Miért lett betiltva az árpádsáv?
nálunk is ott van a parlamentben az árpádsávos a történelmi zászlók között, azért itthon sem hőbörög senki.
A baj csak akkor van, amikor kiveszed a helyéről, és azzal kezdesz el járkálni, mert így viszont önmagában, gyűjtőzászlóként Magyarországon az elmúlt néhány száz évben csak a nyilasok használták (és persze, nem 5 hanem 4 csík, de ne szórakozzunk már, egyértelmű a párhuzam, másra nincs is, hiszen másra nem használták)
miért be van tiltva?Röhej.
Egyébként az árpádházi magyar zászló piros,ezüst volt.
A zöld 1848-ban jött bele a franciák majmolása nyomán.Nekem pl ezért tetszik jobban az árpádházi.Nem bírom a franciákat.
Viszont egyiket sem lengettem.Nem szokásom késztetést érezni rá.
"betiltás helyett inkább ápolni kéne, hogy lemossák róla a 1944-45-ben történteket"
Elég szégyen gyalázat, hogy nemzeti érzelmű ember létedre te is bedőlsz a zsidó mesegyárosoknak, akik a mai napig mocskolják Szálasit és a nyilasokat, alaptalanul.
Szerintem az a baj az Árpád-sávos zászlóval, a Nagy-Magyarország térképpel, meg a sassal a karddal h bunkó Skinheadek örjöngenek vele, akik ki vannak éhezve az agresszivitásra, és, korlátoltak amikor más nemzetű ember itt megjelenik. Egy külföldi nemcsak az ellenségünk, hanem a barátunk is lehet, az is emberből van.
Szóval az a baj ezekkel a jelképekkel h rossz érzés társul az emberben mert ha a jeljépekre gondolok akkor mindig ezek az agresszív emberek jutnak róla eszembe, nem a Haza. Amugy persze tudom miket jelentenek, és értékelem is a jelképeinket!
15: 25
Tökmindegy, hogy piros-ezüst, vagy piros-fehér mert aki akarja, az úgyis ugyanazt látja benne, és ez a baj.
Utolsónak: nem dőlök be Szállasi mocskolásának, egyszerűen mocsok dolognak tartják a 44-45-ös eseményeket, ezért kéne tisztázni, megmagyarázni, beszélni róla, hogy ne leygen köd. Bár ez hiú ábránd.
12:47
Inkább hallgattál volna. A 11:13-as válaszod pont olyan szenvtelen és nagyarcú, mintha valamelyik minisztériumi vízfejű dörögte volna le odafenről. Csodálod, ha a kérdés feltevője leszólt érte?
17:29
Szerintem nem dől be, nem úgy értette.
21:19
Hülyegyerek, elolvastad annak a válaszomnak az előzményeit? Ha nem, akkor mit okoskodsz?
Ne is dőljetek be, a fele nem igaz annak, amiket Szálasiékről összehordtak.
Amúgy én is azt mondom, hogy az árpádsávos zászlót a hungaristák használják, mások inkább ne! Persze nem tilthatom én meg másoknak, nem is erről van szó, de ezt a zászlót a 20. századi köztudtatba Szálasiék és a nyilaskersztesek hozták be!
Azért most meg elég vicces, hogy egy Horthy megemlékezésen Árpád-sávos zászlók lengenek, amikor Horthyék nem használták azt, és Szálasiékat is üldözték.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!