Előbb - utóbb minden országban lesz "netadó"?
Nemrég Barack Obama jelentette be, hogy a netet megadóztatják - az amcsi elképzelés szerint 16% lenne a netadó Amerikában és a felhasználó fizetné - nem úgy mint a hazai elképzelés ami a szolgáltatókat adóztatta volna meg.
Nemrég hallottam (azt hiszem az ATV-én de már nem vagyok benne biztos), hogy egy Francia és egy belga tervezet szerint a netadót egységesen vezetnék be az EU-ban legkésőbb 2016 vagy 2017-re.
Előbb - utóbb lesz netadó mindenhol mert a hagyományos telefonálás már kezd jelentősen hátérbe szorulni és emiatt
milliárdos adóbevételek esnek ki az országok - köztük Amerika költségvetéséből.
""Kerdezo, ugye te fizetett Fideszes kommentelo vagy?""
Ja!
Aki nem "fikázza" a kormányt észnélkül mint sokan mások az már csak fizetett kommentelő lehet.
Egyébként csak, hogy tud nem vagyok fideszes - nem vagyok sem jobb sem baloldali beállítottságú. Inkább függetlennek mondanám magam.
""Csak ti azt felejtitek el, hogy az USA-ban 16%-os internetadót akarnak""
Ez havonta 1460 forint minimum.
Mint ahogyan a cikkből kiderült évente 17500 forint lenne a netadó az amcsiknál.
Ha nálunk 10 forint adót is bevezettek volna akkor is tüntettet volna a sok - a baloldal által félrevezettet , félretájékoztatott ember.
MICSODA DEZINFORMÁLÓ KÉRDÉS! :-)))))
A netes kereskedelemre szeretnék az ottani ÁFA-t kiterjeszteni, mert eddig adómentes volt.
""MICSODA DEZINFORMÁLÓ KÉRDÉS! :-)))))
A netes kereskedelemre szeretnék az ottani ÁFA-t kiterjeszteni, mert eddig adómentes volt.""
Egy biztos - angolul nem tudsz!!! Ha tudnál elolvastad volna és értelmezted volna a cikket.
Obama pár napja jelentette be az internet megadóztatását aminek mértéke 16,1% minden amerikai felhasználó számára.
# 24
Ember! Tudod te mi az a Sales Tax?
"Ha nálunk 10 forint adót is bevezettek volna akkor is tüntettet volna a sok - a baloldal által félrevezettet , félretájékoztatott ember."
Jó sügér vagy.
Odaírtam, hogy nálunk már van rajta alapból 27%.
Akkor milyen 10 forint adóról beszélsz?
"Egyébként csak, hogy tud nem vagyok fideszes - nem vagyok sem jobb sem baloldali beállítottságú. Inkább függetlennek mondanám magam"
Perszepersze :)
Azert idezel az MNO-rol, ami minden csak nem fuggetlen :)
Szerintem nem kene hulyenek nezned a gyakori kozonseget.
Nem, éppenhogy nem. Előbb-utóbb minden országban rájönnek, hogy a netadó kivitelezhetetlen.
"Nemrég hallottam (azt hiszem az ATV-én de már nem vagyok benne biztos), hogy egy Francia és egy belga tervezet szerint a netadót egységesen vezetnék be az EU-ban legkésőbb 2016 vagy 2017-re."
nem hallottad ezt te sehol, bérbeírókám, csak kitaláltad. Semmi ilyesmiről SZÓ SINCSEN! (Itt élek köztük.)
Kérdező, kb. semmit nem értesz arról, hogy mi van ott. Amerikában a net semlegességéért harcolnak (net neutrality). Azaz, hogy az internetszolgáltató ne dönthessék el, hogy egyik weboldal lassabban esetleg sehogy sem, a másik gyorsabban jöjjön be a felhasználóknál. Az internetszolgáltatók ezt lobbisták százaival nyomják, mert onnantól annyi pénzt zsarolnak ki a weboldalakból amennyit akarnak - pluszban, hiszen emberek már egyszer kifizették nekik az előfizetési díjat. Ez azt is jelenti, hogy új népszerű szolgáltatások maximum a multiktól jöhetnének, hiszen csak ők tudnak fizetni. Nem lenne Facebook, Google, Twitter stb. és nem lenne a következő Facebook stb. Az internetszolgáltatókat nem érdekli, hogy tönkreteszik az internetet.
A republikánusok inkább az internetszolgáltató mellett vannak, a demokraták a netsemlegesség mellett. Csakhogy a republikánusok már többségben vannak sok helyen, hiába Obama demokrata, és hiába kötelezte magát el nemrég egyértelműen a netsemlegesség mellett.
Tehát Obama keze eléggé meg van kötve. Van viszont egy mód, amivel rövid úton Obama és a netsemlegesség nyerne. Ha közműnem minősítenék az internetszolgáltatást. Mint a villanyt és a telefonszolgáltatást. Közműként a netsemlegesség automatikusan érvénybe lép, nem tudnak mit tenni az internetszolgáltatók. Viszont ennek van egy mellékhatása: Amerikában a közművekre plusz adót vetnek ki.
(Mielőtt párhuzamot vonnál a magyar internetadóval: semmi köze hozzá, nem adatmennyiség után fizetnék, a magyar ÁFÁ-hoz hasonló és kevesebb mint a magyar 27%-os ÁFA).
Amit te olvastál és amit most propagálsz, az nem más mint a Comcast és a többi amerikai internetszolgáltató nemsemlegesség elleni propagandacikke, amit lobbisták írtak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!