Utáltam a szocializmust és rá kell jönni, hogy mégis csak az volt a jó rendszer?

Nagyrészt Kádár gulyáskommunizmusának köszönhetjük, hogy most itt tart ez az ország, ahol. Én elhiszem, hogy akkor jobban érezték magukat az emberek, mint ma. De ma nagyrészt azt a terhet nyögjük, amit neki köszönhetünk.

[link]

A kérdést nem teljesen értem de ha a 90 előtti korszakra gondolsz akkor eléggé meglepődök. Sok embertől hallom ezt, de fogalmuk nincs akkor a kettő közti különbségről.

Legtöbb embernek az a baja hogy most önálló lábra kell állni nem mondják meg mit csináljon az ember, mint 90 előtt.

Akkor megelégedtek hogy nem volt semmi(ruha,bútor, építőanyag, elektronikai cikk, luxuscikkek...) de minden este be lehetett olcsó krumpliszesszel baszni és másnap 120 % os teljesítményben egész nap semmit tenni.

Amikor meg szakszervezeti ülésen nem hogy egy felvetés ellen szavaznak hanem tartózkodnak akkor már leüzennek hogy legközelebb érts egyet ha itt akarsz dolgozni.

A disszidálás következményeiről, a megbélyegzett művészekről, sportolókról, és még sok sok már eléggé romboló dologról nem is beszélnék. Azért nem tudtunk akkor a sok rossz dologról mert nem volt hanem mert nem lehetett erről írni...

Abban egyetértek hogy a mindennapi élet egy szinten jobb volt de meg is volt annak az ára.

A szocializmus (már néven kapitalizmus) nem szűnt meg, csak fejlődött Magyarországon.

Itt igazából nem is volt demokrácia sohasem. A királyságban ugyan szép lassan minimális demokratikus hagyomány kezdett kibontakozni, de rögtön a Horthy-rendszerbe csöppentünk, ami papíron királyság volt, de király sehol nem volt. Az addig kivívott demokratikus hagyományokat ekkor sárba tiporták, mivel lényegében legálisan csak a Horthy által jónak tekintett pártok indulhattak a választásokon. A kapitalizmust építették tovább, de demokráciáról szó sem volt. (Szabad sajtó sem működött, sőt személyileg is megszabták, ki írhatott)

A német megszállást rendszerét, majd a szovjet felszabadítást (megszállást) követő rendszert szerintem nem kell ecsetelni. A demokratikus hagyományoknak legtöbbször még a látszata sem volt meg.

És a kormány retorikája a külföldi lapok és politikusok aggodalmával, bírálatával szemben mindig ez volt: a külföld össztűzben támadást indít Magyarország ellen. A lapokban nyilatkozók pedig hazaárulók, akik Magyarország rossz hírét kívánják kelteni.

Az összes diktatórikus kormány retorikája ez volt, és a lakosság jelentős része be is puszilta szépen. Csak arra jöttek rá túl kevesen, hogy a külföldi lapok a magyar népnek barátai voltak, és a magyar népet kizsákmányoló vezetésnek voltak csak ellenségei. A magyar sajtóban is sokat olvasni arról, hogy külföldön milyen módon tiporják sárba az emberi jogokat. Az összes, emberi jogokat sárba tipró ország a nemzetközi média kereszttüzében van. De ellenségei vagyunk-e mi Észak-Koreának? Nem. A sajtónk sem az.

Újra és újra előjön ez. A szocializmus korszaka _nem_ volt haladó, prosperáló az ország történelmében. Alapvető ugyanis, hogy ilyen esetben nem eltérő korokat hasonlítunk egymáshoz, hanem magát az országot saját lehetőségeihez, illetve szomszédjaihoz képest.

Hiszen természetes, hogy a Kádár-korszakban jobb, kényelmesebb volt az élet, mint a Horthy-korszakban, ahogyan abban is jobb volt élni, mint előtte a Dualizmusban. És újat mondok: ma is összehasonlíthatatlanul jobban élünk, mint a korábbi rendszerben. Nem hiszed? Minden nap kerül hús az asztalodra, a boltok polcai bőségtől roskadoznak az ananászoktól és márkás farmernadrágoktól, mindenkinek nyugati autója van, zsebedből előkapva beszélhetsz bárkivel, bármikor. Mindezekről nem szívesen mondanál le, igaz? Ez volt az, amiért áhítattal tekintett mindenki a vasfüggönyön túlra.

Az élet normális velejárója, hogy előrefelé halad, nem vissza. Egyre komfortosabbá, élhetőbbé válik minden. Ez azonban nem rendszereknek, államberendezkedéseknek, hanem magának a technika fejlődésének köszönhető. Nem azért terjedtek el a háztartásokban a mosógépek, és a hűtőszekrények, mert Kádár rendszere jobb volt a '20-as, '30-as évek Magyarországán még dézsában mosni kényszerülő asszonyok számára. Nem ezért volt küzdelmesebb, dolgosabb az élet, ahol József Attila anyja "csak ment és teregetett némán", míg a "gulyáskommunizmusban" egy kőbányait felpisszentve pihenhetett az ember a hétvégi nyaralójában a trabantja mellett. Napjainkra pedig már tévézéssel és fotelban üléssel töltjük a napunk jelentős részét. Mindez téves következtetésre vezet.

A háború pusztításai után kinőttek a földből a panelházak - igen. De mindezt nyugaton is minden államvezetés megtette, sokkal magasabb színvonalon, nem azbesztos elemekből összetákolt betonkaptárokkal. Egyre több család birtokolt autót - igen. De össze sem lehet hasonlítani sem minőségében, sem elterjedtségében a határ túlfelén lévő Ausztriával.

A telefonok szélesebb körű felszerelését kifejezetten gátolták, nem elősegítették. Így hiába jelent meg egyre több háztatásban ez az újdonság, ez nem "az épülő szocializmus vívmánya" volt az "elmaradott", letűnt "úri Magyarországgal" szemben, hanem egy természetes fejlődési folyamat, amely nyugaton sokkal markánsabban ment végbe.

Az országot tehát nem A1 - A2 - A3 elv szerint vetünk össze, hogy melyik kor volt a legsikeresebb, hanem A2 - B2 - C2 elvével, a szomszédos országokkal, azonos időben. Amikor a világ elrobog mellettünk, akkor - a múltunkhoz képest hiába élünk látványosan nagyobb kényelemben - nem használtuk ki kellően a lehetőségeinket.

Az pedig, ami a szocializmusban volt, fenntarthatatlanná vált. Hogy ne legyenek munkanélküliek. Hogy az olajválság alatt is megmaradjon a párforintos benzinár. Mindez vezetett el oda, hogy a világ(!) 11. legeladósodottabb országa lettünk. Európában az elsők.

Sok, a mánkban lévő probléma tehát éppen azokban az években gyökeredzik. Mint mondani szokás: Kádár eladta a mi generációnk jövőjét a sajátjának jelenéért.

Szembeállítva ezzel például a '20-as, '30-as évek Magyarországát, nem nőttük túl a környező államokat, de nem is szakadtunk le "vetélytársainktól" és a régiótól, azaz haladtunk a korral. Arra hivatkozni, hogy "a népességnek csak kb. 30%-ának volt szavazójoga", félrevezető, mert ugyanez a köztársaságként létező Franciaországban sem volt több, sőt. A nőknek pedig az USA-ban, a demokrácia "őshazájában" sem volt szavazati joguk ezidőtájt, hogy egy példát említsek. A "félfeudális Magyarországon" alkotmányos monarchia működött, többpártrendszerrel, a korhoz képest igazán szabad sajtóval, mint amiképp a mai Anglia is létezik.

És amiben ez a kor - emellett, hogy tartottuk az ütemet - kiemelkedőt is alkotott, az az analfabetizmus szinte maradéktalan felszámolása, amiben viszont messze túlteljesítettük szomszédainkat, valamint a kórházi ágyak és orvosok számának rohamos megnövelése, ezzel a csecsemőhalandóságnak, és a korábban oly jellemző tuberkulózisnak (amelyet elterjedtsége okán sokatmondóan magyar névvel illettek, Morbus hungaricus) szinte teljes megszüntetése.

Azaz egy ország gazdasági eredményeit mindig önmaga lehetőségeihez, és szomszédjainak az adott korban mutatott teljesítményéhez kell hasonlítani.