Miért olyan divatos a hazánk utálata és fikázása?
A fiatalok körében rengeteg népszerű együttes mind csak ócsárolja Magyarországot, ahelyett, hogy táplálná bennük a hazaszeretetet, vagy a kitartást... Miért?
És miért fordul a többség olyan emberek, vagy egyesületek ellen akik Magyarország mellett állnak?
Aki csak nácizni akar és fújolni, ne válaszoljon. Köszi.
Szerintem a gyerekek oktatásával, nevelésével van a baj. Az általános iskolában sem tanulnak semmi érdemeset. Ha rendes nevelést kapnának, hazaszeretetre nevelnék őket a suliban és nem tömnék tele a fejüket minden vadliberális szarral, akkor csak legyintenének az ilyen "dal"-okra (?).
Egyébként jogos a felháborodás. Elég sok helyen azt hallani, hogy ami magyar az szar, nem jó. Ez miért van?
Mármint ez kinek érdeke? Kinek érdeke egy nép nemzeti érzelmének végleges letörése és sárba tiprása?
Ez nem divat, sajnos mindig benne volt a magyar természetben: állandó panaszkodás, széthúzás, egymás és az ország szidása nagyon-nagyon régen benne van a levegőben.
Most olvastam Cartledge: Megmaradni c. könyvét, amelyben a magyar történelmet taglalja egy, a magyar ügyeket pártatlanul néző angol szemével. Ebben olvasható egy idézet V. Károly császár magyarországi követének jelentéséből, mely így hangzik:
"Azt hallottuk, hogy ha a magyarok egységesek lennének, az ország gazdagsága lehetővé tenné, hogy megvédjék azt bármilyen ellenségtől. De a magyarok a világon a legrosszabb fajta, mindenki csak a maga hasznát nézi, és ha teheti, a köztulajdon zsírján hízik. Nem becsüli a többi országot. Bár úgy mulatoznak együtt, mintha mind testvérek volnának, alattomban azonban egymásra acsarkodnak. Nincs olyan nehéz ügy, amit ne lehetne megnyerni két vagy három ember megvesztegetésével. Önteltek, büszkék, nem képesek sem parancsolni, sem engedelmeskedni, de nem fogadnak el tanácsokat. Csak keveset dolgoznak, mivel az idejüket mulatozással és intrikákkal töltik."
Eddig az idézet. Tegyük a kezünket a szívünkre: nem igaz ma is ez a majdnem 500 éve keletkezett jelentés? Na, akik ezt felismerik, és tennének ellene, azok jutnak el addig, hogy utálják az országot.
Nyilván manapság a média a 4. hatalmi ág. Tele van a TV idiótákkal, degeneráltakkal (pl. Győzike és társai), akiket a felnövekvő generáció naponta néz és bálványoz. Pl. a vasárnap esti naplóból más sem folyik, csak az, hogy mi magyarok mekkora lúzerek vagyunk. És sokan ezt el is hiszik.
Egy szó mint száz, ha nem is teljes mértékben, de véleményem szerint ebben óriási szerepe van a médiának.
Hogy miért? Talán kell a helyünk másoknak. Ha belegondolsz, hazánk Európa szíve, nagyon jó a klímája (főleg a mezőgazdaság szempontjából), nincsenek földrengések, stb., és amit sokan nem tudnak, óriási édesvízkészleteken járkálunk nap mint nap. Márpedig néhány évtizeden belül a vízért fog menni a harc, nem az olajért...
Lehet, hogy leszavaztok, de szerintem minket szisztematikusan írtanak, mert valakik kinézték maguknak Magyarországot. És itt kanyarodok vissza kérdésedre, ezért hallod azt mindenhol, hogy itt ilyen meg olyan sz*r, menjél innen máshová. Nekem ez a véleményem.
Ez egy nagyon-nagyon soktényezős egyenlet, és biztos ki is fogok hagyni én is jópárat, de amik így hirtelen eszembe jutnak:
1.) Nem kell ahhoz se az agyonszidott média, se a szintén agyonszidott politikusok, hogy valakinek rossz véleménye alakuljon ki erről az országról.
1.a.)Elég csak egyszerűen itt élni, és látni, hogy milyen koszos, szemetes, lepusztult, összegrafitizett az ország jelentős része.
(E téren életem meghatározó élménye, amikor kedvesemmel egyszer Szentgotthárdról gyalog átballagtunk Ausztriába, és a határjelző kő és tábla nélkül is nyomban tudtuk, mikor értünk át, egyszerűen abból, hogy Gotthárdon még a szokott szemetes volt az út meg az út mellett a táj, Ausztriában viszont jóval kevesebb volt a szemét - és az is magyar. És ez nem vicc: direkt megnéztem pl. a széthajigált cigisdobozokat: magyar feliratú mind, német nem volt köztük egy se.)
1.b.) Ugyanez áll sok emberre is (bár szerencsére nem mindenkire, és tisztelet a kivételnek!!!, de sokakra); taplók, tahók, bunkók; vagy úgy néznek rád, hogy egyből látod, hogy az IQ-juk és a cipőméretük megegyezik, vagy pedig úgy, hogy süt a szeméből a "qrvárautálomavilágotésbennetégediskotródjinnen"-hangulat (leginkább bolti eladóknál).
1.c.) Munka terén még ha a fizetéseket és az adókat TELJESEN figyelmen kívül is hagyjuk (tehát nulla politikai tényező), akkor is hihetetlenül sz*rok a munkakörülmények a legtöbb helyen - gondolok itt csak olyan alapvető emberi dolgokra, mint a melós embernek nézése (amiről sok főnök hajlamos abszolút megfeledkezni); vagy, ezen túlmenően, a melós megbecsülése (a fejlett kapitalizmus világában jól tudják, hogy a megbecsült, elégedett munkaerő produktívabb, jobban dolgozik, több pénzt termel, tehát egyszerűen megéri jól kezelni - nálunk erre még mindig nem jöttek rá nagyon sokan), vagy az alapvető szervezés (az inkompetencia és a fejetlenség a magyar vállalatoknál sokszor egyenesen nemzeti sajátosságnak tűnik).
2.) Akik a leginkább hirdetik magukról a hazafiságukat, azoktól (megintcsak TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!) sajnos sokszor épp a legrosszabb példákat látja az ember: erőszakosság, durvaság, tanulatlanság, műveletlenség, bunkóság, faragatlanság, korlátoltság (újfent hangsúlyozom, TISZTELET A KIVÉTELNEK!!! - csak sajnos róluk sokkal ritkábban hallani). Sokszor gyakorlatilag egy szinten állnak ama bizonyos nemzetiségiek közül a legrosszabbakkal, csak épp világosabb a bőrük.
Márpedig ha az ember azt látja, hogy ma Magyarországon ezt jelenti a hazaszeretet, akkor nem csoda, hogy rövid úton szégyelleni kezdi, hogy magyar. És ehhez megintcsak nem kell se média, se politika.
3.) A hazaszeretet az vagy van, vagy nincs. Nem lehet se tanítani, se kierőszakolni. Amit tanítani lehet, az a magyar történelem, irodalom és kultúra, valamint természetesen a szép magyar nyelv (amit, visszakapcsolódva kicsit a kettes ponthoz, sokszor épp a magukat legnagyobb magyarnak mutató egyének bírnak a legkevésbé (tisztelet a kivételnek, továbbra is), ami megint csak nem tesz jót a hazaszeretet terjesztésének), és ha ez megfogja az embert, az már önmagában a hazaszeretet egyik alapja.
Másik alapja az, ha az ember büszke lehet a honfitársaira. Viszont amíg a fentebb leírt tényezők vannak túlsúlyban, addig ez valóban nem egyszerű.
Harmadik alapja pedig az, ha az országra is büszkék lehetünk. Ezt inkább nem részletezem.
Konklúzió: a hazaszeretet nem egy önmagában lévő, különálló valami, hanem a fent említett tényezők _következménye_, eredménye, származéka. Önmagában tehát közel reménytelen fejleszteni, viszont az előbb említett alapjain már annál inkább lehet dolgozni, és ezáltal automatikusan meglesz a hazaszeretet is, éppúgy, mint ahogy a rózsa is magától kivirágzik, ha jó a talaj, és rendesen kap vizet és napfényt is.
Hirtelenjében ennyi, ha jut még eszembe, majd még megírom.
Köszönöm a válaszokat. Mindegyikben van igazság, csak éppen mindegyik elég lelombozó...
Mit kéne tennünk? Hagyjuk elveszni az országunkat???
Előző válaszoló vagyok - és szerintem igenis van mit tenni, meg lehet menteni, csak ehhez tényleg össze kell szedni magunkat. Politikát megint csak teljesen zárójelbe tenném, ehelyett elsősorban arról írok, amit mi, egyszerű emberek tehetünk:
1.) Neveljük rá magunkat a környezetünkre való odafigyelésre, és gondolkodásmódban, hozzáállásban is álljunk át "tisztára" - hogy ne csak az legyen automatikus, hogy mi magunk mindig csakis a szemetesbe vagy még inkább szelektív hulladékgyűjtőbe dobjuk a szemetet, de az is, hogy másokra is rászólunk, ha szemetelnek, és hogy ugyan figyeljenek már oda.
Lehet, elsőre nem nyilvánvaló, hogy ennek mi köze a hazaszeretethez, de tessék csak belegondolni: a szeretet egyik aspektusa a törődés és a gondoskodás is. Törődjünk hát az országgal is, tartsuk tisztán és szépen, mert egyrészt a lelkivilágunkra is végtelenül jó hatással van, másrészt meg már csak ettől az egy apróságtól is sokkal szebbnek és szerethetőbbnek tűnik az egész - és máris inkább hasonlít majd tényleg egy igazi büszke, fejlett országra, semmint mondjuk a Balkán leglezüllöttebb, legmocskosabb vidékeire.
2.) Hasonlóképp neveljük rá magunkat arra, és vegyük fel a megfelelő gondolkodásmódot ahhoz, hogy megértsük és tiszteljük egymást, tudjunk békésen, nyugodtan és higgadtan beszélni egymással, mert csak ez visz előre. Ahol folyamatosan békétlenkednek a népek, ott mindig csak viszály van, és súlyosan akadozik a fejlődés.
Ennek első lépése lehetne például az, hogy ha bárkivel bármi bajunk van, akkor nem elküldjük rögtön az anyjába, hanem megtudakoljuk, hogy mégis miért olyan, amilyen, neki mi a baja, aztán közösen találjunk olyan megoldást, amivel mindketten jól járunk.
Említette valaki fentebb (bár lehet, hogy egyesek már lehurrogták, és kattintani kell, hogy látni lehessen) a Megmaradni c. könyvet; nos, a passzus, amit onnan beidézett, nagyon helytálló ma is, sajnos, és ez az egyik legfőbb cél, ha előre akarunk lépni, hogy ezt a mentalitásunkat egy az egyben lecseréljük egy ténylegesen és igazán összefogó, megértő közösségi szellemre.
3.) Szintén rá kell állni arra is, hogy ha valami gondot észlelünk, akkor először és mindenekelőtt azt nézzük mindig, NAGYON ALAPOSAN, hogy _mi_ magunk hogyan és miként vagyunk felelősek ezért, és mit tehetünk ellene, és csak ha itt nem találunk ABSZOLÚT SEMMIT, akkor nézzük azt is, hogy mások mennyiben lehetnek hibásak, és ők mit tehetnének. De először is mindenek előtt mindig önmagunkba nézzünk, a saját portánk előtt sepergessünk, a bűnbak fogalmát pedig egy az egyben húzzuk le a vécén végleg.
4.) "Másokkal" (nemzetiségiek, külföldiek, más vallásúak, stb.) mindig egyéni elbírálás szerint viselkedni, nem pedig prekoncepciók alapján. Találkoztam én már végtelenül művelt, intelligens, kedves, figyelmes, udvarias és tiszta cigányokkal is - akkor hát őket konkrétan miért ítélném el? Épp ellenkezőleg, nagyra becsülöm őket. Viszont találkoztam koszos, büdös, bunkó "hungaristával" is... nyilván nem kell ecsetelnem, mit gondolok róla.
Szóval húzzuk le a vécén az előítéleteket is, és ehelyett azt nézzük mindig, hogy konkrétan ez és az _ember_ személy szerint milyen, mit tett eddig, és mit tervez ezután, nem pedig azt, hogy miféle.
Emlékezzünk csak az István, a király-ból Koppány szavaira: "Nem kérdem én, apád hol szült világra, / nem kérdem én, anyád ki volt / csak annyit kérdezek, a válaszra várva / rabok legyünk, vagy szabadok"
Mindenkit, aki hajlandó rendesen, szabályosan játszani, azt vegyük is be a játékba, mert mi is csak gyarapodunk általuk.
5.) Intelligencia - ez legyen a kulcsszó. Olvassunk, tanuljunk, művelődjünk, fejlődjünk, utazzunk, ismerkedjünk, tudjunk meg minél többet nem csak önmagunkról, de a világról és másokról is, mert minél szélesebb a látókörünk, és minél több a viszonyítási alapunk, annál pontosabban tudunk képet alkotni a saját helyzetünkről is, és annál több lehetőséget ismerhetünk fel az előrejutásra is. Fogadjuk el, hogy lehetnek dolgok, amiben mások jobbak nálunk, tanuljunk tőlük, és váljunk mi is olyan jókká, vagy még jobbakká, mint ők. Ne arra verjük a mellünket, hogy "Mert mi vagyunk a magyarok!", hanem arra, hogy "Mert mi, a magyarok, elértük ezt is, meg ezt is, megcsináltuk ezt is, meg ezt is, és megvalósítottuk ezt is, meg ezt is" - és itt nem évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtti eredményekkel, hanem legfeljebb egynéhány éviekkel, de még inkább és leginkább jelenbeliekkel, és a jövőre tervezettekkel. Szép dolog a múlt, és kell is ismerni, lehet is rá alapozni, de nem szabad benne leragadni: előre kell nézni, haladni és a fejlődni; csak így juthatunk egyről a kettőre. (Ennek megfelelően kell kezelni a magyar múlt nagy kérdéseit is: ilyen szempontból édesmindegy, hogy finnugorok vagyunk-e vagy sumérok, az Urál felől jöttünk, vagy mindig is itt voltunk, mi tanultunk-e másoktól, vagy ők tőlünk, mert mindez ma _SEMMIT_ nem számít, ma az számít, hogy _MA_ mi van, ezt kell figyelembe venni, ezen kell dolgozni, ezt kell fejleszteni; ha pl. a sumér-magyar eredet hirdetőinek lenne igazuk, akkor _MA_ olyannyira méltatlanok vagyunk e nagyszerű feltételezett ősökhöz, amennyire csak lehet, és nagyon sokat kell fejlődnünk és kulturálódnunk minden téren, hogy méltóak lehessünk hozzájuk - ha pedig valóban finnugorok, akkor még a finnekhez és az észtekhez képest is bőven van hova felnőnünk. Láthatjuk tehát, hogy ilyen szempontból édesmindegy a múlt, mert a jövőt mindig a jelenben alakítjuk és formáljuk, MOST kell tehát odafigyelni, előre nézni, és nem azon keseregni, hogy mi volt régen).
(Elnézést, ha kissé profetikusra sikeredett a dolog, de ezek a gondolatok már régóta bennem voltak, és örültem a lehetőségnek, hogy kiírhattam őket :) )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!