Fidesznek Jobbikkal meglenne a 2/3?
Ez szerintem nem érzelmi kérdés!
Egyszerűen közelítsünk onnan hogy kinek lenne az érdeke?
A Jobbiknak nem hiszem, mert növekedő pályán mozog, és ellenzékből sokkal könnyebb a támogatást növelni. A Fidesznek sem, hiszen sok képviselő, sok tálca, sok minisztérium, nagy holdudvar, és nekik a minél nagyobb arányú megtartás a cél, mert ennél jobban soha nem fogják „ túlnyerni” magukat.
De jobb is ha nincs koalíció, hiszen a Jobbik nemzet hű konstruktivitást ígért, és ha a Fidesz is efelé akar haladni, akkor nincs gyakorlati jelentősége a koalíciónak!
"Mint 1998-ban, a Fidesz Kisgazda koalíciónál, nem?"
Az csak a hozzád hasonló szocikat lepte akkor meg, a jobboldali szavazók számára evidens volt, hogy ha kell, akkor létrejön ez a koalíció.
A Fidesz külső támogatást fog kapni a Jobbiktól a 2/3-os szavazásokhoz.
T
Szerintem előbb lehet MSZP-Jobbik szövetség, ha az MSZP vezetése a 2010-es vereség után lecserélődik, ugyanis sok szempontból hasonló a két párt világlátása és ugyanazokra a rétegekre hatnak (mindkettő baloldali párt, csak az egyik nacionalista, a másik nem).
Szerinted lecserélődhet annyira az MSZP vezetése, hogy a Jobbikkal azonos értékítéletei legyenek? Ne viccelj, hiszen egy másik pártnak kellene ahoz lennie!
Az alap téziseiben más a két párt!
Globális gazdaság – lokális gazdaság
Monetáris függőség – függetlenedési szándék
Multikultúra támogatás – nemzetgazdaság
Túl liberalizáltság – liberális szűrők behelyezése az értékrendbe
Egy kicsit fejtegetnéd hogy minek mentén lehetne lehetséges az eszmei fúzió? „világlátása”
„Szerintem pontosan ugyanaz lesz a viszonyuk, mint '98 és 2002 között a MIÉP-pel”
Lehet hogy igazad van, de ez a Fidesz megközelítés, és a buli nem az a buli!
15-20% között lesz a Jobbik, és az akcentusa is teljesen más, meg aztán a Fidesz már kijátszott egy-két kártyát ahoz hogy a viszonyban, mindig tükröződjön a fenntartás!
Nem beszélve arról, hogy a Jobbik egy szerencsés esetbe keveredett, jelesül abba a ritka helyzetbe, hogy ha a választási ígéreteit akarja teljesíteni, azzal jár a legjobban politikailag!
Mi Felvidékről csak abban reménykedünk, hogy a Jobbiknak lesz akkora befolyása a 2010-es választások után az Országgyűlésben, hogy elérik a kettős állampolgárság rendezését, majd a 2014-es választásokon a magyar emberek voksa feltehetőleg elegendő lesz a kormányra jutáshoz és a szebb jövőhöz.
Az én értékrendem szerint, józan paraszti ésszel, csak is a Jobbik jöhet szóba az adott politikai palettáról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!