Miért szóljátok le az olyanokat, akik tizenévesek, de a Szovjetuniót vagy a Kádár-rendszert éltetik? Az jobb, amikor valaki azért élteti Amerikát, mert látott pár részt a Dallasból?

Most attól lesz jó az első lehetőség, mert nem jó a második?

Ez körülbelül ugyanaz a szint, mint amikor azért jó a Fidesz, mert Gyurcsány gonosz volt és különben is emútnyócév.

Mert komolyan nem hiszem el, hogy lehet ezeket éltetni???

Recski kényszermunkatábor

[link]

Gulag

[link]

Málenkij robot

[link]

Vagy az llami terror, a mesterségesen fenntartott egyenlőség... Ami sehol sem igazságos...

Hogy lehet ezt bármilyen formában éltetni???

Nem szólnám le semmiképpen, mert ő nem tudhatja pontosan, milyen rendszer volt az, hogyan éltek benne az emberek. Össze tud magának rakni egy képet a fotókból és az öregek emlékeiből. A fotózással az volt a gond, hogy 24 kockát lehetett fotózni egy nagyon drága filmtekerccsel és utána szintén drágán lehetett előhívatni. Tehát egy-egy képet nagyon meggondoltunk, azon mindenkinek mosolyogni kellett és tökéletesnek kellett lennie. Mérges, szomorú emberekről nagyon kevés kép készült, mert már ha fényképezőgépet láttak, attól jobb kedvük lett, hiszen még az is ritkaságnak számított. Ezért a képek idillikusak, nem a valóságot mutatják. A nagymamák memóriájában is csak a szép dolgok maradtak meg. Arról pl. nem mesélnek, hogy az udvari pókhálós budiban -20 fokban milyen jó volt ücsörögni, mert még nem volt minden házban fürdőszoba. Aztán mikor már lettek fürdőszobák, akkor is csak kétféle csempéből lehetett a boltban választani, vagy fehéret vettünk, vagy kéket. Mint ahogy akinek sikerült trabantot venni, hogy örült, ha fehér jutott neki, mert általában mindenki kéket kapott. (több havi várakozás után, már ha volt rá pénze). Az emberek nem mertek mindenféle dolgokról beszélni az utcán, de még otthon sem, mert mindenhol besúgók voltak.

A saját emlékeim: az állattartások miatt senki nem ment üdülni, hiszen a disznót, csirkét etették, nem hagyhatták ott egy hétre az állatokat! A mi családunk összesen kétszer ment nyaralni(belföldre), meg egy hétvégére a balatonra. Olyan szegények voltunk, hogy volt olyan karácsony, amikor csak egy kötött sapkát kaptam gyerekként. Apukám a családi házunkat 9 éves koromra építette meg, addigra költöztünk saját házba, addig nagyszülőknél laktunk, egy szobában négyen. Egymás használt ruháiban jártunk. Parizert ettünk kenyérrel reggelire és vacsorára is, délben főzeléket, csak hétvégén volt húsétel. Mások is ugyanígy éltek, én nem láttam nálunk gazdagabb embereket, sőt inkább még szegényebbeket, akiknek még mi is félretettük azokat a ruhákat, amit már harmadik körben örököltünk, sorban hordta mindenki. És, igen, mégis boldogok voltunk, de nem azért mert meg volt mindenünk, hanem mert nem voltak igényeink. Nem vágytunk nagy dolgokra. Mikor bevezették a házba a vizet és végre teleereszthettük a kádat melegvízzel, az volt a legnagyobb boldogság. A fiatalok elfelejtettek már örülni ilyen apró dolgoknak, ez a bajuk. Semmiképpen nem szólnám le a fiatalokat, hiszen most teljesen más az élet, de pont ezért örülni kéne annak, ami most van.