Előbb - utóbb minden országban lesz "netadó"?
Nemrég Barack Obama jelentette be, hogy a netet megadóztatják - az amcsi elképzelés szerint 16% lenne a netadó Amerikában és a felhasználó fizetné - nem úgy mint a hazai elképzelés ami a szolgáltatókat adóztatta volna meg.
Nemrég hallottam (azt hiszem az ATV-én de már nem vagyok benne biztos), hogy egy Francia és egy belga tervezet szerint a netadót egységesen vezetnék be az EU-ban legkésőbb 2016 vagy 2017-re.
Előbb - utóbb lesz netadó mindenhol mert a hagyományos telefonálás már kezd jelentősen hátérbe szorulni és emiatt
milliárdos adóbevételek esnek ki az országok - köztük Amerika költségvetéséből.
Az internet a globális kontrol eszköze.
Ezért TILOS mindennemű lassítása, adóztatása, satöbbi.
A hatalom így tud belelátni szokásainkba, gondolatainkba, politkai, vallási, szexuális elkötelezettségeinkbe, vágyainkba, véleményeinkbe.
És ez sokkal fontosabb dolog, minthogy aprópénzre lehessen váltani.
A Google, a Facebook, a Twitter, a Dropbox és szinte az összes közösségi megosztás egyenesen a CIA-ba van bekötve, ahol kifinomult programok nagyteljesítményű számítógépeken analizálják éjjel-nappal a világ "hangulatát", hogy időben lehessen reagálni a fejleményekre, és hatékonyan lehessen őket a rendszer érdekei mentén manipulálni.
Szóval, minden alkalommal, amikor a "megosztom" gombra kattintasz, akkor a CIA is kap egy kópiát.
Ezért hálából igyekszik az internetelérésedet minimum költségen tartani.
2-es:
""Ha netán lesz, akkor büszkék lehetünk egy újabb magyar találmányra. Mivel azóta terveznek ilyet máshol is mióta idehaza kiagyaltunk ilyen őrültséget""
Ez a gong látod?
Annyira tájékozatlanok az emberek jelentős része, hogy az már siralmas - ezért is irkálnak - mondanak sok - sok butaságot és vádaskodnak alaptalanul.
Nemrég egy nemzetközi felmérés szerint a Magyar lakosság az egyik legtájékozatlanabb a világon politikában és a gazdaságban .
A netadó nem Magyar találmány kedves válaszoló az amcsik már évek óta bevezeték a következő tagállamokban:
Hawaii, New Hampshire, Új-Mexikó, Észak-Dakota, Ohio, Dél-Dakota, Tennessee, Texas, Washington és Wisconsin.
Aki azt hiszi, hogy nem lesz netadó a következő 5 esetleg 10 éven belül az nagyon téved!!! Az országok költségvetéseinek szüksége van ennek az adónemnek a bevételére - egyensúlyba hozva a telefonálási szokások megváltozása miatti kiesést. Ugye mindenki elvárja, hogy az iskolák a megfelelő szinten, kulturáltan tanítsanak a mentő stb... időben odaérjen a legmodernebb felszereléssel a pácienshez és életet mentsen - az állam működjön, ehhez adóbevétel kell.
A sok éretlen - dühöngő fiatal ezt még nem érti meg - lázadni könnyebb mint ésszel gondolkodni!
Amerikában nem lett tüntetés és máshol sem emiatt a bejelentés miatt és nem követelik a kormány távozását. Nem úgy mint nálunk ahol a KB 20 ezer ordibáló buta ember az utcára ment azért amit nem is nekik kellet volna fizetni hanem az évente sok - sok milliárdot az országból kivivő szolgáltatóknak. Az Amerikai emberek tudják, hogy az ország előrejutásához az adókra is szükség van.
Nem bérenc ő, azoknak legalább van eszük, mert kapnak érte fizetést, de a rajongásuk nem őszinte.
Ez rosszabb a bérencnél, ez egy agyatlan nyalonc, akinek nincs élete és a beteg istentiszteletben éli ki magát.
Kerdezo, ugye te fizetett Fideszes kommentelo vagy?
Mennyit keresel ezzel?
Csak ti azt felejtitek el, hogy az USA-ban 16%-os internetadót akarnak, ami nekünk már eddig is 27% volt az ÁFA miatt és így jött volna még rá a 150 Ft/GB.
Azért ez elég nagy különbség. Ráadásul ott sávszélességet adóztatnak és nem adatforgalmat, amihez pluszban még hozzájön, hogy ott megbeszélik a dolgokat, hogy lenne a legoptimálisabb és nem úgy jön, hogy a Dicsőséges Nemzetvezető egyik reggel felkel és személyes kívánságára kell ugrani és teljesíteni a parancsot.
"A sok éretlen - dühöngő fiatal ezt még nem érti meg - lázadni könnyebb mint ésszel gondolkodni! "
A fiatalok nem az adózás ellen vannak hanem a kizsákmányolás ellen! Érdekes módon az adóink egyre csak nőnek, a színvonal meg csökken. Tehát nem a több adó a megoldás. Nem kéne szétlopni az országot, sem másoknak hagyni, és javulna a helyzet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!