Tanulságos ez a (lopott) mese a számodra?
TANULSÁGOS MESE
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy együgyű gazda.
Egész életében tett vett, dolgozott keményen, mégsem jutott ötről a hatra egész életében. Történt egyszer, hogy észrevette, fogynak a tyúkok a tyúkudvarból. Hiába próbálta nyakon csípni a tolvajt, sehogy sem sikerült. Gondolta, keres magának egy őrzőt, aki megvédi a baromfikat a titokzatos tolvajtól.
- Válassz engem. - mondta a kutya. - Jó a szemem, jó az orrom, éles a fülem. Meghallom, meglátom, megszagolom, ha jön a tolvaj. Akkor majd sarokba szorítom, hangosan ugatok, és te elfoghatod.
- Válassz inkább engem - mondta a róka. Az én fülem élesebb, az orrom jobban szagol, a szemem jobban lát, mint ennek itt. - és a kutya felé bökött. - Én nem verlek fel ronda ugatással éjjeli álmodból, hanem lefogom helyetted a tolvajt. Ezt a ronda korcsot meg zavard el, mert ahogy látom, csak a tyúkjaidra fáj a foga.
Tetszett a gazdának a róka beszéde, meg aztán csinosabbnak is látta, mint a gubancos szőrű kutyát. Felfogadta hát a sima beszédű vörös komát a tyúkudvar őrzésére.
Látszólag minden rendben volt, a róka minden reggel tisztelettudóan jelentette, hogy az éjjel nem történt semmi, mind megvannak a tyúkok, csak a kutya ugatott hangosan a kerítésen túl. A gazdának tetszett ez a nyájasság és tisztelet, és megerősítette a rókát tisztségében, bár mint ha tyúkok kevesebben lettek volna, mint annak előtte.
Történt egy éjjel, hogy a gazdát zaj verte fel éjjeli álmából. Kiszaladt az udvarra, és látja ám, hogy a róka épp egy tyúk tollát tépdesi veszettül, és a nyakát próbálja átharapni.
- Mit művelsz ordított a gazda a rókára. A róka azonnal elengedte a tyúkot, és így szólt a gazdához:
- Hazudtam neked. Bizony én fosztogattam az udvarodat, én loptam a csirkéidet és tyúkjaidat, én rágtam össze a tojásokat. De csak mostanáig. Direkt csaptam zajt, hogy meghalld, és ki gyere. Sőt, örülök neki, hogy most minden kiderült, mert egyébként épp mától vegetáriánus lettem, megundorodtam a húsevéstől és a hazudozástól, hogy be kellett csapnom
téged. Amúgy meg a kutya sokkal több csirkét lopott volna, és még jobban
Te is Mórickát olvasol, mi? :D
Mert én ezt ott olvastam képregény formában....
Amúgy meg gondolkozhatnátok egy kicsit, az egész mese falsc csöppet, ugyanis a kutya ugyanúgy megeszi a tyúkot. Nálunk folyton el kellett zárni az elől is.
Szóval nemtudom ki írta ezt a sztorit, de annyit szagol a vidéki élethez mint én a busman nők nemi szőrzetének színéhez....
Te is Mórickát olvasol, mi? :D
Nem onnan van.
A kutya ami megeszi a tyúkot!
Ennek is van tanulsága!
Nem amerikai pitbult, német dogot, vagy izraeli hegyi kutyát kell a magyar tyúk védelmére állítani, hanem egy pulit! Abba nem fogysz csalódni soha!
"Ebből a meséből az a tanulság, hogy a jobbosok (fideszesek és jobbikosok egyaránt) okoskodó, fontoskodó hülyék, akik azt hiszik, hogy ha nyilvánosan fröcsögnek, akkor nagyon büszkék lehetnek magukra."
Ez a válasz antiszemita.
"Ez a válasz antiszemita."
Ez a válaszoló elmebeteg, vagy csak nem ismeri ennek a szónak a jelentését.
Ebből a meséből az a tanulság, hogy a jobbosok (fideszesek és jobbikosok egyaránt) okoskodó, fontoskodó hülyék, akik azt hiszik, hogy ha nyilvánosan fröcsögnek, akkor nagyon büszkék lehetnek magukra.
Nekem meg a válaszodból az jött le, hogy annyira gyűlölöd a jobb oldalt, hogy ha a balosok nyilvános kivégzéseket tartanának akkor is a balra szavaznál, mert nem vagy képes a szembenézésre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!