen, felvetek egy másik szempontot.

Láttam, beszéltem olyan emberekkel, akik "nehéz"-nek tartott fizikai munkát végeztek (konkrétan ásás). Volt, aki nagyon elfáradt, volt aki nem. Volt aki majdnem másfélszer annyi földet termelt ki, mint egy másik. A vélemények megoszlottak. kíváncsi voltam, mitől. A válasz egyszerű. A hozzáértéstől. Ásni (és sok más fizikai munkát végezni, beleértve a zongoracipelést is) sokféleképpen lehet. Ilyesmit kevés helyen tanítanak (azért létezik). Így az értelmesebbje rájön a jó fogásra, kevesebb ésszel meg nem. Pontosan ugyanazt a munkát végezve egyik jobban elfárad, másik kevésbé. De ez nem a kondíciótól függ (kicsit attól is), hanem a gógyitól. Nem mindegy, hogy fogom a lapátot, a zongorát. nem mindegy komótosan de szívósan csinálom, vagy kapkodva, össze vissza. Hogy miért nem, arra a fizika törvényei adnak választ. Az egyenletes munkához kevesebb erő kell, mint a hol gyors hol lassúhoz. A helyes fogás kevéssé fárasztja a szervezetet, mint a hibás. De ennek kitapasztalásához először is felismerés kell, utána próbálkozás.

Ugyanez a helyzet a szellemi munkával, csak másképp, mert más emberi szerveket mozgat, vesz igénybe, és azok másképp is fáradnak. Az ember viszont csak akkor érzi jól magát, ha a szervezete minden tagja jól működik. Azt mondani, elfáradtam, csak a szokásos egysíkú kijelentés, valójában ez sokféle esetet jelent, csak lusták vagyunk más szóval jellemezni (vagy éppen nem tudjuk).

Én szellemi munkával foglalkozom, és szeretek fizikai munkát végezni. Nemcsak műszakit, hanem például gyaloglást. Mondjuk 50 km 12 óra alatt. Elfáradok, de jól esik. Miért? mert teljesítmény van mögötte. Egyes fizikai munkákat például meg tudnék csinálni, de nem vagyok hajlandó. Mert egy dolog, amit az ész tud (esetleg sokkal jobban, mint a fizikai munkás), és más dlog, amit a kéz tud. Ahhoz is gyakorlás kell, csak kevesebb. De azért "találták ki" a szakmunkást, hogy (hozzám képest) gyorsan és főleg jó minőségben végezze el a feladatot az én örömömre. Cserébe én meg olyant végzek el neki (nem feltétlenül szó szerint, de a hasonlóknak), ami nekem megy jobban. Ezt nevezik munkamegosztásnak, már sok ezer éve kitalálták és alkalmazzák.

Már csak egy szimpla példa. Egy nagyszerű ház felépítéséhez sok munka, sok ember kell. DE!!! Ha elkészült, én pedig gondosan jegyeztem minden munka időtartamát egyenként, hozzáveszem a szakértelemhez szükséges ráfordítást is, gondosan összeadogatom, kijön egy szám. Ahogy mondani szokás, ennyi embernap kellett az elkészüléshez. Senki se gebedt meg (nem engedtem, és ehhez különös képességem volt), mindenki jól érezte magát, szóval semmi különleges kimerültség, csodálatos minőségű ház, ennyi embernap.

Nézek egy másik házat, sok fáradság, rosszabb minőség, több embernap.

Kipróbálnám, pénz nem számít, ugyanezt végezze el egy ember. nem megy. egyik villanyszerelésre képtelen, másik egyenes fal felhúzására, harmadik rajzolni se tud, nemhogy tervezni. Szóval egy ember nem tud házat építeni tízszer annyi embernap alatt se. mai bonyolult világunkban milliószámra akad olyan munka, amit más képtelen elvégezni mert meg se érti, megint más akkor se vállalkozik rá ha tízszer annyit fizetnek érte. Ő tudja miért nem, de nem biztos, hogy ezt mindenki megérti.

Fel kellene fogni végre mindenkinek: a mai világukban szinte mindenhez több ember tudása, munkája kell még akkor is, ha nincs jelen vagy nem látszik a munkája. Lehet ásni, de azt az ásót valaki megtervezte, valaki tudta, hogyan kell vasat készíteni, bányásztak hozzá, öntöttek kohászok, gépek lapra préselték, szóval a szimpla ásáshoz is több ezer ember munkája kellett. Ez világosan mutatja a kérdés tökéletes értelmetlenségét. Minden munka nehéz, ha kényszerből csináljuk, nem értünk hozzá, és minden munka könnyű, ha értjük, tudjuk a célját, így neveltek, és főleg ha tudjuk, hogyan kell csinálni. Továbbá minden munka elvégzéséhez sok ember egyéb munkája kellett, különben esély sincs elvégezni. Ezért ne akarjunk versengeni, ki végez nehezebb munkát, hanem inkább becsüljük a más munkáját, mert anélkül a miénk fabatkát se ér, sőt, meg se tudjuk csinálni.

Minden munka annyira nehéz, amennyire a végzője érzi, beleszámítva az összes fizikai és szellemi képességét, beleszámítva ambícióját, belső igényességét és még sok mindent.

Minden munka annyira értékes, amennyit hozzátesz a többiek munkájának elvégezhetőségéhez, amennyit hozzátesz a saját és a többiek életének javításához, mert ne feledjük, minden munka ezért történik. Ezt nevezzük egyébként értéktöbbletnek, hozzáadott étéknek. És a méréséhez ennél jobbat meg nem találtak ki, de aki tud jobbat, szóljon és tárja elénk.

A 10. emeletre zongoracipelés nehézségéhez. Aki cipel, ő választotta, ha nem is tud róla. Lehet, hogy már gyerekkorában, mikor nem akart tanulni, és most nem nézem, miért nem akart. Az nem számít, hogy adott pillanatban mást nem választhatott, ez az előéletétől függ. És ha panaszkodik, hogy milyen nehéz, kénytelen vagyok feltételezni, hogy hülye. Választ egy munkát, amiben meggebed. Hogy is van ez?

Az építészi munka vagy az atomreaktor irányításához: Aki tervez, minőségi, sok tudást igénylő feladat elvégzését választotta, ő tette. Mindegy, a dicsőségért, pénzért, presztizsért, a fontos, ő akarta. Estére létezni se tud. Ő választotta, miért panaszkodik? Kénytelen vagyok feltételezni, hogy hülye. Választ egy munkát, amiben meggebed. Hogy is van ez?

Gyanítom, mindkét esetre van válasz. Valami belső késztetés, gyerekkori élethelyzet, motiváció vagy éppen az, amit sorsnak neveznek egyesek, erre vitte. De nem érti igazán a célt. Ezért a végzésével is problémák vannak, abba fárad bele. Minden munkának vannak kifinomult fogásai, módszerei. De minden munkát lehet enélkül is végezni. Az eredmény: silány befejezés, rossz közérzet. Ha sokszor ismétlődik, fásultság, nehéz élet, mindenki utálása, önmagunk sajnálata.

Vannak dolgok, amihez értek és vannak, amihez nem. Ennek ismerete fontos. Mert ebből következik, ha olyant akartak rám bízni, amihez nem, vagy a feltételek nem voltak megfelelők, visszautasítottam. Ma ez egyáltalán nme könnyű, ez is egyfajta feladat, nem mindenki ét hozzá. Én fontosnak tartottam, hogy értsek, mert az élet része, kikerülhetetlen. Ezért elmondhatom, ténykedésem döntő többségét élveztem, nem éreztem nehéznek bár néha alaposan elfáradtam. De nem számít. Az az emberél boldogan, aki elégedett, nem pedig az, akinek sok a pénze. Bár ennek is van egy minimális mennyisége, aki ezt tudja, elő is teremti. Csak még annyit érdemes tudni, 50 éve korban már nehéz elkezdeni. 10-20 éves korban viszont lehet és könnyű. Csak akarni kell. Jó kérdés lehetne: de honnan lesz rá akarat?