Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ki az a 40% aki nem szavazott?

Ki az a 40% aki nem szavazott?

Figyelt kérdés
Kik azok akik nem mentek el szavazni? És miért nem mentek el? Érzik még úgy ezek után hogy joguk lesz véleményt nyilvánítani az elkövetkezendő 4 évben?

2014. ápr. 7. 00:10
1 2 3 4 5
 41/44 anonim válasza:
51%
Én nem mentem el szavazni, mert már ne érdekel ki van hatalmon. Konkrétan nem ismerem egyik pártnak sem sem a múltját, sem azt hogy mit akarnak se konkrét elért eredményeket. Kivéve ugye az mszp akik már leszerepeltek egyszer. Egy nagy katyvasz az egész jelenleg. Egyik pártnál sem látom azt az erőt, elszántságot, hogy méltóak legyenek és képesek legyenek egy egész ország vezetésére. Ami engem leginkább bosszant az az, hogy mást se tudtak csinálni amikor "hirdették az igét", hogy a jelenlegi milyen sz*r, lopnak, csalnak, hazudnak stb. És szinte mind így kampányolt egytől egyig. Utálom ezt a fajta hozzáállást amikor amikor az ember nem azt mondja hogy ő milyen jó ebben, vagy abban a dologban és nem azzal kampányol, hogy mit szeretne elérni hanem azzal próbál szavazatokat szerezni, hogy szidja a másikat. Én a lányomnak 6 évesen nem nézem el, hogy árulkodik vagy mást szid a háta mögött. Talán a munkáspártnál láttam normális hozzáállást viszont őket sem tartottam annyira erősnek, hogy képesek legyenek egy egész ország irányítására. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy fidesz párti lennék, egyáltalán nem ők is ugyanolyan semmirekellők, mint a gyurcsányék voltak. Én úgy gondolom itt már nem az számít ki van hatalmon. Volt lehetősége itt a gyurcsánynak is már, a gordonnak is és még sorolhatnám nem volt jó a népnek egyik se. Most az orbánt lehet szidni. Itt csak nevekről beszélünk, de egyik se jobb a másiknál, úgy érzem soha nem fogunk felzárkózni az európai átlaghoz. Utáltam a fideszt is, de most már úgy gondolom elég volt ebből a csiki-csukiból. Hogy van x párt hatalmon, mikor már a katyvaszból elkezdene valami jót is kihozni akkor jön a másik párt, az is jól megszedi magát, aztán megint leváltják. Úgy érzem, nem tudom miért de úgy gondolom 4 évet megérdemelnek még, hátha sikerül valami jót is már összehozniuk. Engem személy szerint ami érint, hogy bevezették a gyed extrát amivel havi 60.000 forint a zsebembe marad, valamint bevezették vállalkozóknál a katás rendszert így a járulékaimat ha nézem havonta 76000. ft helyett csak 50-et kell befizetnem itt is 26.ooo-et megspóroltak a számlámon, valamint ha nem is annyira jelentős de kevesebb lett a rezsim is. Mindettől függetlenül nem mentem el szavazni, mert nem tudtam volna nyugodt szívvel letenni a voksomat egy párt mellett sem. Így az "okosabbakra" hagytam a választás eredményét.
2014. ápr. 7. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/44 anonim válasza:
Ezek mondják magukat a 'legnagyobb magyarnak' És utána ezek fognak panaszkodni... -.-
2014. ápr. 7. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 Waff ***** válasza:
Én azért nem mentem el szavazni mert nekem az "alapokkal" van a bajom.Én nem hiszek a demokráciában,szerintem egy rosszul működő,nem megfelelő társadalmi forma a demokrácia.Magyarország társadalmi formája is sajnos ez,és én nem szeretnék asszisztálni hozzá még így,tizedmilliomodnyi részecskeként sem.Valaki írta itt h forradalommal,rendszerváltással lehetne itt valamit elérni...kb igaza van.De azt szavazás útján nem lehet megvalósítani.Forradalom alatt nem háborút értek,hanem egy békés megmozdulást...békéset,de radikálisat.
2014. ápr. 7. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/44 A kérdező kommentje:

Ha valaki a forradalomban hisz az miért nem cselekszik? Az nem fog megtörténni magától vagy négy évente....


Ha van lehetőség arra hogy az ember egy hangyányit is beleszóljon a dolgokba akkor azzal élni kell. Szerintem. De látom sokan, sokféle véleményt osztanak amelyekkel ha nem is értek egyet de tiszteletben tartok.


Köszönöm az eddigi értelmes és kulturált megnyilvánulásokat!

2014. ápr. 8. 15:07
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!